Letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság az Átlátszó által 2012-ben feltárt csalás ügyében
Hét évvel ezelőtt háromrészes cikksorozatban mutattuk be, hogy egy több mint 200 millió forintos uniós pályázathoz az önerőt egy offshore...
Május 1-jével majdnem 4 millió forintot keres az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László – hívta fel az Átlátszó figyelmét egy olvasónk az új számvevőszéki törvény hatályba lépésével bekövetkező egyik változásra.
Míg korábban havi 2,6 millió forintot vihetett haza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) első embere, addig május 1-je után Domokos László 3 958 800 forintot kap. Mindez a számvevőszékről szóló új törvénynek köszönhető, amelyet április elején fogadott el a parlament.
Megírtuk, hogy Áder János köztársasági elnök a tervezett módosítást tavaly decemberben megfontolásra visszaküldte az országgyűlésnek, mert az akkor megszavazott szöveggel kapcsolatban több dolgot kifogásolt.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete is nemtetszésének adott hangot és nyílt levélben tett közzé kifogásait. Így azt, hogy az új törvény korlátlan jogot adna az ÁSZ vezetőjének a számvevőszék átalakítására, a létszám vonatkozásában is. Nem lenne lehetőség szakszervezet szervezésére, és az elnök mindenféle kontroll nélkül dönthetne a számvevők elküldéséről.
Az elfogadott törvénymódosítás szerint a számvevőszék vezetője többek között csak a törvény keretei között adhatja ki az ÁSZ szervezeti és működési szabályzatát.
Domokos László nem csak annak örülhet, hogy a törvény végül átment a parlamenten, hanem annak is, hogy a hatályba lépésével jelentősen megemelkedett a fizetése. Az elnök illetménye májustól havi 3 958 800 forint. Ez úgy jön ki, hogy az előző évi, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett havi átlagos bruttó keresetet megszorozzák 12-vel. Az alelnök esetében a szorzó 10,5, ami azt jelenti, hogy Warvasovszky Tihamér havonta közel 3,5 millió forintot tehet zsebre.
Ez akár szép „jutalom” is lehet a kormánypárttól a szervezet vezetői részére az előző évi teljesítményükért. Ismert, az ÁSZ az ellenzéki pártok esetében működésbeli problémákat talált. Emiatt pedig vagyonmegóvási intézkedést rendelt el a Momentum Mozgalomnál, a Párbeszéd Magyarországért Pártnál és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál. A többi ellenzéki pártra vonatkozóan a számvevőszék tiltott finanszírozás elfogadása miatt lépett fel. Emlékezetes, az ÁSZ a Jobbikot 662 millió forintra büntette.
Az ellenzék szerint az ÁSZ ily módon mégis csak politizál, hiszen ezzel megnehezíti a pártok működését. A számvevőszék részéről ugyanakkor mindig azt hangsúlyozzák, hogy a szervezet a pártpolitikától független, illetve, hogy az eljárásait a törvényi előírások alapján végzi.
Az ellenzékiek azonban kifogásaiknak adtak hangot, és a törvénysértőnek tartott büntetések miatt több tiltakozást tartottak. Emellett követelték Domokos László elnök leváltását is.
Gulyás Márton tavaly narancssárga festékkel megdobálta a számvevőszék Apáczai Csere János utcai épületét, mondván, „ne legyen az, hogy az állami intézményeket a hatalom birtokosai kényük és kedvük szerint használhassák fel”. Gulyással és kilenc társával szemben rongálás miatt indult eljárás, amit a rendőrség nemrég befejezett és átadott az ügyészségnek.
Csikász Brigitta
Címlapkép: Domokos László, az ÁSZ elnöke beszédet mond a 2019 januárjában megtartott Ecoventio konferencián (fotó:Állami Számvevőszék)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHét évvel ezelőtt háromrészes cikksorozatban mutattuk be, hogy egy több mint 200 millió forintos uniós pályázathoz az önerőt egy offshore...
Több mint 25 milliárd forintot költött el a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a teherautók tengelysúlymérő hálózatára, a teszt időszakban csak...
Önismereti tréning a Turul Óvodában, illetve okostelefon-kiválasztást segítő workshop – egyebek mellett efféle hasznos okosságokra nyert rengeteg uniós forrást a...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagyobb önállóságot és fejlesztéseket ígért a gimnáziumnak, amiből gyakorlóiskolát szeretne csinálni.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!