magabiztos fellépés

Dőlt a pénz a büntetőügyek elsikálását Pintér Sándorra hivatkozva felajánló csalóhoz

Többek között a belügyminiszterre hivatkozva ígérte azt egy bizonyos D. A. több embernek, hogy büntetőeljárásokat, hatósági ügyeket tud elsikáltatni jó pénzért cserébe. Az Átlátszó úgy tudja, a férfi egyik 100 millió forintra lehúzott károsultja egy költségvetési csalási ügy érintettje volt, akit első fokon hat év fegyházbüntetésre ítéltek. 

Vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást – információink szerint – D. A-val és társaival szemben a Központi Nyomozó Főügyészség. A büntetőeljárás több magánszemély feljelentése alapján indult.

A KNYF március 1-jén számolt be arról az akcióról, amelyet előző nap a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közösen több helyszínen tartott meg a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség közreműködésével.

A főügyészség közleménye alapján, „a megalapozott gyanú szerint az elkövető magát valótlanul – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Nemzeti Nyomozó Iroda, esetenként az ügyészség állományába tartozó – hivatalos személynek adta ki, hogy úgy tűnjön, hivatali befolyása és kapcsolatai révén adóigazgatási és büntetőeljárásokat tud befolyásolni.”

A férfi az „intézkedésért” pénzt kért a folyamatban lévő ügyek érintettjeitől. „Az átvett összegek vonatkozásában pedig azt állította, hogy azok egy részét a döntéshozók – köztük egy miniszterre, és egy ügyészségi vezetőre is utalva – részére fogja továbbítani.” A gyanúsított aztán az ügyekben semmit nem lépett, az átvett több százmillió forintot pedig megtartotta.

A főügyészség a házkutatások során közel tízmillió forint készpénzt, nagy értékű ékszereket, órákat, valamint öt gépjárművet foglalt le. A KNYF közölte azt is, hogy az elfogott férfi az első kihallgatása során megtagadta a vallomástételt, illetve, hogy rajta kívül még három gyanúsított van az ügyben, amelyben a halmazati büntetésekkel együtt akár 12 szabadságvesztés is kiszabható.

A KNYF helyettes szóvivőjének, Kovács Katalinnak a tájékoztatása szerint a március 1-jén kiadott közleményük óta a gyanúsítottak száma nyolcra nőtt. Ezen túlmenően a helyettes szóvivő nem válaszolt a kérdéseinkre. Így azt sem tudtuk meg, hogy a D. A.-val szemben 2018 nyarán megtett feljelentés után miért kellett több mint fél évnek eltelnie a KNYF és más szervek által végrehajtott közös akcióig.

D. A. egyik fontos kapcsolatának – értesüléseink alapján – Pintér Sándor belügyminisztert jelölte meg. Továbbá azt állította, hogy magas beosztású kapcsolataival együtt szokott vadászni.

A férfi nem csak ígéreteket tett a hatósági eljárások megszüntetésére, hanem – úgy tudjuk – az életveszélyes fenyegetésektől sem riadt vissza, mondván, használni fogja a fegyverét, ha kell.

Úgy tudjuk, D. A.-val szemben az egyik feljelentést még 2018 nyarán egy ügyvéd tette meg, miután egyik ügyfelét azzal kereste meg a férfi, hogy a NAV-nál folyamatban lévő ügyeit el tudja sikáltatni egy nagyobb összeg fejében. D. A. az ajánlatával megtalálta azt a V. Ferencet is, aki egy költségvetési család vádlottjaként első fokon hat év fegyházbüntetést kapott és jelenleg előzetes letartóztatásban van a márianosztrai büntetés-végrehajtási intézetben.

V. Ferencék ügyét az Átlátszó nemrég írta meg. Eszerint a vádlottak a főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítették, majd az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót. Ezzel pedig több, mint kétmilliárd forint áfát csaltak el.

Megszöktek az elítélt áfacsalók, mire a Szolnoki Törvényszéknek sikerült írásba foglalnia a házi őrizetről szóló végzést

Egy hétig nem küldte meg a bűnügyi felügyeletet (korábbi nevén házi őrizetet) elrendelő végzést a Szolnoki Törvényszék egy nem jogerősen hat év letöltendő fegyházbüntetésre ítélt férfi esetében az illetékes budapesti kapitányságnak. Csak szerkesztőségünk megkeresése után postázták az iratot, amit utólag azzal magyaráztak, hogy ennyi időbe telt az ítélet és a végzés leírása.

Csikász Brigitta

Fotó: A Központi Nyomozó Főügyészség épülete – MTI Fotó: Bruzák Noémi

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42