büntetőeljárás

Bennfentes kereskedelemmel vádolják Fintha-Nagy Ádám ügyvédet a bíróság előtt

Nem tudta felsorolni ingatlanjait, ezért aztán nem is nyilatkozott vagyoni helyzetéről Fintha-Nagy Ádám ügyvéd a Fővárosi Törvényszék bírája előtt, amikor a személyi körülményeiről kellett beszámolnia a bennfentes kereskedelem miatt zajló eljárásban.



Társadalmi célú hirdetés

Ártatlan és az ügyészség értelmezte félre a részvényügyletet – összefoglalva ez a véleménye Fintha-Nagy Ádámnak, az üzleti életben is jól ismert ügyvédnek a vele szemben bennfentes kereskedelem miatt folyó eljárásról. Az ügyben október 3-án kezdődött meg a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség szerint – mint azt az Átlátszó is megírta – Fintha-Nagy Ádám bennfentes tőzsdei ügyletet kötött 2015 februárjában a Kartonpack-részvények mintegy 30 százalékára. 91 millió forintért vette meg a pakkot, s a részvények révén 300 millió forinttal gazdagodott.

A Kartonpack Dobozipari Nyrt.-nek a csalásért jogerősen elítélt Kulcsár Attila által alapított amerikai Britton LLC. tulajdonosa. Az utóbbi céggel szemben a DBI Ingatlanhasznosító Kft.-nek 1,8 milliárd forintos követelése volt, ennek a társaságnak a jogi képviseletét pedig Fintha-Nagy látta el. A DBI mellett végrehajtást kezdeményezett a K&H Bank is. A végrehajtó ekkor piacra dobta a Britton LLC. Kartonpack-részvényeit, miközben a papírok bűnügyi zár alatt álltak.

Az ügyészség szerint Fintha-Nagy Ádám úgy követte el a bennfentes kereskedelmet, hogy előre tudta, a részvényeket mikor fogják értékesíteni. Emiatt a Magyar Nemzeti Bank 2016 szeptemberében indított vizsgálatot, és húszmillió forintra büntette, valamint fel is jelentette Fintha-Nagy Ádámot. Így lett az ügyvédből vádlott.

Lapunk akkor részletes portrécikket szentelt az ügyvédnek. Nem csak a Kulcsár-féle brókerbotrány az egyetlen politika-közeli zavaros ügy, amiben felmerült Fintha-Nagy neve –  a fideszes tenderarisztokráciával is voltak közös ügyletei, például ő volt az egyik kedvezményezettje az V. kerületi kedvezményes önkormányzati ingatlankiárusításnak.

Ráadásul 2016 novemberéig felügyelőbizottsági tag volt a jelenleg PSE Zrt. néven futó Eclipse Informatikai Zrt.-ben. Ennek a cégnek a vezetőit vádolják adócsalással, a vállalkozás kapcsolatrendszere pedig egészen Pintér Sándor belügyminiszter családjáig ért.

A Heti Válasz azt írta, hogy Fintha-Nagynak Tiborcz Istvánnal is vannak közös ügyletei: balatonparti szállodákat birtokolnak cégeiken keresztül. A keszthelyi szállodákat tulajdonló Pannon Tessera Hospitalis Zrt. például a legfrissebb, nyári cégiratok szerint egy győrújbaráti adótanácsadó bt.-é, a West Hungária Bau Kft.-é, illetve a Fintha-Nagy-érdekeltségű RLC Alfa Kft.-é.

A most folyó büntetőügyben Fintha-Nagy Ádám a Fővárosi Törvényszéken megtett vallomásában azt hangsúlyozta, hogy saját nevében, saját eszközeiből és saját értékpapírszámlára bonyolította le a Kartonpack ügyletet. Többször is elmondta, hogy nem tudott arról, hogy a végrehajtó a tőzsdei aukció helyett azonnali értékesítésre változtatta a részvények eladási módját.

Az ügyvéd szerint nem állja meg a helyét az az ügyészségi megállapítás, hogy az árversenyt akadályozta volna, mivel rajta kívül más is tett ajánlatot a részvénycsomagra. Megjegyezte ezzel kapcsolatban azt is, hogy ha gond lett volna a részvények megvételével, a Budapesti Értéktőzsde vezetője felfüggeszthette volna az ügyletet, de ez nem történt meg.

Az ügylet körülményeire vonatkozóan Fintha-Nagy Ádám beszámolt arról is, hogy akkoriban több hónapon át külföldön, a csendes-óceáni térségben tartózkodott a családjával, és hetente csak egyszer beszélt a kollégáival az itthoni teendőkről, így a részvénycsomag megvásárlását is onnan intézte.

Tanúvallomásában az ügyvéd azt mondta, hogy ügylet kockázatos volt a vásárlás pillanatában, és utána még 2 évig, mert a Kartonpack vagyona a Kulcsár-ügy miatt ügyészi indítványra zár alatt, és így elkobzási veszély alatt is volt.

Fintha-Nagy Ádám ehhez az Átlátszó érdeklődésére hozzátette azt is, hogy „amikor az ügyészség a Kartonpack-részvények értékét számolja (és állítja, hogy 300 milliót kerestem) akkor figyelmen kívül hagyja, hogy a saját indítványa szerint a másik eljárásban a Kartonpack vagyonának elkobozását kérte. Ha Kartonpack vagyonát elkobozzák, akkor mennyit is ér a részvénycsomag? Igen, a helyes válasz a nulla. Az, hogy nem kobozták el, csak 2017-ben derült ki a Kulcsár-ügy jogerős ítéletében, utána már helyes lehet a számítás.”

Fintha-Nagy hangsúlyozta azt is, hogy ő, mint a végrehajtás kérője nem volt kizárva az ügyletből, így nem volt annak jogi akadálya, hogy megszerezze a részvényeket.

Csikász Brigitta — Rádi Antónia

Megosztás