A Fidesz kedvenc biztonsági cége néhány hete már kapott egy 1 milliárd forintos megbízást a vizes vb helyszíneinek őrzésére, most ezt megtoldották még majdnem negyedmilliárddal.
Március közepén számoltunk be arról, hogy a Valton-Sec Kft. nyerte a vizes vb biztonsági szolgáltatásaira kiírt közbeszerzést. A hivatalos tájékoztatásban külön nevesítve szerepelt a „Dagály Úszóaréna és környéke” is, amelynek őrzésére most újabb megbízást kapott a Fidesz kedvenc védelmi cége.
Az EU-s közbeszerzési értesítő április 7-i száma szerint a Bp2017 Kft. március 31-én nettó 244,29 millió forint értékű szerződést kötött a Valtonnal.
A feladat „A DUNA ARÉNA teljes körű vagyonvédelmi és őrzés-védelmi feladatainak ellátása a „17. FINA világbajnokság” megrendezéséhez kapcsolódóan.”
A részletes leírásból kiderül, hogy a megbízás az épületek átadásától 2017. december 31-ig szól.
Az eljárás a vizes vb szinte valamennyi tenderéhez hasonlóan a „rendkívüli sürgősség” miatt hirdetmény nélküli tárgyalásos formában zajlott. A Valtonon kívül pályázott még a Target Group Facility Management Zrt. és az LFH Biztonsági Szolgálat Kft. is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!