Egészségügyi szolgáltatásokra 833,5 milliót, a margitszigeti Casino melléképületére 282 millió forintot költenek.
Az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb száma szerint még mindig nincs vége a vizes vb-vel kapcsolatos kiadásoknak. A nyári sporteseményt szervező Bp2017 Kft. két szerződés kötött a közelmúltban összesen nettó 1,1 milliárd forint értékben:
– 282 millió Ft a margitszigeti Casino melléképületének és környezetének tervezése és kivitelezése.
A tendert három ajánlattevő közül az abaújszántói Majoros és Társa Kft. nyerte, aminek a teljes tavalyi árbevétele kisebb volt ennél az összegnél. A munkára pályázott még a VivaPalazzo Zrt. és a Jánosik és Társa Kft. is.
– 833,5 millió Ft egészségügyi és orvosi szolgáltatásokra.
A közbeszerzést a SOTE tulajdonában lévő Semmelweis Egészségügyi Kft. nyerte el, erről az egyetem már március 27-én beszámolt. A cég nettó árbevétele tavaly 347 millió forint volt, és az elmúlt öt évben egy alkalommal sem érte el a 370 milliót sem. A Semmelweis Kft.-n kívül ajánlatot tett még a Tranoxy-Med Kft. és a Dr. Rose Kft. is.
Mindkét eljárást hirdetmény nélküli tárgyalásos formában bonyolította le az állami tulajdonú Bp2017 Kft., amely az egészségügyi szolgáltatások esetében a máskor is indokként felhozott rendkívüli sürgősségre hivatkozott, a Casino esetében pedig egyszerűen csak a vizes vb-s törvényt említette jogalapként.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ennyivel többe kerül „a Császár-Komjádi Uszoda és a Hajós-Széchy Uszoda felújítására irányuló beruházáshoz kapcsolódó mérnöki tanácsadói és építési műszaki ellenőri feladatok...
Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején. Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!