Egyéb

Elbukott a Valton-Sec Kft. egy mintegy 280 millió forintos közbeszerzést

 

Míg a Nap TV egykori székházának, a vizes-vb irodaépületének az őrzését mintegy 60 millió forintért elnyerte a Valton-Sec Kft., addig a Honvédelmi Minisztérium (HM) 279,5 milliós tenderét bebukta, mivel üzlettársaival érvénytelen ajánlatot nyújtott be.

Mindez a Közbeszerzési Értesítő legújabb számából derül ki. A HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal számára szeretettek volna az idei év végéig megvalósuló, „1432/2014. (VII. 31.) kormány határozatban megjelölt nemzeti és kiemelt rendezvényeihez kapcsolódó technikai, logisztikai, biztonsági tervezési és kivitelezési szolgáltatásokat” megrendelni.

Minderre nettó 279,5 forint lett volna, azzal együtt, hogy „a keretösszeg teljes kitöltésére ajánlatkérő nem vállal felelősséget.”

A közbeszerzés elnyeréséért a Valton-Sec Kft. az Event Stuff Rendezvényszervező Kft.-vel és a GEM Rendezvénytechnikai Kft.-vel együtt indult el. A tender azonban eredménytelen lett, mert a vállalkozások érvénytelen ajánlatot adtak be.

A Valton-Secnek azonban, mint a Fidesz egyik kedvenc biztonsági cégének valószínűleg nincs miért aggódnia. A Valton-Sec Kft. éves nettó árbevétele 2010-ben alig haladta meg a 600 millió forintot, 2015-ben viszont már 1,7 milliárd forint feletti eredménnyel zárt.

Korábbi cikkeink a Valton-Sec-ről

Jól szerepel a Valton-Sec Kft. a KEF és a HM közbeszerzésein

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

Mélyen a piaci ár alatt bérli egy Fidesz-közeli cégcsoport a XI. kerület legjobb vendéglátóhelyeit

A Valton Security 60 millió forintért őrizheti a vizes-vb irodaépületét

Előző, a vizes-vb irodaépület őrzésének elnyeréséről szóló cikkünkben, megemlítettük, hogy a céghíreknél azonban jóval nagyobbat robbant az, hogy amikor a Rogán család helikopterrel ment Szabó Zsófi műsorvezető lagzijába, akkor a repülés után a Valton-Master Car által bérbe adott autóval robogtak tovább.

Mint a Népszabadság megírta, a cég 2013-ig „formálisan” a Valton Security luxusautók bérbeadására szakosodott leányvállalata volt, ezután kiváltak a Valtonból, de a „név és az együttműködés megmaradt”.

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42