Egyéb

Ilyen az, amikor egy korrupciós per első- és másodrendű vádlottja újabb üzletet köt

 

Egy alföldi kisváros úgy dönt, hogy a fürdőturizmus révén fog kitörni a jelentéktelenségből. Az ötlet nem túl eredeti – ráadásul a fürdőfejlesztések eddigi útját is inkább projektek hullái mutatják, és még a konkurencia is elég erős a környéken. Kockázatok ide vagy oda, a tenni akarást felsőbb helyről is méltányolják.

A nagy tavaly év végi pénzszórásban a kisvárosnak is bőven jutott a jóból: a december 20-i Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint 500 milliót kap a helyi sportklub fejlesztéseire, és megjött a kormány jóváhagyása is, így a város felvehet 230 millió forint hitelt a négycsillagos hotel megvásárlására. Az ügylet pikantériáját az adja, hogy az eladó és a vevő képviselője egyazon korrupciós büntetőper első, illetve másodrendű vádlottja.

Az ügyészség szerint dr. Veres Margit, az ügy elsőrendű vádlottja, Balmazújváros jelenlegi polgármestere, akkor még jegyzője, 2012. december 21-én este egy borítékban ötmillió forint készpénzt vett át a másodrendű vádlott K. Sándortól – ebből 4,5 milliót továbbadott valakinek-, hogy a másodrendű vádlott számára kedvező irányba befolyásolja egy beruházással kapcsolatban a városi képviselő-testületet.

A vád szerint a jegyzőnek egy 180 millió forintos állami támogatással kapcsolatban kellett azt a látszatot keltenie, hogy az csak a K. Sándor rendezvénycsarnokának építésére fordítható. Az ügyészség elsősorban a felek lehallgatott telefonbeszélgetéseivel kívánja bizonyítani, hogy vesztegetés történt.

Aprónak tűnő, de országismereti szempontból emblematikus mozzanat, hogy az a valaki, aki a borítékban maradt 4,5 millió forint címzettje volt, Tiba István, akkori polgármester-képviselő, most már csak képviselő, akit ennek ellenére csak tanúként hallgattak meg az eljárásban.

Az ügyészség számára meggyőző volt Tiba érvelése, hogy a neki küldött pénznek semmi köze nem volt se a csarnoképítéshez, se az ő polgármesteri stallumához, tiszta magánjogi ügyletről van szó, A kölcsönadott B-nek 4,5 milliót, pont. Ebből a szempontból tehát nincs jelentősége annak a mondatnak sem, amelyben – a perről tudósító sajtóbeszámoló szerint – Veres Margit emlékeztette a vállalkozót, hogy „a főnök lobbizott neked pénzt” (A főnök értelemszerűen Tiba képviselő.)

A 2015 novembere óta tartó büntetőperben várhatóan idén születik első fokon ítélet – a balmazújvárosi képviselő-testület viszont tavaly október 26-án úgy döntött, hogy elfogadja a polgármester előterjesztését, és megvásárolja a hasonló nevű kft-től a négycsillagos Thermal Hotel Balmaz szállodát. A cég tulajdonosa K. Sándor, a vesztegetési per másodrendű vádlottja.

Az előterjesztés szerint a város lépéskényszerbe került: K., a szálloda (és a büntetőperben szereplő rendezvénycsarnok) tulajdonosa másfél évvel ezelőtt közölte a polgármesterrel, hogy el akarja adni a Thermal Hotelt – időközben pedig két érdeklődő is jelentkezett. Csakhogy a potenciális vevő nem biztos, hogy szállodaként üzemeltetné tovább az épületet, akkor pedig kútba esnek a város nagyívű fürdőfejlesztési elképzelései.

A polgármester ezért felbecsültette az ingatlant – a szakértő szerint nettó 281 milliót ér -, majd alkudoztak kicsit K. Sándorral, és végül abban állapodtak meg, hogy a város bruttó 230 millió forintért megveszi tőle a Hotel Thermalt; a képviselő-testület októberben megszavazta a vásárlást, december elején pedig az ehhez szükséges hitelfelvételt.

Itt bukkan föl az ügyletben a borítékos történet harmadik szereplője, Tiba képviselő, akinek – a városi tévé vele készült PR-interjújának sugallata szerint – szerepe volt abban, hogy december 20-án a város az 1803/2016. számú kormányhatározattal „Turisztikai célú szállodafejlesztés”-re 300 millió forint támogatást kapott. Jött még a legfelső helyről 100 millió az uszodafejlesztésre, és 500 millió a városi sportra.

Az üzlet tehát létrejött, de hogy a projekt nyereséges lesz-e Balmazújváros számára, azt nehéz megmondani: a városka termálvizes fürdője 2015-ben szolid nyereséget produkált, a Termál Hotel Balmaz Kft. viszont évek óta masszívan veszteséges, 2015-ben 19 milliós mínusszal zárt. Kérdés, hogy a fejlesztések tudnak-e ezen fordítani, vagy néhány év múlva a város arra kényszerül, hogy olcsón adja el a drága szerzeményt.

Becker András

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42