Egyéb

A bíróság sem látja indokoltnak a DunaCity ingatlanainak bűnügyi zár alá vételét

 

Az ügyészség után a bíróság sem látta fontosnak, hogy a DunaCity Budapest Ingatlanfejlesztő Kft. ingatlanja, az állam által kinézett olimpiai falu lehetséges helyszíne bűnügyi zár alá kerüljön. A vádlottak, Tarsoly Csaba és társai arra hivatkozva kérték ezt, hogy kárpótolni lehessen a befektetőket. Tarsolyék jelezték azt is, hogy attól tartanak, a több százmilliárdos ingatlanvagyont a végelszámoló jóval áron alul kívánja majd értékesíteni.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

„A kártalanításunk fedezetéül szolgáló vagyon most is megvan, a követelések értékalapú rendezése most is lehetséges lenne. Mint Tarsoly Csaba is többször elmondta, a Quaestor DunaCity-projekthez kapcsolódó ingatlan értéke négyzetméterenként egymillió forint. A DunaCity területe lényegében a jelenleg több százmilliárdot érő Kopaszi-gát túlparti párja, ráadásul annál még nagyobb is.” Ezzel hirdettek demonstrációt a Quaestor-károsultak az olimpia megrendezésére létrejött Budapest 2024 Zrt. irodája elé az Eiffel Palace-hoz január 19-ére.

A tiltakozás oka az volt, hogy bár a vádlottak hiába kérték a projekt ingatlanjainak a zár alá vételét, az ügyészség nem értett egyet azzal. Mint megírtuk, a vádhatóság, azaz a Fővárosi Főügyészség szerint túlzás a projekt értékét több százmilliárd forintra becsülni, másrészt nem számítanak arra, hogy azon a végelszámoló áron alul fog túladni.

Tarsoly Csaba a bíróság előtt arról beszélt, hogy az értékes ingatlanra akadtak érdeklődők:

Például Ghaith Pharaon. „Az úriemberrel többször tárgyaltam a DunaCity projektbe való beszállásukról. Én nagyon-nagyon szeretném, ha nem kerülne ehhez a csoporthoz fillérekért ez a DunaCity vagyontárgy, amiből kárpótolni lehetne a befektetőket.” Tarsoly a bíróság segítségét kérte abban, hogy a vagyontárgyakat ne kótyavetyéljék el, és azt szerette volna, ha a bíróság a Quaestor cégei által tulajdonolt összes ingatlant zár alá veszi.

Az elmúlt két évben Magyarországon is üzletelő és Orbán Viktor miniszterelnök köreivel is kiváló kapcsolatot kiépítő szaúdi milliárdos halálának hírét január elején jelentették be.

A Quaestor volt első emberének javaslatát támogatta több vádlott is.

Az ügyészség viszont azt kérte a bíróságtól, hogy a vádlottak és a védőik indítványát utasítsa el. Többek között azért, mert

  • nincs információ arra, hogy a DunaCity Budapest Ingatlanfejlesztő végelszámolása nem a jogszabályoknak megfelelően zajlana,
  • a nyomozás során az derült ki az ügyészség számára, hogy a vagyonelemek tényleges, aktuális, piaci értéke meg sem közelíti a több milliárd forintot és
  • a vádhatóság szerint ezzel Tarsoly Csaba és társai tisztában is voltak.

Mindehhez a bíróság még azt tette hozzá, hogy szerinte az, hogy a vádlottak sérelmezték, hogy a végelszámoló „áron alul” kínálja az értékes ingatlant, nem más, mint hogy „a végelszámoló további intézkedéseinek megakadályozása érdekében terjesztették elő a zár alá vétel elrendelésére irányuló indítványukat.”

A bíróság úgy látta, bőven elég, hogy a DunaCity Budapest Ingatlanfejlesztő Kft. üzletrészei zár alatt vannak. Továbbá, amennyiben valaki a végelszámolás során, a „végelszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása miatt sérelmet szenvedett”, az végelszámolási kifogással élhet.

 

A vádlottak és védőik indítványát a bíróság végelszámolási kifogásnak tekintette, amelyről nem a büntetőügyben eljáró bíróságnak, hanem a cégbíróságnak kell határoznia. Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék elutasította a zár alá vételt, továbbá jelezte, hogy az erre irányuló indítványokat megküldi a cégbíróságnak „az esetleges további intézkedések megfontolása végett”.

A bíróság megjegyezte, hogy „zár alá vételre csak konkrétan meghatározott vagyonelemek esetén kerülhet sor, azok általánosságban történő megjelölése – mint „egész vagyon” vagy „összes ingatlan” – esetén nem lehet kényszerintézkedést alkalmazni.

Kapcsolódó cikkeink

MSZP-közeli és oroszbarát szálak a 200 milliárdos Quaestor-csődben

Kereskedőház-milliárdok: a Xénia-láztól a moszkvai informatikai elhárításig?

Irodabútorokból fizetnék ki a Quaestor hitelezőit

Közel 200 millió forintot vett fel egy állami sofőr a Quaestortól a csődbejelentés napján

Kokik és sallerek az ügyészségnek Quaestor-ügyben

Közpénzek a Quaestornál: csúcsra jár a kormányzati ködgép

Összevissza beszél a kormányzat a Pharaon-ügyben, üzleti megfontolások írhatták felül a nemzetbiztonsági kockázatot

Csikász Brigitta

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42