A Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. építi az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának két részét.
Hirdetés
A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. 2016 május végén írt ki nyílt közbeszerzést az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt-Kondoros közötti szakaszának kivitelezésére, az eljárás eredménye pedig január 14-én jelent meg az uniós értesítőben.
A hirdetmény szerint az összesen 61,4 kilométer hosszú út nettó 145,77 milliárd forintba fog kerülni, vagyis kilométerenként nagyjából 2,3 milliárdba.
A 20,5 km-es I. útszakaszt 56,5 milliárd forintért a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. építi, és szintén ők a kivitelezői a 20,4 km hosszú III. útszakasznak is, nettó 45,2 milliárd forintért.
A 20,5 km-es II. útszakaszt 43,9 milliárd forintért az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. építi.
A felcsúti polgármester cégeivel gyakran együtt dolgozó Duna Aszfalt Kft. évek óta sorra nyeri az állami tendereket, 2017 januárjában már 153 milliárd forint értékű megbízásnál tart. Csupán néhány napja számoltunk be arról, hogy nettó 52,14 milliárdért a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. kivitelezésében készül el az M4-es gyorsforgalmi út M0 és Cegléd közötti szakaszának egyik része is.
A Hódút Kft. a Magyar Vakond Kft.-n keresztül Varga Károly tulajdonában van, aki Mészáros Lőrinc tulajdonostársa a CLH Klímaszervíz Kft.-ben és a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.-ben is. A Magyar Vakond Kft. január elején nyert egy nettó 4,859 milliárd forintos tendert: a Tivadari híd környezetének építési munkáit fogja végezni a Tiszánál.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!