Egyéb

Luxusszállót épített az állam kedvenc autókereskedője

 

A Matolcsy-rokon Szemerey Tamás bankjától kapott több százmilliós hitel egyik fedezete az a balatonfüredi ingatlan, amire az állami autóbeszállító Porsche Hungária ügyvezetője és családja épített szállodát. 

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

Kurzusfüggetlen állami beszállító a Porsche Hungária. Az Antall-kormány regnálása óta nem okoz meglepetést, ha cégük nyer a közigazgatás járműszállításra kiírt közbeszerzési pályázatain. Nincs ez másképpen a NER-ben sem. Tavaly, mint írtuk, már az első félévben milliárd feletti értékű közmegrendelésen diadalmaskodtak.

Kapcsolódó írásaink

A Porsche újabb tenderen nyert, most a KEF autóinak javítását végezheti

Most 167 millió forint értékű tendert nyert a Porsche Hungaria egyedüli ajánlattevőként

Most 167 millió forint értékű tendert nyert a Porsche Hungaria egyedüli ajánlattevőként

Kisbuszt és Skodákat vett a Legfőbb Ügyészség 94 millióért

A Porsche Hungária ügyvezetője, Eppel János a jelek szerint nem fekszik rosszul a NER-ben. 2014-ben bekerült például a rezsim egyik fő pénzosztója, az Eximbank felügyelő-bizottságába. A Mészáros-klánnal szoros viszonyban álló Flier Nikolettel közös tulajdona – a 2015-ös mérlegzáráskor legalábbis még az volt – az IVF Holding Zrt. nevű cég. Eppel családtagjai összesen több mint félezer hektár állami földet nyertek Fejér megyében a földárveréseken.

Eppel Jánosé az a balatonfüredi 3,5 hektáros szőlő és legelő birtok, amelynek csücskét kivették a művelési ágból és engedélyezték, hogy „szállás épület és egészségügyi szolgáltató ház” címen hasznosítsák.

A füredi dűlőkön meglehetősen ritka ez a nagyvonalú engedélyezés – mondta az Átlátszónak egy helyben érdekelt gazdálkodó. Ahogyan az sem mindennapos az északi part szőlőbirtokain, hogy egy ingatlanhoz aszfaltos út vezessen.

Ezzel együtt a földbirtokon Villa Vitae néven üzemelő luxusszálló, úgynevezett boutique hotel épült. A telket összesen 395 millió forint – más ingatlanokkal egyetemleges – jelzálog terheli. A kölcsönt a Matolcsy-rokon Szemerey Tamás nevével fémjelzett NHB Növekedési Hitel Bank adta az E55 Tanácsadó Kft.-nek. Az adós kft a két Fejér megyei ingatlannyertes Eppel-fivér, Eppel Dániel Soma és Eppel Krisztián Péter tulajdona.

A Villa Vitae „feltöltés alatti” honlapján az is szerepel, hogy a hotel több mint 400 millió forint uniós támogatást is elnyert, a kedvezményezett megint csak az E55 Kft., a projektet ugyanakkor Füred Medihotelként emlegetik.

A kormányzati „támogatásnyilvántartó” oldal projektkeresője szerint Füred Medihotel létrehozására 2013-ban lényegesen több pénzt, összesen 968,4 millió forintot nyert, nem az E55, hanem a füredi Kent Magyarország Kft. Az ellentmondások feloldását kérve írtunk a Villa Vitae címére, válaszukat várjuk.

Rádi Antónia

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42