Egyéb

31 helyett 51 milliárdba fog kerülni a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal felújítása

 

A munkát az A-Híd Zrt. és a V-Híd Zrt. végzi el nagyjából négy év alatt, a számlát  – legalábbis részben biztosan – az EU állja.

 

tudta_elofizetok

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tavaly október végén írt ki nyílt közbeszerzést a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal felújítására.

Az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent eredményközlő szerint a tenderre hatan jelentkeztek.

A NIF augusztus végén kötött szerződés a nyertessel, a V-Híd Zrt. és A-Híd Zrt. alkotta konzorciummal. A NIF eredetileg 31 milliárd forintra becsülte a munkát, amit a cégek 51 milliárdért fognak elvégezni.

Ez azért is különös, mert a a kiírás szerint a pályázatok értékelésénél az ár volt a fő szempont, a legolcsóbb ajánlatot tevővel akart szerződni a NIF. A beruházás egyébként a CEF (Európai Hálózatfejlesztési Eszköz) elnevezésű uniós projekttel kapcsolatos, tehát az 51 milliárdnak legalább egy részét az EU fizeti.

A munkálatok előreláthatólag 51 hónapig, vagyis kicsit több, mint 4 évig fognak tartani.

Átépítenek 49 kilométer sínt és 56 kilométer elektromos felsővezetéket, több hidat, aluljárót, peront és állomást is.

A tendergyőztes A-Híd Zrt. és V-Híd Zrt. közötti névhasonlóság nem véletlen: mindkét cég az Apáthy Endre érdekeltségébe tartozó Híd-csoport tagja.

Az építőipari konszern legnagyobb referenciamunkái közé tartozik a Köröshegyi völgyhíd és a Megyeri híd építése, illetve a Margit híd és a Piliscsaba-Esztergom vasútvonal felújítása, de részt vettek a 4-es metró építésében is. A V-Híd Zrt. többségi tulajdonosa az A-Group Investment Kft.-n keresztül Apáthy Endre, és egyéb cégeken keresztül családtagjai is birtokolják a cég részvényeit.

Sokáig Sal László volt az A-Híd és a V-Híd vezérigazgatója is, ám 2016 júliusa óta a V-Híd Zrt.-nél ezt a pozíciót Szamos Alfonz Mihály tölti be, aki 2000 és 2009 között a MÁV egyik felsővezetőjeként dolgozott, majd nagyösszegű végkielégítéssel távozott az állami cégtől.

A két zrt. korábban két közbeszerzést is nyert Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester különböző cégeivel közösen:

– tavaly az A-Híd Zrt., a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. lett a győztese a győr-gönyűi kikötő közel 7 milliárdos fejlesztésére kiírt tendernek – ez volt az az eljárás, amelynek során Simicska Lajos Közgépét három évre kizárta a hatóság minden közbeszerzésből

– idén májusban a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft. alkotta konzorcium nyerte 73 milliárd forintos ajánlattal a NIF által korábban 55,5 milliárdra becsült, uniós támogatásból készülő Szántód-Kőröshegy – Balatonszentgyörgy vasútvonal és a Fonyód-Kaposvár vonalszakasz felújítására kiírt közbeszerzést.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az Opten szolgáltatta. A címlapkép illusztráció, innen.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42