Egyéb

Az EMMI családbarát kampányait is Csetényi Csaba cégére bízták

Rogán szomszédjának cégeivel októberben kötött szerződést a Rogán által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal 275,6 millió forint értékben. A minisztérium állítja, hogy volt közbeszerzés, és a szerződés hamarosan felkerül a Közbeszerzési Értesítőbe, ott ugyanis a mai napig nem elérhető nemhogy az eredménytájékoztató, de még a tender kiírása sem.

Csetényi Csaba cégcsoportjának, a HG Médiának a honlapja tartalmaz egy „Közpénzek” elnevezésű menüpontot. Ha rákattintunk, megnyílik egy pdf, amelyben 2008-tól kezdve évenkénti bontásban szerepelnek azok a közbeszerzések, amelyeken indult a cégcsoport.

A pdf utolsó lapján szerepel egy „PR feladatok, Kreatív tervezési és gyártási munkák ellátása és Médiafelület vásárlás” tárgyú tender, aminél ajánlatkérőként az EMMI, a megbízás kezdeteként pedig 2015. október 27. szerepel. Ez a megbízás azonban nem található meg sem a magyar, sem az EU-s közbeszerzési értesítőben. Az eredménytájékoztató sem, de még a minisztérium ajánlattételi felhívása sem.

Ezért levélben fordultunk az EMMI-hez: megkérdeztük, hogy valóban létezik-e ilyen szerződés, ha igen, akkor mikor és melyik céggel, mekkora összegre szerződtek, illetve volt-e közbeszerzés, és ha nem, akkor miért nem.

Válaszában a minisztérium az alábbiakat közölte:

„A 2015. 10. 27-én megkötött szerződés előzményeként természetesen volt közbeszerzési eljárás, azt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal bonyolította le a kormányzati kommunikációs keretmegállapodás terhére, a verseny  újranyitásával, az EMMI nevében és javára. A szerződés feltöltése a Közbeszerzési Adatbázisba folyamatban van. A szerződés a Network360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft. alkotta konzorciummal került megkötésre az EMMI családpolitikai kampányai vonatkozásában, 275.590.551 Ft. + ÁFA értékben.”

Vagyis a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal a nyáron megkötött 25 milliárdos kormányzati kommunikációs keretszerződés keretében 275,6 millió forint értékben szerződött Rogán szomszédjának cégeivel az EMMI családbarát reklámkampányaira, és ezt még nem sikerült feltölteniük a közbeszerzési értesítőbe.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42