Egyéb

80 millióval támogatta a Garancsi-féle természetjárókat az MFB

Közérdekű adatigénylésben kérdeztük meg a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy 2014-ben milyen szervezetekkel kötött támogatási szerződést. A dokumentum szerint az Orbán-kormány új kedvenc milliárdosának egyesülete mellett jutott pénz a Századvégnek is.

„A már meglévő erdei közjóléti turisztikai létesítményekhez illeszkedő egységes rendszer kiépítésének támogatására” 80 millió forintot küldött 2014. júniusban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Magyar Természetjáró Szövetségnek (MTSZ) – olvasható a Ki Mit Tud közérdekű adat-igénylő portálon küldött kérdésre adott válaszban. A szövetség elnöke nem más, mint Garancsi István, aki mostanában a felcsúti stadion VIP-páholyában szokott mutatkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel, miközben felvásárolta az állami megbízásokat sorra nyerő Market Zrt.-t. 2013 novemberében a miniszterelnök maga adta át Garancsi társaságában a Som-hegyi turistaházat. Az MTSZ lapja, a Turista Magazin korábbi cikke szerint ez a projekt az MFB tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó erdőgazdaságok közjóléti fejlesztései közé tartozik.

A támogatottak második helyén a kormány által is preferált Századvég Politikai Iskola Alapítvány áll, akik 15 millió forintot kaptak az MFB-től. A támogatásból az alapítvány tevékenységeit fogják pénzelni, ezen belül a politikatudományi és civil menedzsment képzést, könyv- és folyóirat kiadást, a szakpolitikai és civil közvélemény kutatást, illetve a Civil Információs Centrumot.

14,8 millió forintot kapott a Napkelet 2000 Bt. 6-8 éves gyerekek alapfokú oktatási programjára, amelynek keretében a Weiner-Szász Kamarazenekar segít a gyerekek beilleszkedésében, illetve a zenekar koncertjeinek támogatására is fordítanak a pénzből. Mellettük még jutott 8 millió forint a HÁLÓ Közösségi Központ támogatására, illetve a Szépművészeti Múzeum Múzeum Café című magazinjára 6 millió forint.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42