Egyéb

Ma éjjel nem alszunk – az első pesti oligarchabuli főhőse

Vihar télen? Szombat este 10 óra körül a fél város az eget fürkészte, keresve a mennydörgésszerű hangok forrását. Pedig nem az Apokalipszis lovasai tartottak a város felé, csak egy Horváth László nevű ember lett ötven éves. A hírek szerint őt ünnepelték egy szerény, zártkörű rendezvény keretében fönt a Várban, a Nemzeti Galériában. Az égzengést pedig az a kisebb tűzijáték okozta, amit a Dunáról prezentáltak a nagyúr kedvére.

horvatkazah.jpg

Horváth a kevésbé ismert magyar nagytőkések közé tartozik, pedig ő sem ma kezdte: azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik az első Orbán-kormány kapuzárási pánikjának lettek haszonélvezői. 2001-ben – a HVG akkori cikke szerint – egy bizonyos Papp János így nyilatkozott a törökszentmiklósi Arany Kakas kocsma közönségének: „Megvettem kilóra az állami gazdaságot!” Pappról annyit lehet tudni, hogy évtizedekig a Néphadsereg, majd a Magyar Honvédség hadtápjánál dolgozott, és egy véletlen nyomán lett az MFB révén tulajdonos a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt-ben. (1999 és 2002 között ugyancsak az MFB jóvoltából a TM igazgatótanácsában tevékenykedett egy bizonyos Nyerges Zsolt is. Igen, az a Nyerges.) Pappról a HVG cikke szerint a helyiek azt sejtették, hogy stróman, a tényleges tulajdonos egy kazah üzletember, bizonyos Ilyassav Timurlan.

Timurlan és Papp ebben az időben valóban az E.A.T.D. ” EURASIA Trade and Development” nevű kft cégjegyzésre jogosult vezetői voltak, de a társaság tulajdonosa Horváth László volt. A társaságban később több kazah illetőségű tulajdonos is felbukkant, ám a cég 2007 óta felszámolás alatt áll. Horváth viszont időközben – az általa irányított L.A.C. Holding révén – a TM tulajdonosa lett. Az Eurasia fiaskója ellenére szerencsésen alakultak Horváth kazah kapcsolatai is, hiszen a mai napig Kazahsztán tiszteletbeli konzulja – a keleti nyitás politikájának jegyében tavaly Horváth rendezhetett fogadást a kazah külügyminiszter tiszteletére. (E fontos küldetésnek mintegy járulékos következménye, hogy Horváth a nagykun kapitányi cím birtokosa is – nyilván nem függetlenül az ősi kun-kazah rokonságtól és rokonszenvtől.)

A Horváth irányítása alatt álló L.A.C. Holdingnak számos érdekeltsége van a törökszentmiklósin kívül is: a kisebbek közül való a városligeti Nyereg-terasz, amelynek közel húsz éves bérleti jogát egy sajátos pályázaton egyedüli indulóként nyerte el a LAC érdekeltségébe tartozó Monsoon Rain Kft.

Kiterjedt üzleti tevékenysége mellett tudományos karriert és építget az ünnepelt: bár önéletrajza szerint első diplomáját Moszkvában a Határőrtiszti Főiskolán (?) szerezte – ugyanezen önéletrajz szerint: 1982-1988 között BM-dolgozó -, de mára MBA, sőt PhD fokozatokkal is büszkélkedik. Igaz, ezek is amolyan tiszteletbeli végzettségek: a kibocsájtó intézmény, az Econovum Academy Magyarországon legfeljebb akkreditált felnőttképzési végzettséget bizonyító okiratot bocsájthat ki – bár ez sem egészen biztos. „Dr. Bazsa György, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke elmondja, a MAB úgy véli, hogy az Econovum „felnőttképzésben PhD képesítés” elnevezés egyrészt megtévesztés, másrészt jogszerűtlen.”- lepleződött le a Horváth önéletrajzában megjelölt végzettségek kibocsájtója 2011-ben.

Horváth önéletrajzában a BM-es korszak utáni első szakasz már az új időket mutatja: „1988-1997 saját gazdasági társaságok alapítása, vezetése, Geminius Kft., majd Geminius Rt.”. Itt viszont a dátumokkal van baj, a Geminius története ugyanis 2000-ig tartott: ekkor ért véget a felszámolás, ami valóban 1997-ben kezdődött. Ezt követően viszont Horváth a Magyar Fejlesztési Bank igazgatóságában bukkan föl – az MFB annak idején kedvezményes hitellel támogatta a „piszkos tizenkettő”, az állami tulajdonú mezőgazdasági cégek magánkézbe juttatását -, majd a szintén nem makulátlan hírű Ereco Rt. vezérigazgatója lett. Később felbukkan a Vegyépszer-oligarcha Nagy Elek cégében, a Chemimontazh Kft-ben is, de 2006 óta már csak a saját, milliárdos forgalmú cégeit irányítja.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42