Egyéb

Csak 99 képviselő válaszolt a nyelvvizsgáját firtató kérdésünkre

A nyelvvizsgabotrány után, de még az egyéni nyelvtanárok tevékenységét kinyíró törvény előtt megkérdeztük a parlamenti pártok képviselőit, hogy hol, mikor, és milyen nyelvből szereztek nyelvvizsgát. A 224 fős Fidesz-frakcióból négyen válaszoltak, a 35 fős KDNP-ből tizenöten, a 48 fős MSZP-ből huszonheten, a 43 fős Jobbik-frakcióból huszonnyolcan, a 8 fős PM-ből és a 10 fős DK-ból mindenki, az LMP pedig már a botrány kitörésekor azonnal nyilvánosságra hozta képviselőinek nyelvvizsgaadatait. Összesített adatok és a legérdekesebb válaszok egy helyen: sok képviselőnek nincs nyelvvizsgája, és többen nem túl kedvesen reagáltak a levelünkre.

nyelvvizsga.jpg

Október közepén tört ki a nyelvvizsga-botrány, melyről mindössze annyi került nyilvánosságra október végén, hogy a márciusban kezdett nyomozásnak akkor 602 gyanúsítottja volt, és további gyanúsítások várhatók; valamint az, hogy az ügyben több nyelviskola is érintett, de a nevüket nem közölte az ügyészség.

Múlt pénteken pedig bejárta a magyar sajtót a hír, hogy a Fidesz kicsinálta a magán nyelvtanárokat, ugyanis – mint a Cinken megjelent – az egyéni vállalkozó nyelvtanárok teljesíthetetlen adminisztrációt kaptak a nyakukba. Persze az NGM megírta a Cinknek, hogy ez nem is igaz, erre válaszul pedig az Ígyírnánkmi jogászblog csak annyit kért, hogy „Kössük már végre szakképesítéshez a jogszabályírást!”. S mennyire igazuk van, tényleg nagyon jó lenne.

A két hír között, november elején a Kimittudon keresztül közadatigénylés formájában kértük ki a pártoktól, hogy képviselőik mikor, hol, és milyen nyelvből szerezték nyelvvizsgájukat.

Először az LMP válaszolt: közölték, hogy ők már korábban, önként nyilvánosságra hozták a kért adatokat, és valóban így van. Ráadásul mind a hetüknek van nyelvvizsgája.

Másodikként a PM reagált: elküldték képviselőik nyelvvizsga-bizonyítványait, illetve közölték, hogy a nyolc főből ketten, Karácsony Gergely és Szilágyi László nem rendelkezik ilyennel.

Harmadikként a DK válaszolt: elküldték 28 képviselőjük nyelvvizsgaadatait, évszámokat azonban nem tudtak közölni, mert – mint sajtósuk írta – „A képviselők egy része évtizedekkel ezelőtt szerezte a nyelvvizsgáját, a bizonyítványok egy része elkallódik, az érintettek a nyelvtudásra és a vizsga letételének helyszínére emlékeznek, de az évre már nem igazán.”. Közülük Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Kolber István, Szűcs Erika és Oláh Lajos nem rendelkezik nyelvvizsgával.

Negyedikként a Jobbik reagált: tájékoztattak, hogy az általunk kért adatok nem közérdekűek, ezért azt javasolták, hogy egyesével keressük meg képviselőiket.

A Fidesz, a KDNP, és az MSZP egyáltalán nem válaszolt megkeresésünkre. Ezért november 19-én levelet írtunk – miután a parlament.hu-ról egyesével kikerestük az emailcímüket, jó móka volt – a képviselőiknek, valamint a jobbikosoknak is (a függetlenek közül csak a Fideszből nemrég kilépett Balogh Józsefnek írtunk, de nem reagált). Így már nagyobb sikerrel jártunk, szép lassan elkezdtek szivárogni a válaszok. December 10-én emlékeztetőt írtunk, hogy aki még addig nem tette meg, szíveskedjen reagálni kérdéseinkre, hisz a cikkben feltüntetjük majd, hogy kik nem válaszoltak, és talán nem szeretnék emiatt kényelmetlenül érezni magukat a képviselő hölgyek és urak. A végeredmény azonban így is elszomorító: mindössze 99 képviselő válaszolt, közülük soknak nincs nyelvvizsgája, többen pedig érezhetően nem örültek a levelünknek. De kaptunk jókívánságot is.

A 224 tagú Fidesz-frakcióból mindössze négyen válaszoltak, köztük Lezsák Sándor parlamenti alelnök, akinek nincs nyelvvizsgája. Ahogy nincs például a Kdnp-s Rubovszky Györgynek és Seszták Miklósnak, az Mszp-s Gőgös Zoltánnak és Kiss Péternek, valamint a jobbikos Rubi Gergelynek és Schön Péternek sem.

A legérdekesebb válaszok:

Tisztelt Erdélyi Katalin!

Nem rendelkezem nyelvizsgával!

Üdvözlettel!
Dr.Steiner Pál (MSZP)

—————————————————-

Idegen nyelvtudással rendelkezem, de nyelvvizsgát nem tettem soha mert nem volt rá szükségem, hiszen nem a papír hanem én beszélek!

Tisztelettel: 
Horváth András Tibor
Országgyűlési képviselő

MSZP frakció

—————————————————

Tisztelt Cím! Bár nem értem milyen minőségében tesz fel ilyen kérdéseket, de megnyugtatása érdekében az alábbiakat közlöm:
Állami ösztöndíjasként 1977-ben a romániai Ploiesten ill. Bukarestben Olaj és Gázipari Egyetemen szereztem diplomát román nyelvű képzés keretében! Ez az akkori jogszabályok szerint felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű minősítésnek felelt meg! Tisztelettel Kovács Tibor  (MSZP)

——————————————————-

Köszönöm szíves megkeresését! Soha, sehol nem állítottam, hogy
rendelkezem nyelvvizsgával, a parlament.hu-n található adatlapom sem
tartalmaz erre utaló adatot

Fentiek tükrében nem igazán értem megkeresését.

Üdvözlettel:
Schön Péter (Jobbik)

——————————————————-

Üdvözlöm!
 
Nincs nyelvvizsgám!
Tisztelettel:

Rubi Gergely (Jobbik)

——————————————————-

Nem rendelkezem nyelvvizsgával, nem is jelentettem
meg magamról nyelvtudásra irányuló adatot. Érettségi
vizsgát tettem latinból, és oroszból.
Üdvözlettel:
Dr. Rubovszky György (Kdnp)

—————————————————–

Kedves Katalin!

Kérem szelektálja a címlistáját azokra akik nyelvvizsgát önéletrajzukban, vagy egyéb helyen feltüntetett. Azonnal megy a válasz, de valószínüleg esetemben nem is fog kérdezni. Elnézést, hogy levelemmel zavartam.
Üdvözlettel: Sáringer-Kenyeres Tamás ogyk. Kdnp frakció
——————————————————-
Üdvözlöm! Állami nyelvvizsgával nem rendelkezem!

Üdvözlettel: Seszták Miklós

——————————————————-

Tisztelt Erdélyi Katalin!

Semjén Zsolt képviselő úrhoz intézett kérdésre válaszolva – mely szerint „mikor, hol és milyen nyelvekből szerzett nyelvvizsgát”, az alábbiakat válaszolom:

Az egyházi szabályoknak megfelelően biblikus nyelvekből – latin, görög –, ami a laureátusi fokozat és átminősítés feltétele volt, illetve angol nyelvismeret, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 1991-ben, átminősítés 1997-ben. (Ezek a hittudományi feltételek szerintiek, nem államiak.)

Üdvözlettel:

Jenik Péter
sajtófőnök

——————————————————

Feltáró munkájukhoz őszintén kívánok sok erőt.

——————————————————

Szívesen, sikeres munkát kívánok.

 

A kérdéseinket megválaszoló 99 országgyűlési képviselő összesített nyelvvizsgaadatai:

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42