Egyéb

Menedékkérők kezdtek éhségsztrájkba Békéscsabán

Az atlatszo.hu információi szerint október 10-én 5 afrikai menedékkérő kezdett éhségsztrájkba a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központjában. A fogvatartottakhoz később 55-en csatlakoztak, azt követelve, hogy börtönszerű elhelyezésük helyett nyílt befogadó állomásra kerüljenek. A tiltakozásban résztvevők nem tartják elfogadhatónak a fogva tartásukat, hiszen „ők nem bűnözők, hanem menekültek”.

bekescsaba-168ora.JPG
Rácsok mögött Békéscsabán
(fotó: 168óra)

Magyarországon 2013. július 1-én vezették be újból a menedékügyi őrizet intézményét. A BÁH fenntartásában összesen három, 500 fő befogadására képes ilyen állomás működik, melyből 200 férőhely található Békéscsabán. Menekültügyi őrizetbe Magyarország területére illegális körülmények között kerülő menedékkérők közül azokat a személyeket helyezheti el a hatóság, akik esetében felmerülhet a szökés veszélye. Jogvédő szervezetek többször felhívták a figyelmet arra, hogy ezzel szemben rendszerint olyan emberek kerülnek őrizetbe, akik nem követtek el bűncselekményt, a fogvatartottak kiválasztása nem nagy részben nehezen magyarázható ilyen indokokkal. Nemrégiben az ENSZ önkényes fogva tartást vizsgáló munkacsoportja (UN WGAD) is vizsgálatot folytatott a békéscsabai táborban. Az idegenrendészeti őrizet 2012. december 31-i megszüntetése után a tavalyi 2147-hez képest csak az idei év első felében több, kint 13000 ember kért hazánkban menedéket és ezt sokan az őrizet időszakos megszüntetésével magyarázzák, mondták civil szakértők. Az őrizet gyakorlatát nemrégiben a Kúria is bírálta.

A békéscsabai zárt szálláson élők helyzetéről nehéz információt szerezni, mi viszont úgy tudjuk, hogy a menedékkérők elhelyezésének körülményei erősen kifogásolhatóak. Börtönszerű fogva tartásra, rossz higiéniás állapotokra, nem megfelelő étkeztetésre és a fegyveres őrök által tanúsított megalázó bánásmódra panaszkodnak a bent élők. Ezzel szemben a nyitott befogadó állomásokon élők esetén nem korlátozzák a mozgás szabadságát, illetve az ellátási körülményeik is jobbak, amivel a tiltakozók is tisztában vannak – mondták.

Forrásaink azt is elmondták, hogy a békéscsabai állomáson éhségsztrájkba kezdőket rendőri őrizet alatt álló orvosi szobákba vitték és vért vettek tőlük. Két embert szombaton kórházba vittek, azzal a feltételezéssel, hogy egyikük meg akarta ölni magát, de ők már visszakerültek a táborba, tudtuk meg. A menekültekkel foglalkozó Migráns Szolidaritás csoport szerint a tábor igazgatójának utasítására az őrökkel ételt rakattak a tiltakozók elé, hogy rábírják őket az éhségsztrájk megtörésére. Miután ez nem járt sikerrel, az igazgató egy beszédben megalázónak nevezte a sztrájkot, annak beszüntetéséért cserébe menedékkérelmi eljárásuk felgyorsítását ígérte, mely segíthet kijutni nekik az őrzött szállásról, számoltak be a civilek. A fogvatartottak attól félnek, hogy pár hónap után kiutasítják őket Magyarországról, miközben ők dolgoznának, vagy tovább utaznának inkább.

Ma délelőtti hírek szerint a tiltakozást elkezdő Maliból származó férfiakhoz csatlakozó további 50-60 fogvatartott ma reggel megtörte az éhségsztrájkot, de a kezdeményezők tovább folytatják a tiltakozást.

A békéscsabai éhségsztrájk egyébként nem az első eset hazai menekülttáborokban. Idén augusztus folyamán Nyírbátorban is ehhez az eszközhöz nyúltak fogva tartásuk ellen tiltakozó menedékkérők, Békéscsabán pedig 2009-ben is volt már éhségsztrájk – akkor hazatoloncolásuk ellen szólaltak fel így a menedékkérők.

A mai nap folyamán felhívtuk a békéscsabai tábor igazgatóját, aki a Bevándorlási Hivatal központjához irányított minket. Felvettük a kapcsolatot Daragó Rékával, a BÁH szóvivőjével, aki későbbi tájékoztatást ígért, de azóta nem tudtuk elérni. Amint kapunk további információt, frissítjük a cikket.

FRISSÍTÉS: A BÁH szóvivője megerősítette információinkat és hozzátette, hogy a békéscsabai központ vezetői folyamatos egyeztetésben vannak az éhségsztrájkolókkal, akik 24 órás orvosi figyelem alatt tartanak.

FRISSÍTÉS 2: Október 17-re az öt, Maliból származó menedékkérő is befejezte az éhségsztrájkot.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42