nemzeti tőkésosztály

Habony Árpád 160 milliós órája kenterbe veri Rákay Philip 47 milliós luxusterepjáróját

Habony Árpád május végén profi legénységgel indult el egy olasz vitorlásversenyen. Az Index szúrta ki, hogy a négynapos The Nations League 2021 – Swan Tuscany Challenge-en bérelt hajóval versenyző egykori parlamenti vitrinőr mellett a magyar válogatott volt és jelenlegi tagja is a hajón volt a nevezési lista alapján, de ez sem volt elég a dobogós helyhez. Az is kiderült, hogy a hajó csak bérelt, ennek becsült összege egy hétre 3,2 millió forint körül mozog, a verseny teljes költsége pedig ezt jóval meghaladó összeg lehetett. De még ennél is sokkal izgalmasabb, hogy milyen karórát viselt Habony a csuklóján. Spoiler: igen drágát. 

Az egyik fotón, amelyet a Nautor’s Swan, a ClubSwan 36-os hajótípust gyártó vállalat töltött fel a versenyről a nyilvános Facebook-oldalára, közelről látható Habony Árpád és a legénység egyik tagja. És itt kezdhet irigykedni Rákay Philip, már amennyiben kötődik a luxusórák piacához, mert az ő G 500-as Mercedese sehol nincs az órához képest.

Rákay Philip egy 47 milliós luxusterepjáróban ült, amikor „rátámadt” az Átlátszó stábja

Rákay Philip egy Mercedes-Benz G 500-as terepjárót vezetett, amikor az Átlátszó az egykori műsorvezető lópalotájának helyszínén forgatott. Az autó jelenlegi listaára 47 870 000 forint. Több NER-lovag is hajtott már Mercedes G-osztályt, egy autós újságírót kérdeztünk meg arról, hogy mit tud ez az autó, ami miatt ennyire népszerű lett.

A szponzorfotón ugyanis kivehető, hogy Habony egy Patek Philippe Nautilus típusú órával szállt tengerre. A luxusórák piacán túl drágának nem tekinthető karóra 80150 millió forintért elérhető, már amennyiben hozzá lehet jutni. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint ez vélhetően a 5976/1G-001 modell.

Bár Habony Árpád közeli fotója egy ideig elérhető volt a hajót gyártó Nautor’s Swan versenyről készült képei közt, később törölték, így jelenleg mindössze egy fotó lelhető fel a magyar hajóról és a legénységről.

De ha ez a Patek Philippe Nautilus 40. évfordulós variánsa, akkor Habonynak mélyebben kellett a zsebébe nyúlnia, és messzebbre utaznia, egyrészt mert akkor az ára 160 millió forint körül mozog, másrészt mert üzletben nem, csak kereskedőknél elérhető, és sokszor hosszú várólista van rá.

Forrás: szakértőnktől

Ha ilyen órát szeretne, akkor New Yorkot vagy Hongkongot vegye célba javasolják a luxusórák piacán otthonosan mozgó honfitársaink.

Ha valaki már elköltött valahol egy nagyobb összeget euróban, akkor a kereskedők felajánlják, hogy beszerzik neki, de erre is várni kell. Most van olyan óra a piacon, amire itthon jelenleg 9 éves várólista van. Azt ne gondolja senki, hogy csak úgy bemegy egy óraboltba és megkapja. És bár drágának tűnik, ezek az órák még a tömeggyártású termékek között foglalnak helyet, az egyedileg gyártott órák piaca pár nullával feljebb kezdődik” mondta el megkeresésünkre az egyik szakértő.

Fotó: Nautor’s Swan / Facebook

„A nautilus típus 1976 óta az elegáns sportórák megtestesítője” írják a márka oldalán. Minden órarajongót megnyugtatunk, hogy ha a sportember a vízbe esett volna, akkor sem lett volna baja az éves naptárral és holdfázis kijelzéssel is ellátott órának, ugyanis 120 méterig vízálló. Az eredeti modell kéksége köszön vissza a számlapon, és természetesen zafírüveg védi a drága szerkezetet.

Nyilván az is előfordulhat, hogy Habony egy replikát, ne adj isten, hamisítványt visel a kezén, ezt az óra vizsgálata nélkül nem lehet kizárni, de életstílusa alapján feltételezhető, hogy inkább az eredetit viseli.

Nem Habony Árpád az egyetlen, aki szereti a drága órákat. Rogán Antal exfelesége, Cecília egy 13,7 milliós Rolexben feszített 2020 elején, míg az év végére egy másik feleségre, Barbarára került egy Audemars Piguet Royal Oak, utólagos gyémántberakással. Ez 1720 milliós áron vásárolható meg, és kelendő lehet, mert Orbán Ráhel is ezt viselte, igaz, ő a Qubit becslése szerint csak a 14 milliós verzióját.

Rogán Antalról már 2013-ban elterjedt, hogy egy 35 milliósra becsült Hublot Biggel jár, és bár az Index egy egész videót szentelt a kérdésnek, akkor nem derült ki, mit hord a csuklóján.

Zimre Zsuzsa

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42