„Nem tudok már sírni, nincs már könnyem” – látogatási tilalom a bentlakásos otthonokban

Az országos tisztifőorvos a kormány felhatalmazása alapján előre láthatóan 2021. március 16-ig fenntartja az idősotthonok és bentlakásos fogyatékos és pszichiátriai gondozók látogatási tilalmát. Közben a kormány február 16-án előterjesztett javaslatát megszavazva újabb 90 napra meghosszabbította a veszélyhelyzeti intézkedéseket, így akár további hosszabbítás is várható. A türelem egyre fogy, mert vannak, akik a szeptemberi látogatási tilalom bevezetése óta nem látták szeretteiket, hozzátartozóikat. Zárt kapuk mögött, kiszolgáltatva telnek a mindennapok, néha már a halál is megváltásnak tűnik.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

Az Átlátszó elsősorban a pszichiátriai gondozó belső állapotainak és nehézségeinek feltérképezésére tett kísérletet, de falakba ütközött, mert kizárólag a központosított intézményi piramis legfelső fokáról érkezett válasz, ezek is inkább statisztikai, technikai jellegűek, az egyes intézményvezetők nem nyilatkozhatnak. A szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság alá tartozó fogyatékos és pszichiátriai otthonok lakóinak helyzetéről így semmilyen transzparens adat nem áll rendelkezésre.

Két megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Jász-Nagykun-Szolnok megyében próbáltunk információkhoz jutni. A borsodivánkai pszichiátriai lakóotthont és a törökszentmiklósi „Angolkert” Idősek Otthona, Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye vezetőjét sikerült telefonon elérni, de elmondták,

semmit nem mondhatnak a fenntartó engedélye nélkül.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a fenntartó, az EMMI alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (Budapest), ahonnan kérdéseinkre az alábbi válaszok érkeztek: „a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában Jász-Nagykun- Szolnok Megyében 4 fogyatékos és 2 pszichiátriai intézmény működik. A fogyatékos intézményekben 504, a pszichiátriai betegek ápoló-gondozó otthoni ellátásában 258 ellátott van. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény rendelkezik az ellátottak elhelyezéséről. Az Országos Tisztifőorvos 2020. szeptember 7-én kelt, 42935-2/2020/EÜIG számú határozatával a Magyarország területén működő összes, szakosított ellátást nyújtó szociális intézményben látogatási- és intézmény-elhagyási tilalmat rendelt el 2020. szeptember 7-től, visszavonásig.

Nem érkezett panasz hozzátartozók, gondozottak részéről.”

Arra is kíváncsiak lettünk volna, a vírusjárvány idejére alkalmazott szigorítások hogyan érintik a fogyatékkal élőket, a pszichiátriai betegeket és  szenvedélybetegeket. Újszászon pszichiátriai betegeket gondoznak, de nem kaptunk engedélyt arra, hogy bárkinek kérdéseket tegyünk fel.

A borsodivánkai Pszichiátriai Betegek Otthonát kétszer is megkerestük írásban, de sem az integrált szociális intézményből nem jött válasz a kérdésekre, sem az intézményvezető nem reagált a megkereséseinkre. A nyilatkozat tételi engedély megszerzése után szerettük volna megtudni, hogy a pszichiátriai betegek hogyan viselik a családtagoktól történt teljes elzárást illetve, hogy a látogatások és a kapcsolattartás hiánya miatt vannak-e olyan gondozottak, akiknek romlott az állapota.

Mivel választ sem írásban, sem szóban nem kaptunk, így a második levélben kizárólag az intézmény szerkezetére vonatkozó kérdéseket tettük fel. Többek között: hány férőhelyes az intézmény, mekkora a telítettsége, hány férőhelyesek a szobák és mennyi gondozójuk van, de erre sem érkeztek válaszok az intézményt vezetőktől és a fenntartótól, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól. A kusza intézményi struktúrát érzékelteti a sok hasonló nevű, de különböző helyen lévő otthonok hálózata: a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézménynek Borsodivákán kívül két gondozó telephelye van Miskolcon: egy gondozóház és egy férfi mentálhigiénés otthon, illetve a hejőbábai lakóotthon (Tulipán utca) és a Dél-Borsodi Integrált Szociális Intézmény Hejőbábai Otthona (Széchenyi utca).

Csak haldokló esetében kötelező

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) január közepén fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, mert úgy ítélték meg, hogy zavarosak és hiányosak a szociális otthonok lakóira vonatkozó kapcsolattartási szabályok. Akkor azt írták: „az országos tisztifőorvos decemberben iránymutatásban fogalmazott meg javaslatokat a kapcsolattartás lehetséges formáiról, de tíz nappal későbbi határozatában fenntartotta a látogatási tilalmat – azzal együtt, hogy biztosíthatják a gondozottak személyes láthatását”.

A TASZ arra kérte Müller Cecíliát, hogy tegye egyértelművé a szabályokat. Az országos tisztifőorvos válaszlevelében leszögezte,

„a bentlakásos szociális intézetek csupán egy esetben kötelesek biztosítani a személyes kapcsolattartást: ha az intézmény lakója haldoklik, és kint élő hozzátartozói, ismerősei el szeretnének tőle búcsúzni. Ezen túl az intézményvezető döntésén múlik, hogy biztosítja-e a személyes kapcsolattartást a központi iránymutatás szerint – de ez nem kötelessége, hanem csak lehetőség.”

Hónapok óta bezárva

A 410 lakosú tiszainokai önkormányzat fenntartásával – integrált intézmény részeként – működő idősek otthona vezetője, Kupeczki Krisztina – a többi intézménnyel szemben – készségesen állt az Átlátszó rendelkezésére. Elmondta, hogy szépen haladnak az oltásokkal, ami reményt adhat arra, hogy fokozatosan enyhítsen majd a látogatási tilalmon, amire egyelőre még nincs esély. Elmondta, hogy integrált intézményként a vezetése alá tartozik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen a 27 férőhelyes bentlakásos idősek otthona, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, és a falugondnoki szolgálat is.

A bentlakásos intézmény telített, jobbára 80 év felettieket gondoz, hat gondozónő, 12 órás műszakokban.

Szerencsére nem volt megbetegedés az otthonban, de ennek az volt az ára, hogy semmilyen látogatást nem engedélyeztek.

Illetve – a hozzátartozókkal egyeztetve – érintés mentes látogatásra lett volna lehetőség, ami azt jelentette, hogy egy zárt üvegajtón keresztül kiabálhatott volna egymásnak a gondozott és a látogató, mert náluk a szeparált és vírusfertőzéstől védett látogatásra külön helyiségük nincs. Ezt náluk nem igényelték, nem vált be, illetve csak egy gondozottal tartották íly módon a kapcsolatot, mert személytelennek és lelkileg megterhelőnek tartották az otthon lakói és családtagjaik is a zárt ajtón keresztül történő kommunikálást.

2020 márciusától teljes volt a zárlat, majd májustól fokozatosan nyitottak – mondta el az intézményvezető. Nyáron egyszerűbb volt a látogatás rendjét kialakítani, mert az udvaron, egymástól távolabbra, le tudtak ülni a családtagjaikkal kapcsolatot tartani akarók.

– Volt egy időbeosztásunk, hogy azért zsúfoltság ne legyen és kihívás volt megoldani a fekvőbetegek látogatását, de ezt is megoldottuk – tudtuk meg az intézményvezetőtől. Szeptember 8-tól ismét egy éles váltás következett, jöhetett volna a zárt üvegajtón keresztüli kiabálás vagy kreatív módon ki kellett találni valamit.

– Sok értelmét nem látta annak senki, hogy sem megölelni nem lehet a szeretteiket, sem más, személyes kontaktust nem létesíthetnek a hozzátartozókkal, csak üvöltözni lehet egy idős emberrel. Ezért nálunk „messengeres kapcsolattartás” van, segít a távolságot áthidalni a technika. A hozzátartozók bejelölték a főnővért ismerősüknek és amikor mindenkinek megfelelő az időpont, videochatelnek vagy konferencia beszélgetést létesítenek. Nekünk is az az érdekünk, hogy a gondozottak testileg-lelkileg rendben legyenek.

Folyamatosan jelentkeznek oltásra nálunk az idősek, az első körösek – szigorúan önkéntes alapon – túl vannak rajta.

A legnagyobb nehézség a lelki erősítés. A bizonytalanságot a legnehezebb feldolgozni, hiszen nem tudjuk azt mondani, hogy ennyi vagy annyi nap van hátra, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Csomagot sem tudunk most fogadni. Nem tudjuk napokig tárolni és azt sem tudjuk, hány kézen közön megy át. Egy ember vásárol: a mentálhigiénés munkatársunk, két turnusban, hetente egyszer. Egyszer az emeletieknek, egyszer a földszinten lakóknak. A zöldségeket e-mailen keresztül rendeljük, helybe jön a kereskedő, előkészít mindent és számlával adja át. Kunszentmártonban van egy nagyobb szupermarket és van jó cukrászda, onnan viszünk süteményeket külön rendelésre az időseinknek, hogy elviselhetők legyenek a napjaik – magyarázta Kupeczki Krisztina.

Egyedül, a földszinten halt meg

A jelenlegi állás szerint 2021. március közepéig biztosan marad a látogatási szigor, de naponta változik a helyzet, gyakran ellentmondásos híreket kapnak a szociális szférában dolgozók. Így nem meglepő, hogy az idősek, esetleg intellektusukban sérült emberek nagyon nehezen vészelik át a teljes elzártságot. Egy idősek otthonában dolgozó nővér elmondta, hogy legjobban a korábban kijáró gondozottak vannak felháborodva, hiszen ők szabadon éltek, napközben boltba, fodrászhoz, pedikűröshöz vagy sétálni mentek, hétvégén istentiszteletre, mert fizikai állapotuk alapvetően rendben van. Nekik a bentlakásos otthon csupán egy háttért jelent, ahol étkeznek és este aludni térnek haza, korábban mindenben szabadon dönthettek, elszámolniuk sem kellett az idejükkel.

Nekik ez rettenetesen nehéz, mert szó szerint börtön szindrómaként élik meg, hogy zárva az ajtó és a kapu, a kulcsa sincs benne és még maszkban sem mehetnek el sétálni az intézmény területéről.

A gondozók és a mentálhigiénés szakemberek igyekeznek velük sokat beszélgetni, de sokuknak rossz a kedélyállapota, életkedvük csökkent a szigorú karanténszabályok miatt.

És történnek tragikus dolgok is. Júliusban egy gondozottjuk combnyaktörést szenvedett. A kórházból visszahozták az otthonba, letették a földszintre, szeparáltan, egyedül egy szobába, mert 10 napig karanténozniuk kellett. A gondozónő épp csak az ételt vitte be a betegnek, meg néha megforgatta a felfekvések miatt, tisztába tette, de nagyon nem volt kihez szólnia az idős embernek, meg is halt pár nap múlva.

Aki most beteg, annak ugyanez a sorsa: viszi a gondozónő az ételt, nem sokat időz a szeparált szobában és gyorsan távozik. Ráadásul a 12 órás éjszakai ügyeletben 30 emberre egyetlen ember van.

„Nem tudok már sírni”

D. Ilonát telefonon érte el az Átlátszó a tiszainokai idősek otthonában. Kértük, mesélje el lapunknak, miben, hogyan változott a helyzete a teljes lezárás óta.

– Mi mind nagyon várjuk már a felszabadulást! – kezdi nagyot sóhajtva az idős nő. – Reggel fél 8-ra le kell mennünk a társalgóba reggelihez. Szigorúan mossuk a kezünket, megmérik a lázunkat, a légzésünket minden reggel. A gondozók úgy vannak felöltözve, mint a motorosok. Reggeli után visszamegyünk a szobánkba. 11 órakor újra le kell menni és este fél 5-től gyülekezünk ismét a vacsorához. De aki a szobájában akar étkezni, annak minden további nélkül felviszik a kosztot.

Egymáshoz még a küszöböt sem léphetjük át. Ketten vagyunk egy szobában, de más szobájába nem mehetünk. Az udvarra most már le lehet menni, de 2 méter távolságra, maszkban sétálhatunk. Akik kijárók voltak, mint például én is, annak tudomásul kellett venni, eddig és nem tovább, mert be van állandóan zárva a kapu.

Teljes tilalom alatt vagyunk és bezártságban. Nagyon nehéz ez. Lassan fél éve nincs kimenetel, nincs látogatás sem, nem láthatjuk a hozzátartozóinkat.

Néha van egy-egy program, társasjáték, vígjátékot nézünk vagy bingó partizunk. Karácsony előtt kérdezték, akarunk-e öt percet, az üvegajtón keresztül beszélgetni? Minek? Azt sem hallanám, mit mond a fiam. Csak fájna mindkettőnknek.

Amikor nyáron nem volt a tilalom, lehetett látogatási időpontot kérni. Be kellett jelentkezni. Most semmi nincs, senkit nem engednek be. A fiam is jött minden hónapban fizetni, de most utal. Nem lehet csomagot sem beadni. Egy hónapban egyszer vásároltak, kérdezték, kell-e, hiányzik-e valami? Most ez változik, hetenként elmennek egyszer vásárolni.

Nagyon jó dolgom volt előtte, jöttek árusok a kis faluba, ruhát, ágyneműt árultak, zöldséges, gyümölcsös, minden volt. Most egy csomag kekszet sem vehetek meg magamnak, maszkban sem. Itt többen 96-98 évesek, én 87 vagyok.

El vagyunk öregedve, így kiszolgáltatottak is vagyunk.

Sok a kerekes székkel élő is. A levegőre kitolják őket a nővérek. Most hűvös van, így ritkábban. A TV-t bekapcsolják, azt nézzük. Az jó, hogy a vásárlást megoldják, mert a nassolás hiányzik az embernek. Háziasan főznek, de azért megunom, főleg, ha a hangulatom is rosszabb. A fiam mindennel ellátott. Nekem a gyümölcs, ami a legjobban hiányzik.

320 fős településen vagyunk, egy nagy bolt van, de ott meg lehetett mindent kapni.

Nem tudom, mikor lesz a felszabadulás. Nem tudok már sírni, nincs már könnyem sem. Az idegállapotunk feszült.

Amúgy az ápolónők tündérek, készségesek. Nem mondhat az ember semmit, mert aranyosak, kedvesek, de nekik is parancsolnak. Fertőtlenítik a kezünket, a kilincseket. Most annyi könnyebbség van, hogy le lehet menni tornázni és enni is. Ez a tavaly márciustól májusig tartó helyzethez képest könnyebbség. Akkor hónapokig nem lehetett elhagyni a szobánkat, az udvarra sem mehettünk levegőzni. Ablakot kinyitottuk, szellőztettünk.

„Reménykedem, ad a Jóisten egy szép halált”

Később bevezették, hogy délután kinyitották résnyire az ajtót, azon kiosonhattunk, kiengedtek négyesével minket, de az alsó szinti lakókkal nem érintkezhettünk. Amikor másfél méter távolságra vagyunk a másiktól, nem tudunk beszélgetni, mert nem hallunk jól már.

Ebben a bezártságban nem tudja az ember, hogy mennek a külvilágban a dolgok. Mi egy másik világban élünk.

Volt egy korábbi életem, olyan volt a lakásom, mint a patika. Aztán a nyakcsigolya sérvem miatt már nem tudtam ellátni a háztartást, nehéz lett a seprű, azt hittem, leszakad a gerincem, nem bírtam a nagy házammal. 85 éves koromban vonultam be és nagyon jól éreztem magam az elején, hiszen hetente kétszer-háromszor jártam haza, a fiam is jött, elhordott természetgyógyászhoz kezelésekre.

Ez a bezártság most nagyon megvisel. Sokkal jobban fáj mindenem. Se pedikűrös nincs, se fodrász, se semmi. Úgy nézünk ki, mint egy koncentrációs tábor lakói.

Belenéztem a tükörbe valamelyik nap és megijedtem a látványtól. A nővérek vágják a hajunkat, el lehet gondolni, hogy nézünk ki úgy, hogy olyan nyír, akinek nem ez a szakmája. A lábakat is ők csinálják, a benőtt köröm kimetszése vagy egy makacs tyúkszem, a cukorbetegek lába külön szaktudást igényel. Most a gondozónők vesznek kezelésbe minket, amikor már rémesen nézünk ki. De én a hajamat szerettem mindig rendbe tetetni és ez is nagyon hiányzik.

Az istentisztelet kérdése sem megoldott. Nem jöhet lelkész sem, így marad a tévében közvetített vasárnapi igehirdetés, mise vagy kinek mi, de mindenki azt nézi, ami van: a református a katolikust vagy fordítva, ha éppen azt sugároznak. Abban reménykedem, ad a Jóisten egy szép halált és nem ébredek fel valamelyik reggel…

Pszichés teher: két hétig sem bírták az idősotthon dolgozói az önként vállalt karantént

Egy érdi idősotthon tíz gondozója önként vállalta, hogy váltásban 24 órában ápolják az intézmény lakóit – így csökkentve a koronavírus-fertőzés esélyét. Az első turnus két hetet vállalt, de a megpróbáltatások miatt – kérésükre – pár nappal korábban leváltották őket.

Kármán Irén

Nyitókép: A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com