operatív titán

Út a boldogsághoz: az iskolákban kampányolnak a szcientológusok alapítványai

Intenzív kampányt folytatnak az iskolákban a szcientológiához köthető alapítványok. Az egyik szervezet, a Virágozz és Prosperálj Alapítvány idén közel 300 tanárnak szervezett felkészítést, a másik, az Egy Toleránsabb Világért nevű alapítvány pedig elismert gyermekvédő szervezeteket is megpróbált bevonni programjaiba.

Iskolai erőszak megelőzése, fiatalok emberjogi oktatása, iskolai elfogadás – ilyen témájú programokra kapott meghívókat a közelmúltban számos hazai iskola. A pedagógusoknak ajánlott programok leírásaiból és a szervezők bemutatkozásából azonban kimaradt az a tény, hogy az alapítványok sok szállal kötődnek a szcientológia egyházhoz.

A szcientológia egyház hálózata korábban is hirdetett már programokat pedagógusok és iskolások részére, ezek közül a legismertebb talán a Drogmentes Világért Alapítvány nevű szervezet. Ezek jellemző taktikája, hogy nem hirdetik nyíltan, hogy közük lenne a szcientológiához, azonban a tevékenységüket a vallásalapító, L. Ron Hubbard által megalkotott „technológiák” (a szcientológiában nem fizikai eszközöket, hanem a Hubbard-féle módszertanokat nevezik technológiának) határozzák meg, és Hubbard írásait a szervezetek rendezvényein is előszeretettel népszerűsítik. Az utóbbi hónapokban három újabb szervezet, a Virágozz és Prosperálj Alapítvány, a Fiatalok az Emberi Jogokért és az Egy Toleránsabb Világért Alapítvány keresett meg számos oktatási intézményt, elsősorban tanároknak szánt programokkal.

Több nyomozás is folyik a szcientológia egyház ellen

A Magyarországi Szcientológia Egyház neve ellenére nem bejegyzett egyházként, hanem vallási tevékenységet végző szervezetként működik, azaz állami normatívát nem kap, de bizonyos adókedvezmények vonatkoznak rájuk is. A szcientológia legutóbb 2016 decemberében került ismét a figyelem középpontjába Magyarországon, amikor a rendőrség nagyszabású razziát tartott az egyház Váci úti székházában, ahol több ezer dokumentumot foglaltak le. A házkutatás előtt több feljelentés is érkezett az egyház ellen személyes adattal való visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Márciusban a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben megállapította, hogy az egyház jogellenesen kezelt személyes adatokat, és az adatvédelmi hatóság (NAIH) korábbi döntését megerősítve összesen negyvenmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a szervezetet. Az adatvédelmi eljárás mellett bűnügyi nyomozás is indult kuruzslás, személyes adattal való visszaélés és kémkedés gyanúja miatt.

Az adatvédelmi problémák között a szcientológusok két igen vitatott vallási gyakorlata áll. Az egyik egy a gyónásra emlékeztető gyakorlat, az úgynevezett auditálás, amit az egyház eredetileg egyfajta terápiás és önismeret-fejlesztő módszerként hirdet, ami szorongásaitól és korábbi traumáitól hivatott megszabadítani az embert. A probléma, hogy a szcientológusoknál nincs gyónási titok abban az értelemben, mint például a katolikus egyháznál. A szeánszról jegyzőkönyv készül, ami bekerül az adott személyről készült dossziéba, csakúgy, mint sokféle egyéb, a híveknek előírt személyiségteszt eredménye. A gyónások természetéből adódóan így az egyháznak különlegesen érzékeny, zsarolásra és lejáratásra alkalmas (szexuális élettel, egészségi állapottal kapcsolatos) információk is rendelkezésre állnak azokról, akik kapcsolatba kerültek a vallással.

A volt ÁSZ-dolgozóknak a szcientológiai egyházhoz kötődő cég segített elhelyezkedni

Mintegy 11 millió forintra szerződött az Állami Számvevőszék a Beck and Partners Kft.-vel 2018-ban, hogy a dolgozók egy részének a fejvadászcég segítségével találjanak új állást. A kft. vezetője, Beck Zsolt a szcientológiai egyházban is tevénykedik, de erről a számvevőszék nem tudott – mondta a szervezet az Átlátszó megkeresésére.

Az adatvédelmi törvény ugyan lehetővé teszi szervezeteknek, hogy ilyen adatokat is tároljanak emberekről, akik ebbe beleegyeznek. Azonban ezeket, ha az illető azt kéri, el kell neki küldeni a rögzített adatok összességét, és törölni kell azokat a saját nyilvántartásukból. Péterfalvi Attila NAIH-vezető elmondása szerint több olyan személy, akik kiléptek a Magyarországi Szcientológia Egyházból, kérte a személyes adatai törlését, azonban nem kaptak érdemi választ. Ennek köze lehet az egyház másik problémás gyakorlatához, a kapcsolatmegszakításhoz: ha valaki kiszállna a szcientológiából, vagy más módon szembekerül az egyházzal, a többi hívet (beleértve a családtagokat is) arra biztatják, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a renegát személlyel.

A bírósághoz és a NAIH-hoz érkezett panaszok szerint egyébként olyanok adatai is az egyházhoz kerülhettek, akiknek semmi közük nem volt a szcientológiához. Az auditálások során harmadik személyekről (például családtagokról, házastársakról) is elhangzanak információk, akik nem tagjai az egyháznak. Volt rá példa korábban arra is, hogy a szcientológiával kapcsolatba került cégnél a munkavállalókkal név szerint töltöttek ki aggályos „személyiségteszteket”, amelyekben például a szexuális életéről, partnereik számáról is nyilatkozni kellett.

Szcientológia az iskolákban

A Virágozz és Prosperálj nevű szervezet honlapján első ránézésre semmi sem utal a szcientológiára, egy átlagos, oktatást támogató civil szervezetnek tűnnek. Ami egyedül szokatlan, az a szekció, ahol azt írják, „a Virágozz és Prosperálj Alapítvány kezeli Magyarországon a nemzetközi méretű, Az Út a Boldogsághoz kampányt. Ez tevékenység 21 erkölcsi szabályt juttat el a társadalomba a hozzá tartozó aktivitásokon keresztül egy könyv és a hasonló tartalmú DVD formájában.” Innen eljutunk az azutaboldogsaghoz.hu nevű oldalra, ahol kiderül, az említett 21 erkölcsi szabály a szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard Az út a boldogsághoz című, 1981-es könyvéből származik, ami az oldal szerint „kitölti az erkölcsi vákuumot ebben az egyre inkább materialista társadalomban.” Kis utánanézés után kiderül az is, hogy az alapítvány egyik képviselője Novák Ferenc, aki egy beszélgetésen „clear-nél magasabb szellemi szinten álló szcientológusként” mutatkozott be, és aki „vállalkozása mellett szcientológiai alapokon életjobbító tanfolyamokat tart egyházon belüliek és kívüliek számára.”

Ez a kötődés nem derül ki a szervezet iskoláknak kiküldött felhívásaiból, talán ennek is köszönhető, hogy legutóbb, november 13-án teltházzal tartottak felkészítést tanároknak az iskolai erőszak elleni fellépésről, a Hubbard-féle útmutató alapján. Az eseményen a szervezők szerint 150 tanár vett részt, és a nagy érdeklődés miatt 23-án megismételték a rendezvényt.

A Virágozz és Prosperálj Alapítvány iskolai kampányából egyébként nyáron már lett egy kisebb botrány. Ekkor a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület hívta fel a figyelmet arra, hogy a város Barcsay Jenő Általános Iskolájában a szcientológus kötődésű alapítvány Az út a boldogsághoz című, az említett Hubbard-könyv alapján készült film dvd-jét osztogatták a gyerekeknek ajándékba.

Az iskola igazgatója az esetről a 168 Órának úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása arról, hogy kollégái közül bárki kapcsolatban állna a Magyarországi Szcientológia Egyházzal. Mint kiderült, az iskola igazgatója a Pályázati Figyelő portálon (pafi.hu) figyelt fel egy környezeti neveléshez kapcsolódó felhívásra, amelyre pályázott is, ennek részeként kitakarították az iskolaudvart, ezért kapták jutalmul a dvd-t is tartalmazó ajándékcsomagot. A felhívásból nem derült ki az alapítvány kötődése, sem az elnyerhető ajándékcsomag és a dvd-tartalma. A dvd borítóján már szerepel Hubbard neve, ami azonban a laikusoknak valószínűleg nem sokat mond, nem kötik össze egyből a szcientológiával.

Konferencia az egyház központjában

Novemberben több iskola egy másik szervezet, a Fiatalok az Emberi Jogokért csoport nevében kapott meghívót egy Család és gyermeknevelés társadalmi estre, ami a leírás szerint az egyetemes emberi jogokról szól. A decemberben esedékes rendezvényt a Magyarországi Szcientológia Egyház központjában tarták (ott, ahol pár éve házkutatást tartott a Nemzeti Nyomozó Iroda), és feltűnik benne a Virágozz és Prosperálj Alapítvány is. A rendezvényt hivatalosan egy harmadik szervezet, az Egy Toleránsabb Világért Alapítvány szervezi, amelynek elnöke, Rajkay Emőke nyáron főszervezője volt a Szcientológia Egyház évfordulós ünnepségének. A magyarországi Fiatalok az Emberi Jogokért csoport, valamint az Egy Toleránsabb Világért Alapítvány szintén egy nemzetközi szcientológus szervezet, a Youth for Human Rights International (YHRI) hazai képviseletei. A YHRI célja szintén L. Ron Hubbard írásainak népszerűsítése, elsősorban a tizenévesek körében.

Érdekesség, hogy a decemberi program leírásában eredetileg előadóként szerepelt az SOS Gyermekfalvak és az UNICEF Magyar Bizottságának képviselője is. Az Átlátszó kérdésére, hogy valóban elfogadták-e a meghívást a konferenciára, a magyar UNICEF szóvivője azt válaszolta, nem kaptak hivatalos megkeresést és nem is ígérték a részvételüket, ennek ellenére, tudomásuk nélkül tüntették fel őket résztvevőként a szervezők. Azóta az UNICEF jelezte nekik, hogy nem vesznek részt az eseményen, így a nevük ki is került a leírásból.

Az SOS Gyermekfalvak szóvivője kérdésre azt válaszolta, a téma alapján először elfogadták a felkérést, azonban nem voltak tisztában a szervezők és a szcientológia kapcsolatával. Az új információk tükrében az SOS Gyermekfalvak is visszamondta a szereplést.

Oktatástan, drog, erkölcsi kiskáté

Bonyai Péter, volt szcientológus és a szcientológia károsultjait segítő Clarus Animus alapítvány vezetője elmondta, hogy a szcientológia egyház három vonalon próbál befolyásra szert tenni az oktatásban. Az egyik vonal az L. Ron Hubbard által kitalált tanulási módszer (az úgynevezett „tanulási technológia”) népszerűsítése. Erre Magyarországon két szervezetet alapítottak, az Alkalmazott Oktatástan Magyarország Nonprofit Kft-t és a Tudomány-Kaptár Alapítványt. Utóbbi egy magánóvodát is fenntart (Pillantó Kutya Alapítványi Óvoda) a XVI. Kerületben, ahova leginkább szcientológus szülők gyermekei járnak.

A második vonal az iskolai drogprevenció, ezt képviseli Drogmentes Világért Alapítvány (és annak társszervezete, a Magyar Prevenciós Alapítvány), akik leginkább az iskolásoknak osztogatott pamfletekről és a drogmentes maratonról ismertek. A harmadik vonal Az út a boldogsághoz című könyv népszerűsítése: Magyarországon ezt a vonalat képviseli a Virágozz és Prosperálj Alapítvány és az Egy Toleránsabb Világért Alapítvány. „Az út a boldogsághoz című könyv nem vallási irat, hanem egy »Úttörők 12 pontja«-szerű útmutató; igaz, Hubbard ezt már jóval az után írta, hogy megalapította a szcientológia egyházat” – mondta Bonyai Péter. Mint mondta, ezek az alapítványok (a drogellenes és az oktatástani csoportokhoz hasonlóan) a magyarországi egyházzal nem állnak jogi kapcsolatban, mégsem választhatók el attól szervezetileg, szerves részei a szcientológia hálózatának. „A Virágozz és Prosperálj, a Drogmentes Világért és a többi hasonló alapítványok különböző nemzetközi szervezetek itteni képviselői. Ezek európai központjai mind Koppenhágában, a Szcientológia Egyházzal közös irodaépületben találhatók. Az egyház itt külön osztályt működtet az úgynevezett társadalomjobbító alapítványok irányítására.”

Egyházi CSR

Bonyai Péter szerint a szcientológia egyháznak a közelmúltban szervezett iskolai programokkal az a célja, hogy minél szélesebb körben ismertté és elfogadhatóbbá tegyék L. Ron Hubbard nevét és a szcientológiával kapcsolatos fogalmakat. „Az iskolai programoknak nem célja a közvetlen behúzás, hanem inkább a márkaismertséget növelő CSR-tevékenységnek tekinthetők” – fogalmazott. „Az ezeken résztvevő tanárok adatai valószínűleg nem kerülnek az egyházhoz, és nem fogják később közvetlenül megkeresni őket, inkább arra számítanak, hogy ha a résztvevők legközelebb találkoznak a szcientológiával, nyitottabban állnak majd hozzá, és érdeklődni fognak.”

Bonyai Péter elmondása szerint a szcientológus nonprofitok részben önfenntartók, részben gazdag egyháztagok magánadományaiból működnek, azonban közvetlenül a magyar vagy nemzetközi egyházszervezettől nem kapnak pénzt, hiszen „a szcientológiában alapszabály, hogy a pénz lefelé sosem mehet”.

Ami a magyarországi egyházszervezetet illeti, Bonyai Péter szerint annak fő bevételi forrását ma olyan cégvezetők befizetései jelentik, akiket az egyházhoz kötődő, Hubbard-féle cégmenedzsment-módszert tanító üzleti tanácsadók szerveztek be. Vallási egyesület státuszának köszönhetően a Magyarországi Szcientológia Egyház adómentesen juthat hozzá ezekhez a pénzekhez (2015-ben például a nyereségük az 1 milliárd forintot is meghaladta). Információink szerint a pár évvel ezelőtti razzia után azonban a NAV már elkezdte megkérdőjelezni, valóban jogosult-e a vallási egyesület az adómentességre: a híveknek előírt tanfolyamok, auditálások nincsenek ingyen, vagyis gyakorlatilag szolgáltatásokról beszélünk, ami után normál piaci körülmények között ÁFA és TAO fizetendő. Az egyház magyarázata szerint viszont csak vallási tevékenységet folytatnak, ami után a hívek önkéntes felajánlásokat tesznek, így a bevételért nem kell adózniuk. Mindenesetre az adóhatóság 2017-ben költségvetési csalás miatt nyomozást indított, ám egyelőre nem ismert, mire jutottak.

Néhány éve a TASZ a szcientológusok drogprevenciós programjai kapcsán kereste a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot. A KLIK ekkor azt mondta, előzetesen szűrik az iskolákban megszervezendő prevenciós eseményeket és az előadásokat tartó szervezeteket, és információkkal látják el a tankerületeket a szcientológiai egyház és társszervezeteinek működéséről és módszereiről. E cikk megjelenésekor a KLIK még nem válaszolt arra kérdésre, hogy terveznek-e valamilyen tájékoztatót vagy útmutatót kiadni a magyarországi iskolák számára az aktuális kampányokkal kapcsolatban, illetve, hogy elfogadhatónak tartják-e a szcientológiai egyház tanainak megjelenését az iskolákban.

Zubor Zalán

Címlapfotó: A Magyar Anonymous tüntetést tart a szcientológiai egyház tevékenysége ellen a VII. kerületi Erzsébet körút 4. előtt, a Budapest Orggal szemben 2008. június 14.-én. MTI Fotó: Földi Imre

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás