A helység kalapácsa

Nem volt közbeszerzés, szabálytalan lehet a mobil gátat tervező cég megbízása

 

A vízépítő szakmában a legtöbben értetlenül fogadták a Tér-Team Kft. év eleji megbízását: a cégnek lényegében nincs a római-partival összevethető referenciája hasonló védmű tervezéséről, és sem a törzstőkéje, sem a felelősségbiztosítása nem mérhető a megbízás értékéhez. Most az a gyanú is felmerült, hogy a cég a munkát a közbeszerzési szabályok kijátszásával kaphatta meg – igaz, a főváros vezetése előrelátóan kiszervezte a projektet, így a várható botrány is a csatornázási műveken csattan.

Budapest árvízvédelemért 1994 óta a Fővárosi Csatornázási Művek (FCsM) felelős, a jogviszonyt a főváros és a csatornázási művek közt 1997-ben létrejött szerződés rögzíti. Ennek ellenére a római-parti védmű koncepciójával kapcsolatban az FCsM-nek nem nagyon osztott lapot a főváros vezetése, sőt, a korábbi tervezői megbízásokat is a főváros adta az egymást váltó tervezőcégeknek.

2012 augusztusában például Szeneczey Balázs, városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes írta alá az Erbo-Plan Mérnökirodával a nettó 63 millió forint értékű szerződést – 2013 februárjára az Erbo-Plan teljesítette is a szerződéses vállalásait, az elkészült terveket azonban elmosta a 2013-as árvíz.

Akkor, vagyis négy évvel ezelőtt a főpolgármester még 3 – 3,5 milliárd forintra becsülte a partéli mobilgát költségeit, ma reálisan 40 milliárdnál tartunk.

A következő tervező a Keviterv Akva – Utiber – konzorcium volt, igaz, itt már volt egy kis problémája a fővárosnak a közbeszerzéssel. (Az új tervező a kiírás alapján a kiviteli tendertervek elkészítését is vállalta, a szerződés összege viszont már nettó 175 millió forint lett.) A 2015 elején megindult közbeszerzési eljárásban a főváros mint ajánlatkérő eredetileg nem a Keviterv-Utiber páros ajánlatát hozta ki legjobbnak, azonban a konzorcium sikerrel támadta a döntést, így a Közbeszerzési Döntőbizottság 2015 novemberében megsemmisítette az eljárás eredményét, és még pénzbírsággal is sújtotta a fővárost.

A bajok ezzel nem értek véget: egy évvel később, bőven túl minden határidőn, a nyertes még nem készült el a tervekkel, mikor a főváros még ma sem pontosan tisztázott okokból szerződést bontott, a főpolgármester pedig bejelentette, hogy házon belül, a csatornázási művek kapacitásaival fogják megoldani a tervezést, vagy legalább a „tervezési folyamat gondozását”. Mi több, a huszárvágással három hónapon belül kész engedélyes tervekre lehet számítani.

A bejelentést a vízépítő-tervező szakma megrökönyödve fogadta, hiszen az FCsM-nek sem ilyen tervezői kapacitása, sem ilyen jellegű tapasztalata nincs, és az sem nagyon volt érthető, mi is lenne pontosan a cég feladata.

A főváros vezetése mindenesetre 330 millió forintot csoportosított át az FCsM-nek a projektre, és miközben zajlott a küzdelem a partéli nyomvonalat ellenző civilek és a főpolgármester szakértői között, tavaly év elején egyszer csak felbukkant a mostani tervező, a Tér-Team Kft. nevű cég.

Verseny nélküli kiválasztás

Hogy pontosan mit is tervez a Tér-Team, azt még ma sem lehet tudni, mint ahogy az is újra bizonytalanná vált, hogy hol fog húzódni a gát nyomvonala. Tovább fokozza a gátépítés körüli káoszt, hogy időközben a tervező alkalmasságával kapcsolatban is erős kétségek merültek fel, és az sem túl megnyugtató, hogy a mostani tervezőt nem közbeszerzéses versenyben választotta ki a megbízó.

A munka díja is meglepően alacsony, nettó 50 millió forint – már ha lehet hinni a Fővárosi Csatornázási Műveknek: a cég a tárgyban benyújtott adatigénylésünkre egy olyan szerződést küldött, melyben a vállalkozói díj éppen ennyi. A megbízás persze nem vonatkozott az összes, a védmű tervezésével kapcsolatos feladatra, de még így is irreálisan kevésnek tűnt az előző tervező nettó 175 milliós díjazásához képest.

Bár a közbeszerzés mellőzése felmerült a mobil gát körüli diskurzusban, de a sokkal súlyosabb ügyek mellett különösebb jelentőséget nem tulajdonított neki senki. A főváros vezetése pedig – konkrétan Szeneczey főpolgármester-helyettes – a közbeszerzésen kívüli megbízás kérdésére egy bonyolult körmondatban úgy nyilatkozott, hogy arra a főváros és az FCsM közti szerződés, illetve a főváros „Árvízrendelet”-e alapján van lehetőség.

Kissé meglepő, hogy ez a jogi nonszensz – tudniillik, hogy egy önkormányzati rendelet, illetve szerződés kivonhat bármit is bármilyen törvény hatálya alól – épp egy jogásztól származik, de a kérdezőnek, Bús Balázs polgármesternek, úgy tűnik, ez is jó volt.

Nem is ezzel, hanem egy sokkal jogszerűbbnek tűnő érvvel magyarázta a csatornázási művek megkeresésünkre, miért nem volt ezúttal a tervező kiválasztására közbeszerzés. Az első körben még általánosságban a Közbeszerzési Törvényre hivatkozott az FCsM jogásza, később ezt pontosították: a törvény 111.§. r) pontja alapján nem volt közbeszerzés-köteles a tervezői megbízás, ahogy ezt a Tér-Team Kft-vel kötött szerződés preambuluma rögzíti is.

A hivatkozott jogszabályhely szerint valóban nem kell a közbeszerzési törvényt alkalmazni építési tervezési jellegű beruházások esetén, ha a megbízás értéke nem éri el az ún. uniós értékhatárt – ez 2017-ben 209 ezer euró, valamivel több mint 64 millió forint. Ez alapján tehát jogosnak tűnhet az FCsM érvelése, hiszen a tervező megbízási díja ennél kevesebb, mindössze nettó 50 millió.

Kellett hozzá némi trükközés

A dolog mégsem ilyen egyszerű, időközben kiderült ugyanis, hogy az FCsM nem bontotta ki az igazság minden részletét: a Tér-Teamnek nem egy, hanem három szerződése van a „Csillaghegyi öblözet árvízvédelme”-tárgyban, és ezek összértéke bőven túl van a törvény által megszabott uniós értékhatáron.

A csatornázási művek honlapján található lista szerint 2017. február 10-én két szerződést kötöttek a felek: egyet a „Csillaghegyi öblözet árvízvédelme – Engedélyes tervek és eljárások lefolytatása (parti védmű)”-tárgyában, ennek az értéke nettó 50 millió forint – ezt az egyet küldte el az adatigénylésünk nyomán az FCsM.

A társaság ezzel a trükkel elhallgatta, hogy van egy másik szerződés is, mégpedig a „Csillaghegyi öblözet árvízvédelme – Engedélyes tervek és eljárások lefolytatása (patakok)”- tárgyában, ennek nettó 25 millió forint az értéke. Nagyon úgy tűnik, hogy a megbízó FCsM külön szerződött a projekt két szakaszára, így szorítva az egyes megbízások értékét a 64 millió forintos uniós értékhatár alá.

Ráadásul az FCsM egy hónappal később a Tér-Teammel még egy harmadik szerződést is kötött, ezúttal a mobilgát-építés miatt szükségessé váló közműkiváltások tervezésére és engedélyezésére, további 10 millió forint értékben. A „Csillaghegyi öblözet árvízvédelme” témában még két másik társasággal is kötött szerződéseket a csatornázási művek, összesen 100 millió forintért, közbeszerzés nélkül.

Mindez alappal vetheti fel, hogy egy projektet bontott részekre az FCsM, holott a közbeszerzési törvény kifejezetten tiltja ezt abban az esetben, ha az a beszerzésekre vonatkozó közbeszerzési szabályok alkalmazásának megkerülésére vezet. A törvény szerint szolgáltatás megrendelése esetében az ugyanazon közvetlen célra irányuló szolgáltatások értékét („az egyes szolgáltatások műszaki és gazdasági funkcionális egysége” esetén) össze kell számítani.

Csakhogy ebben az esetben már bőven 100 millió felett járna a cégek megbízásainak összértéke, amikor pedig a közbeszerzési eljárás nem lett volna mellőzhető.

Ki tudhat a trükkről?

Az általunk megkeresett szakjogász szerint a helyzet elég egyértelmű ahhoz, hogy most már csak a politikai szándékon múljon, megállapítja-e Közbeszerzési Hatóság a jogsértést. Ha pedig a szerződést a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötöttek szerződést, akkor azt semmis, így a megbízó a továbbiakban nem használhatja a szerződés alapján elkészült terveket, vagyis előröl kell kezdeni az egész procedúrát.

A közbeszerzési hatóság eljárása pedig a hírek szerint megindult, mivel egy civil szervezet, illetve Jávor Benedek, az Európai Parlament képviselője az ügyben egy hónapja közérdekű bejelentéssel fordult a hatósághoz. Igaz, információink szerint a beadványok nem részletezik az itt taglalt szabálytalanságot, de a hatóság a bejelentés alapján vizsgálódni kezdett, így biztosan rábukkan a jogsértésre.

 

Kép forrása: Jávor Benedek Facebook-oldala

Kép forrása: Jávor Benedek Facebook-oldala

 

Hogy a szerencsétlen trükközés miatt lesz-e balhé, és annak lesz-e egyáltalán felelőse, az hamarosan kiderülhet – első lépésben nyilván a szerződő csatornázási műveké a felelősség. Más kérdés, hogy a tények ismeretében nagyon úgy tűnik, a főváros vezetése éppen azért szervezte ki az FCsM-hez a tervezést, mert minden áron siettetni akarta a projektet, de a szabálytalan megbízás kockázatát nem vállalta.

A főpolgármester tavaly év végén már arról beszélt, hogy az engedélyes tervek tavaszra, a kiviteli tervek pedig nyáron készen lesznek, év végén indulhat a kivitelezés – ez az ütemterv nyilván csak akkor lett volna tartható, ha megkerülik az időigényes közbeszerzést. Vagyis nem alaptalan feltételezés, hogy Tarlós István fejében ekkor már megvolt a gyorsítás fentebb leírt koncepciója.

A terv csak részben vált be: a projekt nem nagyon halad, viszont a közbeszerzés megkerülése miatt most az FCsM kényszerül majd magyarázkodni. Érdeklődésünkre, hogy miért bontották szét hat szerződésre a tervezési megbízást, a csatornázási művek a 185 milliónyi közpénz elköltése kapcsán annyit tudott válaszolni, hogy „(…) ezek üzletpolitikai döntések, amelyek nem minősülnek közérdekű adatnak vagy információnak.”

Ennyi magyarázat egy meginduló hatósági eljárásban valószínűleg nem lesz elég.

Kapcsolódó cikkeink

A Rómaira mobil gátat tervező cég három éve kudarcot vallott a hasonló visegrádi védmű tervezésével

Újabb alternatív javaslat a Római-part árvízvédelmére

A mobil gátnak nem a parton, hanem a jelenlegi védvonalon van a helye

Fordulat jöhet a Római-part ügyében – vízügyi szakértők nyílt levélben fordulnak a főpolgármesterhez

Vakon döntenek a fővárosi képviselők a Római-part sorsáról

A lakosság hangot ad – „társadalmi vita” a Rómaira tervezett mobilgátról

Tüntetés után, döntés előtt: mi várható a Rómain?

Nyilvános az összehasonlító elemzés, amely eldöntheti a Római-part sorsát

Tarlós megköszönheti a civileknek, hogy nem épített eddig gátat

Becker András

Megosztás