Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Éppen vége lesz a télnek, mire állni fog a négy NATO-színvonalú konténerfalu a magyar határ déli szakaszán. A beruházás az állami közbeszerzések jól ismert dramaturgiája szerint zajlott: a meghívásos tendert novemberre sikerült kiírni, akkor viszont mindössze két munkanapot kapott a három meghívott ajánlattevő. A kiírás feltételei alapján ketten rögtön ki is estek, az egyedüli ajánlattevő így annyit kért, amennyit nem szégyellt.
„Jelentős előrelépés az állományról történő gondoskodásban”; „a kor követelményeinek megfelelő színvonalú szállást biztosít a katonák számára” – egymásnak adták a mikrofont az elmúlt napokban a kormányzat illetékesei, hogy méltassák a déli határszakaszon elsőként átadott kelebiai konténerlaktanyát, hivatalos nevén katonai bázist. Az öröm felhőtlen, még a tavasszal további három hasonló tábor épül, ezzel már 600 katona töltheti viszonylag normális körülmények közt a szolgálaton kívüli idejét.
A migrációs nyomással harmadik éve bajlódó kormánynak valamiért csak közvetlenül a nagy hidegek beállta előtt egy hónappal jutott eszébe, hogy a déli határra vezényelt katonákat emberibb körülményekhez jutassa. Forrásaink szerint a szerencsétlenkedésben a kormányzati közönyön kívül szerepet játszott az egyes szervezetek és szervezeti egységek rivalizálása is: a „határvadász”-projekttel komoly pozíciót szerző Készenléti Rendőrség például már egy évvel ezelőtt nekifutott egy hasonló beruházásnak, de az valahol elakadt.
Játékban vannak még a határmenti megyei kapitányságok, és persze a honvédség. Ezt a menetet egyértelműen a katonák nyerték, a 600 főt kiszolgáló konténerlaktanyák megépítése jelentős eredmény, a honvédség megszilárdította a pozícióját a játékban, és a négy katonai bázis további fejlesztések kiindulópontja is lehet. A szuperkomfortos konténerek beszerzése azonban nem tűnik makulátlan történetnek.
Kicsit másképp alakult az egyik legnagyobb magyarországi konténeres cég alkalmazottainak a november 11-i péntek délutánja, mint ahogy tervezték. Délután fél 3-kor érkezett meg a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI) tenderfelhívása: a kiírás 320 darab konténerre szólt, az ajánlat beadási határideje november 15-e kedd, délelőtt 11 óra. A tenderre meghívott cégeknek három és fél napja maradt, hogy összeállítsák a többszáz millió forintos ajánlatot.
Igaz, a kiírást megelőzte egy tárgyalás a HM EI vezetőségével, és a magyar honvédség beszállítói már megszokták, hogy a katonai beszerzések így zajlanak, de ez az ajánlattételi felhívás még a rutinos beszállítóknak is sok volt: másfél munkanapjuk maradt, hogy egyhónapos szállítási határidőre előteremtsenek 80 különböző funkciójú konténert, és három hónapra még 240-et.
Miközben az európai piacon minimum három hónapos határidővel szállítanak a gyártók, a kereskedők, bérbeadással foglalkozó cégek pedig nem tartanak ekkora mennyiséget raktáron. A mutatvány csak a legnagyobb cégeknek sikerülhetett – vagy annak, aki valahogy már korábban is tudomást szerzett a tenderről, és raktáron tartott legalább 100 konténert.
A kiírás négy „határvédelmi bázis” létesítésére szólt, bázisonként 150 katonának elegendő lakó-, és egyéb konténerekkel, táboronként körülbelül 80 darabbal – ez tehát összesen 320 konténer. Alsó hangon is 500 millió forint körüli üzlet, a honvédség egyik legnagyobb beszerzése az utóbbi években.
A három meghívott a magyar konténer-piac legnagyobb szereplői közé tartozik: a Containex Gmbh, az egyik legnagyobb európai gyártó, a Xeless Kft., amelynek meghatározó tulajdonosa a hasonló nevű német világcég, és a Mobilbox Kft., az egyetlen tisztán magyar tulajdonú cég.
Ez így első ránézésre rendes, árleszorító hatású versenyhelyzetnek tűnik – csakhogy az ajánlattételi felhívás fel is számolta a versenyt: bár a szöveg szerint a bírálat egyetlen szempontja az ajánlati ár, az alkalmassági kritériumok egyből kizártak a három szereplőből kettőt, ráadásul a két nemzetközi pályán is jegyzett céget. (A Containex Európában évi 60-70 ezer konténert gyárt, a Xeless-cégek pedig évente több tucat ilyen jellegű projketet valósítanak meg.)
Ha az egyedül versenyben maradt harmadik pályázó résen volt, a tender kiírása alapján öt perc internetes kereséssel megállapíthatta, hogy riválisok nélkül kell ajánlatot tennie, határ a csillagos ég.
Vagy így volt, vagy nem, a Mobilbox Kft mindenesetre nettó 650 millió forintért nyerte el a megbízást: 605 millió a 320 konténer ára, és 45 millió a szállítás-telepítés. Adódik a kérdés, hogy a kiíró vajon egyszerűen csak hibázott a versenyt megszüntető alkalmassági feltételek megszabásával, vagy valaki tudatosan meghekkelte a pályázati kiírást.
A Xeless Kft. a pénzügyi-gazdasági alkalmassági minimumkövetelményeken vérzett el: kizáró feltétel volt, hogy a pályázónak az elmúlt 3 üzleti évben nem lehetett negatív az adózás előtti eredménye – márpedig a Xeless 2015-ben mínusz 500 millió forintos eredményt számolt el. A projekt tejesítése szempontjából ennek nyilván semmi jelentősége nem volt, egy multi projektfinanszírozási képességét aligha befolyásolja, ha valamelyik cége egy adott évben veszteséges, de a szabály az szabály, egy versenyzővel kevesebb.
A másik multi, a Containex Gmbh NATO-AQAP minőségi tanúsítvánnyal nem rendelkezik, ezzel szintén kiesett a versenyből, függetlenül attól, hogy hasonló táborok tucatjait építette a világban, és az osztrák hadsereg egyik „udvari szállítója”. Maradt a Mobilbox Kft., a konkurenciához képest kicsi, de magyar cég.
Eddig a pontig feltételezhetjük, hogy a verseny de facto megszüntetése a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt történt – csakhogy az ajánlattevőknek megküldött „műszaki leírás”-ban van egy kitétel, amit nem lehet a véletlennel magyarázni.
A „konténerek műszaki specifikációi” című táblázatos rész a csapadékvíz elvezetésére ezt írja elő: „belső vízelvezetés, sarokoszlopokban elvezetve”. Ezt a műszaki megoldást pedig egyedül a Mobilbox konténereinél alkalmazzák. Bár ez a kitétel a szöveges részben nem szerepel, az egyik pályázó írásbeli kérdésére a kiíró megerősíti, hogy a műszaki feltételek tekintetében a táblázat a mérvadó – vagyis a belső esővíz-elvezetés kötelező elem.
„Atipikus, műszaki szempontból nem szerencsés” – így jellemezte a szakértő a Mobilbox-féle csapadékvíz-elvezetést. Egy konténernek olyannak kell lennie, mint egy autónak: mindegy, hogy melyik részét és milyen irányból éri a csapadék, kívülről teljesen vízzáró kell, hogy legyen. Ezért nem is használ senki ilyen jellegű vízelvezetést, az eső egyszerűen lefolyik a tetőről. A „belső vízelvezetés” ehhez képest csak felesleges kockázati tényező – mondják.
Móró Lajos, a tendert kiíró HM EI vezérigazgatója szerint a verseny nyílt volt, ő maga az előzetes tárgyaláson még azt is felvetette, hogy ha a jelenlévők tudnak szabad konténerkapacitásról, akkor szívesen vár más ajánlatokat is. A tárgyaláson viszont szerinte csak a Mobilbox tudta vállalni, hogy egy hónapos határidőre előállítja az első 80 egységet, a többi pályázó nem adott egyértelmű választ.
A vízelvezetéssel kapcsolatban a pályázók sem szóban, sem írásban nem emeltek kifogást – más kérdés, hogy a kizáró feltételek miatt ennek már nem is lett volna jelentősége.
A tendert és a HM EI sajátos szempontjait ismerők szerint a zrt, ha teheti, magyarországi gyártókat preferál – a Mobilbox pedig magyar gyártóként magyar gyártásúnak mondott termékkel indult a tenderen. Lehet, hogy az állítás igaz, de van néhány ennek ellentmondó körülmény. Az általunk megkérdezett iparági szereplők emlegettek néhány kisebb magyarországi gyártót, de a Mobilbox nem szerepelt ezek között.
„A professzionális konténerkereskedő” – maga a cég is ezzel a jelmondattal definiálja magát, gyártási tevékenységének a cég honlapján sem lelni nyomát: a cégismertető szerint a társaság „új és használt konténerek értékesítésével és kölcsönzésével foglalkozik”, gyártó tevékenységet nem említenek, de a honlapon található fotók közt sem találni egyetlen erre utaló képet sem.
Forrásaink szerint a cég szigetszentmiklósi telephelyén egy kisebb üzemcsarnokban valóban folyik összeszerelés jellegű munka, illetve kisebb javításokat is végeznek, de ezt gyártásnak nevezni erős túlzás.
Megkerestük a Mobilbox ügyvezetőjét, hogy a cégnek van-e saját gyártókapacitása, illetve ha nincs, akkor milyen hazai forrásból teljesíti a vállalásait. Az ügyvezető válasza: „(…) a HMEI Zrt–vel megkötött szerződésünk alapján minden a tenderhez ill. a projekthez köthető információ bizalmasnak minősül és társaságunkat szigorú titoktartási kötelezettség terheli. Így sajnálatos módon kérdéseire ebben az összefüggésben nem válaszolhatunk!”
Nyilván katonai titoknak minősül, hogy egy beszállító cég gyárt-e, vagy csak kereskedik, és ha ez utóbbi, akkor magyar vagy külföldi partnerrel. Miután az ügyvezető érdemben nem válaszolt, megnéztük a cég telephelyét, és ott a hagyományos értelemben vett gyártásnak nyomát sem találtuk.
Kapcsolódó cikkek
Listaáron is a legdrágábbat: székház-felújítás a HM ellátócégénél
Magyar fegyverkereskedő elkóborolt afrikai szállítmányát foglalták le egy spanyol kikötőben
Hétezer katonát sem tudunk kiállítani a határra – állítja egy honvédségi szakértő
A versenyből kiszorult konténeres cégek attól tartanak, hogy a mostani tender determinálja a későbbi hasonló pályázatok sorsát is: ha a HM fejleszteni akarja a mostani bázisokat, vagy máshol akar hasonló konténerlaktanyát, akkor feltehetőleg a már meglevővel kompatibilis konténerre írják ki a következő beszerzéseket. Ez már csak azért is logikus, mert előbb-utóbb feleslegessé válhat a négy határmenti bázis, az itteni konténereket pedig más projektekben, máshol használják fel.
A Mobilbox konténerei viszont egyetlen más szállító típusaival sem kompatibilisek, vagyis a jövőbeli projekteknél már ez lehet a „szabvány”.
Konténerszállások pedig biztosan lesznek: Lázár János miniszter csütörtökön jelentette be, hogy újra kiterjesztik az összes menedékkérőre az idegenrendészeti őrizetet, és a menekülteket konténerszállásokon tartják majd fogva. Több száz embernek kell tehát rövid időn belül konténerszállás, a szállítót nyilván itt is meghívásos eljárással választják majd ki – nehéz lenne megmagyarázni, ha nem a mostani projektben beszerzettekkel kompatibilis eszközöket akarna venni a kiíró.
De más piacok is bővülni fognak: mindenki arra számít, hogy a honvédség költségvetése dinamikusan nőni fog, négy-öt éven belül a jelenleginél 200 milliárddal több forrás lesz beszerzésekre, biztosan lesz másik konténerbeszerzés. Idén vizes-vb-t is rendez az ország, teljesen természetesnek fog hatni, hogy ha a bonyolításhoz szükséges, alkalmi épületként szolgáló konténerekre kiírt tenderen referenciaként legalább 300 darabos állami megrendelést kér majd a kiíró.
Becker András
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!