Messze még a vége, a nagyvonalú törvényalkotás által támogatott MNB veresége még nem teljes. Pontokba szedtük, hogy miért jó a hatályos törvények alapján a jegybanknak, hogy lett neki hat szépen felhizlalt alapítványa.
Az Átlátszónak ajánlotta fel fizetése egy részét a vs.hu-tól távozó újságíró from atlatszo.hu on Vimeo.
Matolcsy György évi egymillió forinttal a három év alatt összegyűjtött 340 millió forintos befizetés után tavaly megszűnt Államadósság-csökkentő Alap legkitartóbb befizetője volt. Amikor azonban ennél jóval nagyobb összegről kellett eldöntenie, hogy az adósságot csökkentse vagy elköltse, akkor egyértelműen az utóbbit tartotta fontosabbnak.
A hat jegybanki alapítványban ugyanis lényegében az MNB 2014-es árfolyamnyereség-többletét láthatjuk viszont, amiről a jelenlegi jegybanki vezetés kritikusai sosem mulasztják el elmondani, hogy azt szerintük az államkasszába kellett volna a független jegybanknak befizetnie.
Na, de ha a jegybank erről a kérdésről maga dönthet (és ezt nehéz vitatni), akkor miért akarna a közösbe tenni, ha a döntéshozók saját álmait is meg lehet belőle valósítani az életrajzi könyv ukrán nyelvű kiadásától az argentin államadósságfinanszírozási módszerek kutatásán át az online sajtópiac átalakításáig?
Korábbi cikkeink a jegybanki alapítványokról
Az Átlátszónak ajánlotta fel fizetése egy részét a vs.hu-tól távozó újságíró
Százmilliók egy semmiből jött cégnek az MNB-alapítványoktól
A Vs-paradoxon: közpénzből feltárt közügyek?
Tiltott jegybanki finanszírozás is felsejlik az MNB alapítványok szerződéseiből
Az igazságügyminiszter irodája ügyvédkedik a Matolcsy-alapítványoknak
103 millió forintot kapott az egyik MNB-alapítványtól az Eiffel Palace-t felújító cég
Hűtlen kezeléssel vádolt zugbankár az MNB festményüzlete mögött
Amicus Curiae az Alkotmánybírósághoz az MNB-törvény módosítása ügyében
Most az MNB alapítványainak adatait titkosítanák törvénnyel
Böngésszen MNB igazgatósági határozatokat, hogy lássa, hogyan veszti el közvagyon jellegét a pénze
Amennyire az általunk kiperelt MNB igazgatósági határozatokból ezt meg lehet állapítani, előbb volt a pénzköltési szándék, és csak aztán jött az alapítványi konstrukció. 2013-ig a Magyar Nemzeti Bank mérlegét a monetáris politikai célokon és eszközökön kívüli kiadások csak nagyon kis mértékben befolyásolták, az ezeket tartalmazó egyéb eredménytényezők rovat szolidnak mondható, tízmilliárdos nagyságrendű hiányt mutatott.
2013 tavaszán, röviddel azután, hogy Matolcsy György és elszánt csapata átvette a jegybanknál a kormányrudat, megszületett az 58/2013. (05.22.) határozat, amelyben az igazgatóság felkérte Balog Ádám alelnököt (aki azóta már a jegybank által reorganizált MKB-t vezeti), hogy állítson fel ad hoc-munkacsoportot és dolgozzon ki akciótervet, melynek célja, hogy a Bank „év végén +0 összegű eredményt” érjen el.
Decemberben pedig, amikor már kívülről is látszott, hogy a folyamatok kedvező alakulása folytán a +0-hoz nem megtakarítani kell, hanem költeni, el is indult az alapítványozás.
A hatás ugyanakkor 2013-ban még nem látszott a könyveken: az előző évi 40 milliárdos mínuszból, ahogy ezt maga a jegybanki beszámoló jelzi, az alacsonyabb alapkamatnak, valamint a gyengébb forintárfolyamnak és a – főképp az IMF-hitel törlesztéséhez kapcsolódó – nagyobb összegű devizaeladásoknak köszönhetően a 2013-as eredmény már 26,3 milliárd forint volt.
2014 végére azonban, amikorra már teljes fegyverzetben állt előttünk a Matolcsy fejéből kipattant hat Pallas Athéné Alapítvány, az abban az évben a 2013-asnál is alacsonyabb forintárfolyam és a devizahitelek forintosítása miatti (a Portfolio által az MNB közlései alapján itt részletesen levezetett) okokból rekordmagas, 500 milliárdos árfolyamnyereség ellenére az MNB éves eredménye szinte változatlan, 27,4 milliárd forint volt.
Ehhez pedig az kellett, hogy az egyéb eredménytényezők egyik évről a másikra 260 milliárd forinttal menjenek mínuszba. A 2013-hoz képest bekövetkezett növekedés mögött pedig „döntően a Pallas Athéné Közgondolkodási Program keretében alapítványoknak történő alapítói vagyonátadás áll” – írja az akkori beszámoló.
Látszatra tehát maga a vagyonkihelyezés az MNB kívülről nem befolyásolható döntése volt, azonban azzal, hogy az Országgyűlés az alapítványozást egyetlen törvényi rendelkezéssel sem akadályozta – pedig, a monetáris politikához semmilyen módon nem tartozó témakörről lévén szó, ezt bármikor megtehette volna – a kormánytöbbség csendes asszisztálása már ebben a szakaszban is egyértelmű.
Az alapítványi modell választásának elsődleges oka elég egyértelműen az volt, hogy ezzel a pénzfelhasználás átláthatóságát szerették volna az MNB-nél felszámolni. Ez nem is látszott reménytelennek, hiszen az Pallas-projekt beindítására a közalapítványi forma kivezetésével az állami szereplők által alapított alapítványokra is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a magánalapítványokra, azok viszont – ahogy az Alkotmánybíróságnak itt kifejtett álláspontunkban be is mutattuk – csak utólagos és csak a gazdálkodás főszámaira vonatkozó betekintést engednek a működésbe.
Nagyon nem volt tehát mindegy, hogy a közpénz-nemzeti vagyon érintettsége miatt van-e mód a formailag valóban magánszervezetként működő alapítványi gazdálkodás ellenőrzésére.
Az MNB mindenesetre bő két évig, a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiájába tartozó első (30, illetve 40 milliárdos) alapítványi juttatások 2013 végi elfogadásától az elmúlt hetekig tudta tartani a nyilvánosság és a jogalkalmazás előtt azt az álláspontját, hogy az alapítványi jellegből fakadóan az alapítói juttatásként átadott százmilliárdok már magánvagyont képeznek.
Sem az állítás mögött álló, a laikusok számára is nyilvánvaló cinizmus, sem az a tény, hogy az MNB felsőmenedzsmentje és az alapítványok tisztségviselői közt nem egyszerűen személyi átfedések vannak, hanem többen mindkét helyen képviseleti joggal rendelkező vezetők, sem pedig a nem jogerős adatperes ítéletek nem voltak elegek ahhoz, hogy ezt felülvizsgálja az MNB és a sok Pallas.
Az index által részletesen feldolgozott személyi átfedések (Matolcsy maga két alapítványban is kurátor, a jegybank ügyvezető igazgatói adják a felügyelőbizottságok törzsgárdáját, stb.) némi magyarázatra szorulnak: a bírói gyakorlat jogi személy alapító esetében azt a törvényi szabályt, hogy az alapító és közeli hozzátartozói nem lehetnek többségben a kuratóriumban és a felügyelő bizottságban, úgy értelmezi, hogy ez csak az alapító vezető tisztségviselőit és rokonaikat zárja ki.
Az, hogy amúgy a teljes pallas-os vezetői kör az MNB-vel, illetve személyesen Matolcsy Györggyel szoros kapcsolatokat ápoló személyekből áll össze, tehát nem volt jogsértő és most sem az. Ugyanakkor persze a közpénzjelleg elvesztésével kapcsolatos unortodox elmélet szempontjából a pofátlanság újabb csúcsa.
Külön szép, hogy az alapítók/működtetők a rendszer létrehozása során saját döntéseikkel is ellentmondásba keveredtek. Szintén a kiperelt igazgatósági határozatokból derült ki, hogy az egyik első, a 23/2014. (01.21.) határozattal jóváhagyott vagyonjuttatásból az igazgatóság 40 milliárd forintot eleve azzal hagyott jóvá, hogy – a juttatott vagyon többségéhez hasonlóan a tőke felhasználását tiltó, csak a hozam alapítványi célra fordítását engedő döntésben – úgy rendelkezett, hogy az „az MNB közreműködésével kerül hasznosításra”.
Azaz nemhogy a gazdálkodás következetes elkülönítéséről nem beszélhetünk, hanem még a formailag önálló gazdálkodás sem volt igaz a minden juttatásra.
Valahol sorsszerű, hogy abba bukott bele a modell ezen része, hogy emelni akarták a tétet és előjöttek a bukásra álló adatpereket kivédeni akaró törvényjavaslattal. Amire aztán kiderült, hogy Kósa Lajoson kívül ehhez még a kormánypártokhoz általában lojális szereplők, köztük a NAIH elnöke, a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság kormánybarát-konzervatív többsége sem adja az arcát.
Itt se feledkezzünk meg azonban arról, hogy a Kormány a parlamentben támogatta és a kormánytöbbség minden duma ellenére megszavazta az alapítványi adatok nyilvánosságának korlátozását. Azaz Matolcsyék mögött ott volt az elvi kormányzati támogatás még akkor is, amikor egészen a falig elmentek az alapítványi titkok megőrzése érdekében.
Most, hogy a bili kiborult, a legfontosabb kérdés talán az, hogy törvényesen születtek-e az egyedi, sokszor nyilvános pályázati felhívást mellőző támogatási döntések és a közbeszerzési eljárások mellőzésével lebonyolított beszerzések.
A kérdés első felére sajnos könnyű válaszolni: azzal, hogy nem az MNB, hanem az alapítványok osztották a támogatásokat, a pályázati összeférhetetlenségi és nyilvánossági szabályokat meghatározó törvényi szabályokat bizonyosan sikerült kikerülniük, mivel azok csak az államháztartás alrendszereiből származó támogatásokra és az uniós támogatásokra vonatkoznak.
Ebből következően a kedvezményezett és a támogatást odaítélő alapítvány közötti összefonódás jogellenességet nem tud megalapozni. Az MNB és az alapítványok között pedig ugyan olyan szoros a személyi összefonódás, ami az MNB általi támogatást kizárnám, azonban az MNB nem támogatást, hanem alapító juttatást biztosított számukra.
A közbeszerzések tekintetében bonyolultabb a helyzet, de az alapítói juttatásos konstrukció sajnos ott is alkalmas lehet a versenyeztetés és a nyilvánosság kizárására. Maga az MNB ugyanis nem feladatánál vagy szervezeti formájánál fogva, hanem csak a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerint minősül ajánlatkérőnek.
E rendelkezés szerint „az a jogképes szervezet, amelyet nem ipari vagy kereskedelmi jellegű, kifejezetten közérdekű tevékenység folytatása céljából hoznak létre, vagy amely bármilyen mértékben ilyen tevékenységet lát el, feltéve, hogy e szervezet felett az a)-e) pontban meghatározott egy vagy több szervezet, az Országgyűlés vagy a Kormány közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni vagy működését többségi részben egy vagy több ilyen szervezet (testület) finanszírozza.”
Tekintettel arra, hogy az alapítói juttatás nem állami támogatás, aminek az elköltése egyébként a közbeszereztetést magánszervezeteknél is megalapozná, az alapítványoknál is ugyanez a rendelkezés jöhet csak számításba, mint az ajánlatkérői minőség alapja. A hat alapítvány gyakorlata alapján elég egyértelmű, hogy ők maguk nem gondolják, hogy az e) pont alá tartoznának, hiszen a Közbeszerzési Értesítőben egyikük sem tűnt még fel, pedig a közzétett szerződéslisták alapján számos százmilliós, sőt, milliárdos beszerzésük volt már.
Ugyanakkor ebből messze nem következik, hogy a Transparency eleve hiába fordult volna a Közbeszerzési Hatósághoz az elmaradt közbeszerzések miatt az ügyben. Az alapítványok ugyanis a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerinti feltételek egy részének (önálló jogi személyiség, az MNB, azaz az e) pont alá tartozó szervezet általi alapítás) egyértelműen megfelelnek, ráadásul az MNB kéri fel a felügyelő bizottságuk tagjait és elnökét, ami esetében a meghatározó befolyást is megalapozza.
Az egyetlen feltétel, amin vitatkozni lehetne, az az, hogy vajon kifejezetten közérdekű tevékenység céljára hozták-e őket létre. Ez a céljuk alapján egyértelműnek látszik ugyan, a jegybanktörvény egyetlen érdemi rendelkezése az alapítványokról ráadásul ki is mondja, hogy azok az MNB „feladataival és elsődleges céljával összhangban” hozhatóak létre. Ennek ellenére valószínű, hogy ez az a pont, ahol – az eddigiekhez hasonlóan cinikus érveléssel – vitatható lehet, hogy törvénysértés történt-e.
Az azonban biztos, hogy semmi elvi alapja nincs annak, hogy az alapítványok akár a közpénzekből nyújtott támogatásokra, akár a közbeszereztetésre vonatkozó szabályok alól kibújhassanak. Hogy ezt mégis megtették eddig, jól mutatja, hogy az Országgyűlésnél nem volt prioritás, hogy bezárja azokat a kiskapukat, amelyek annyira talán nem is kicsik, ha sokmilliárd forintnyi közpénz átfért rajtuk.
Sepsi Tibor
Fotó: Halász Áron / atlatszo.hu, videó: Baranya Ákos
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
A Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal újabb tenderét húzták be Balásy Gyula cégei, de az nem nyilvános, hogy mennyi közpénzt kapnak.
Varga Judit volt férje, Magyar Péter bombát robbantott azzal, hogy azt mondta: a Diákhitel Központ kommunikációs szerződési túlárazottak voltak.
Bár az EKEIDR lincence ingyenes, több száz állami cégnek saját forrásból kell állnia a bevezetésével és fenntartásával járó költségeket.
A Gyenes Resort Kft.-nek mindig csak annyi bevétele volt, amennyi bérleti díjat a pénzügyminiszter családja fizetett egy évben.
