Cikkek

A Nemzeti Galéria a Bóly Zrt.-nek is kölcsönöz festményeket évtizedek óta

 

1993-as a birtokunkba került első szerződés, amelyben a Magyar Nemzeti Galériától az akkor még állami tulajdonú Bólyi Mezőgazdasági Zrt. műtárgyakat kapott kölcsön ingyen, szobadíszítés céljára. A cég 2007-ben került Csányi Sándor érdekeltségébe, és 2010 óta már fizet is az irodáit és vadászházát díszítő, összesen 27,1 millió forint értékű festmények használatáért. A kölcsönzési díj havi 2.117 forint képenként.

 

mylord2

 

Előzmények

Politikaközeli cégek, alapítványok és személyiségek az állami múzeumok ügyféllistáin

Már három múzeum elárulta, kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Szépművészeti még mindig nem

Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!

Már csak 420 ezer forintot kér a Szépművészeti a közérdekű adatokért

600 ezer forintot kér a Szépművészeti Múzeum a képkölcsönzési listáért

Nem mutatja meg a Szépművészeti a Habonyék által visszaadott képeket

A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be

A Szerb utcai képkölcsönzős botrány után kikértük a Szépművészeti Múzeumtól és az irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Galériától, hogy az elmúlt 10 évben kiknek adtak kölcsön műtárgyakat. Április közepén jeleztük, hogy megkaptuk a kért adatokat, és megkezdtük azok feldolgozását.

A kölcsönzési listán több, főként a kölcsönvevő kiléte miatt érdekesnek tűnő megállapodást találtunk. Egy új közadatigénylésben kikértük ezeket a szerződéseket a hozzájuk tartozó mellékletekkel együtt. Nemrégiben megkaptuk a dokumentumok egy részét, és ahogy ígértük, feldolgozás után szép sorban beszámolunk arról, hogy mit találtunk bennük.

A Magyar Nemzeti Galéria műtárgykölcsönzési listáján fedeztük fel, hogy a táblázat szerint 2007 óta 32 darab festmény van a Bólyi Mezőgazdasági Zrt.-nél, ami több áttéten keresztül Csányi Sándor tulajdona.

 

Részlet a Magyar Nemzeti Galéria műtárgykölcsönzéseit tartalmazó listából.

Részlet a Magyar Nemzeti Galéria műtárgykölcsönzéseit tartalmazó listából.

 

Szerettük volna megtudni, hogy pontosan milyen feltételekkel kapta meg a cég a festményeket, ezért kikértük a megállapodás teljes szövegét, és meg is kaptuk a Szépművészeti Múzeumtól.

A 2007. május 16-án aláírt szerződés szerint a Bóly Zrt. 2007. április 17-től kezdődően 4 évre, 2010. április 17-ig kapott kölcsön „szobadíszítés” céljára a Magyar Nemzeti Galériától 34 darab festményt teljesen ingyen, bármiféle kölcsönzési díj megfizetése nélkül.

A megállapodáshoz csatolt műtárgylista végén szereplő kézzel írt feljegyzés szerint 2009. május 7-én valaki ellenőrizte a képeket. A táblázatban a mai napig folyamatosnak jelölt szerződés a dokumentum szerint 6 évvel ezelőtt lejárt, ám a meghosszabbításról szóló iratot nem kaptunk, ezért megkérdeztük a Baán László által vezetett intézménytől, hogy mi az igazság.

A Szépművészeti Múzeum illetékese megkeresésünkre azt közölte, hogy a táblázat a helyes, vagyis a 34-ből 32 darab festmény máig a Bóly Zrt.-nél van kölcsönben.

A megállapodáshoz csatolt műtárgyjegyzék szerint különböző alkotók ember- és természet-témájú alkotásairól van szó, melyeket a cég székhelyén, Bólyon, az Ady Endre utca 21. alatt használnak dekorációként.

A festmények között van 400 ezer forintot, és több millió forintot érő is, összértékük 39,9 millió forint. Ma már azonban csak 32 darab, összesen 23,4 millió Ft értékű műtárgy van a Bóly Zrt.-nél, mert 2009-ben kettőt visszaadott a cég a Magyar Nemzeti Galériának:

– Fényes Adolf: Vasárnap csendje a földeken (készült 1902-ben, értéke 15 millió Ft)

– Vastagh Géza: Pihenő parasztlány (készült 1887-ben, értéke 1,5 millió Ft)

A szerződés aláírásakor a Bóly Mezőgazdasági Zrt. tulajdonosa az Investgroup-Bóly Rt. volt, amelynek egyik tulajdonosa a Nagy György birtokában lévő Ho-Me 2000 Vagyonkezelő Kft. volt, a másik pedig a Bólyi-Menedzsment Rt., ami a Sole-Mizo Zrt.-n és a szingapúri Csim Pte Ltd.-n keresztül 2005 óta Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltsége.

Ezt követően megkerestük kérdéseinkkel a céget, amelynek nevében annak közvetett tulajdonosa, a Bonafarm Zrt. válaszolt:

– Hogy született a kölcsönzés ötlete?  

Még állami tulajdonban volt a cég, amikor a 2000-es évek elején felmerült, hogy festményeket kölcsönözzenek a központi irodaház és a vadászház dekorálása céljából.

– Kit kerestek meg a kéréssel?

Az ügyben az egyeztetéseket a cég munkatársai a Galéria akkori vezérigazgatójával és közvetlen munkatársaival folytatták le.

– Kérésükre egyből pozitív választ adott a Magyar Nemzeti Galéria?

Igen, mivel arról tájékoztatták a cég munkatársait, hogy az MNG raktárában rengeteg festmény áll kiállítatlanul.

– Szóba sem került, hogy kölcsönzési díjat kéne fizetnie a Bóly Zrt.-nek a festményekért?

A Bóly Zrt. 2007-ben került a jelenlegi tulajdonoshoz. Amikor a cég új vezetése számára ismertté vált, hogy kölcsönzött képek vannak az ingatlanokban, áttekintették a kölcsönzés jogi hátterét és 2010 óta díjat fizet a vállalkozás a képekért.

– Hogy történt a kölcsönbevett műtárgyak kiválasztása?

A cég munkatársai a múzeum által felajánlott képek közül választották ki azokat, melyek főként a mezőgazdasághoz kapcsolódó témájúak.

– Miért adtak vissza két műalkotást 2009-ben?

Az adott képek a Magyar Nemzeti Galéria kérésére kerültek vissza a múzeumba, mivel azokat kiállításon kívánták bemutatni.

– Pontosan milyen helyiségeket díszítenek az MNG-től kölcsön kapott alkotások?

A központi irodaház tárgyalótermeiben, irodáiban valamint a Békáspusztai Vadászházban találhatók meg a festmények.

Mivel a Szépművészetitől megkapott 2007-es szerződésben semmi nem utalt arra, hogy az egy korábban kötött megállapodás hosszabbítása lenne, azonban a Bóly Zrt. tájékoztatása szerint a 2000-es évek elején merült fel a képkölcsönzés ötlete, és állításuk szerint 2010 óta fizetnek a műtárgyak dekorációs célra való használatáért, erre azonban szintén nincs utalás a 2007-es dokumentumban, ismételten a múzeumhoz fordultunk.

Megkértük a Baán László által vezetett intézményt, hogy küldje el az MNG és a Bóly Zrt. között létrejött legelső szerződést, és annak valamennyi módosítását/hosszabbítását.

A múzeum eleget tett kérésünknek, rendelkezésünkre bocsátotta a nyilvántartásában fellelt valamennyi, összesen tíz darab vonatkozó megállapodást. Ezek közül a legrégebbi 1993-as keltezésű, és 16 műtárgy kölcsönzéséről szól.

Viszont egészen biztos, hogy ez sem az MNG és a Bóly Zrt. között létrejött legeslegelső szerződés, mert a fejlécében nyomtatott nagybetűkkel szerepel, hogy „hosszabbítás”, és a kipontozott részre írógéppel írt szöveg is erről szól.

A szerződést változatlan feltételekkel (szobadíszítés, kölcsönzési díj nélkül) meghosszabbították 1998-ban, ám akkor már csak 15 festmény volt a cégnél, mert egyet 1996-ban visszaadtak a Galériának. A csatolt műtárgyjegyzék szerint a 15-ből pedig kettőt adtak vissza a múzeumnak 2001-ben.

Abban az évben írták alá a felek a szerződés újabb, 2004-ig történő meghosszabbítását. A Bóly Zrt. akkor már 34 darab, összesen 16,7 millió forint értékű festményt kapott kölcsön a Magyar Nemzeti Galériától szobadíszítés céljára, kölcsönzési díj megfizetése nélkül.

A 2004-ben, majd 2007-ben született hosszabbításokban szintén nem változtak a festménybérlés feltételei, még mindig nem kért pénzt az MNG a dekorációnak használt képekért. Viszont a 2007-ben aláírt dokumentumban – amelyet első alkalommal egyetlenként kaptunk meg a Szépművészeti Múzeumtól – a műtárgyak összértékeként a korábbi 16,7 millió Ft helyett már 39,9 millió Ft szerepel.

A Bóly Zrt. és a Magyar Nemzeti Galéria által 2010. május 25-én aláírt megállapodás előzményként csak a 2007-esre hivatkozik, korábbiakról nem tesz említést. Ebben a dokumentumban 2011-ig hosszabbították meg a festménykölcsönzést, a cégnél két kép 2009-es visszaadása után maradt 32 darab műtárgy értékéhez pedig 23,4 millió forintot írtak.

Ekkor került bele először a szerződésbe az is, hogy a Bóly Zrt. kölcsönzési díjat fizet a képek dekorációnak való használatáért: évi nettó 650 ezer forintot. Ez műtárgyanként évi 20.312,5 forintot jelent, vagyis havi 1.692,7 forintot a többszázezer vagy épp többmilliós értékű alkotásokért cserébe.

 

boly2010

 

A kölcsönzés 2011-es hosszabbításában ehhez képest nincs változás. A 2012-ben aláírt dokumentumban azonban már 27,1 millió forint szerepel a 32 darab festmény összértékeként, a kölcsönzési díj pedig nettó 813 ezer forintra nőtt. Ez képenként évi 25.406, vagyis havi 2.117 forintot jelent.

A 2013-ban és 2015-ben aláírt megállapodásokban ugyanezek az összegek és feltételek szerepelnek, vagyis a Bóly Zrt. ma is ennyit fizet a nála lévő 32 darab festményért, amelyek irodáit és vadászházát díszítik. A szerződés 2016. május 28-án jár le, de arról nincs információnk, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően meghosszabbítják-e majd a felek.

A Magyar Nemzeti Galéria és a Bóly Zrt. között létrejött valamennyi szerződés itt megtekinthető.

Az alábbi festmények dekorálják a Bóly Zrt. székhelyét:

alkotó: cím készült érték (Ft)
Andaházi Kasnya Béla: Cinkotai tanya 1913 450 000
Barta Ernő: Kaszálók nincs adat 600 000
Bihari Sándor: Ebéd n.a. 2 700 000
Bokor Vilmos: Ősz a Zugligetben n.a. 600 000
Bokor Vilmos: Helsinki n.a. 600 000
Bozsó János: Májusi falu vége 1965 450 000
Csillag József: Ozorai heti vásár n.a. 600 000
Erdőssy Béla: Tanyai úton n.a. 600 000
Gulyás Jenő: Csopaki táj n.a. 600 000
Hegedűs László: Debreceni kondás 1906 600 000
Herman Lipót: Tenger 1932 900 000
Jakobei Károly: Vadászcsendélet 1852 3 500 000
Jobbágyi Gaiger Miklós: Csikók a karámban 1914 900 000
Jobbágyi Gaiger Miklós: Méhes 1936 900 000
Koffán Károly: Papolei utca 1941 450 000
Koroknyai Ottóné: Íriszek n.a. 450 000
Körmendi- Frim Ervin: Virágcsendélet n.a. 450 000
Kuczka Mihály: Téli tájkép (Nagybánya) 1912 700 000
Kubler Lajos: Vágtató lovak n.a. 450 000
Luzsicza Lajos: Szekszárdi szőlőhegyek n.a. 450 000
Margitay Tihamér: Gróf károlyi palota kertje n.a. 800 000
Móritz Sándor: Falusi kút 1961 600 000
Morvai Kálmán: Búzakereszt n.a. 450 000
Paczka Ferenc: Falusi lányok n.a. 1 200 000
Paczka Ferenc: Szobabelső három parasztlánnyal n.a. 1 750 000
Pentelei Molnár János: Csendélet (Lapocka, fejessaláta) n.a. 700 000
Pentelei Molnár János: Bánffyhunyadi részlet n.a. 700 000
Pentelei Molnár János: Tehenek n.a. 700 000
Rozs János: Kapáló paraszt házaspár n.a. 700 000
Valentini János: Fonó lány n.a. 900 000
Vesztróci Manó: Babfejtő asszonyok 1906 1 200 000
Zombori Lajos: Szántás 1903 450 000
összérték: 27 100 000

 

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten és a Céginfó szolgáltatta.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42