Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Még el sem kezdődött a Múzeumi Negyed építése, a kormány által 2011-ben bejelentett nagyszabású beruházás már rengeteg pénzt emésztett fel. Három helyről szedtük össze, hogy nagyjából mennyibe is került eddig a Liget-projekt.
A budapesti múzeumnegyed először Tarlós István főpolgármesteri programjában bukkant fel, melyet a 2010-es önkormányzati választásokra készített (pdf, 65. oldal). Ő még a Nyugati-pályaudvar mögé tervezte az új épületeket, “az elvetélt kormányzati negyed helyett”, később azonban, az ötlet kormányzati szintre emelésével a Városligetre módosult a helyszín. A beruházás eleinte Új Nemzeti Közgyűjteményi Épületegyüttes (UNKE), majd a közérthetőbb Liget-projekt néven futott, és utóbbin ismert inkább a mai napig is.
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját 2011-ben az Új Múzeumi Negyed koncepciójának kidolgozásáért felelős kormánybiztossá, majd 2013-ban a Liget Budapest projekt miniszteri biztosává nevezték ki. Ekkor hozták létre, és 2014 elején jegyezték be 50 millió forint tőkével az állami tulajdonú Városliget Zrt.-t is, amelynek vezérigazgatója Mozsár István, igazgatóságának elnöke pedig Baán László (további igazgatósági tag még Szalay-Bobrovniczky Kristóf).
Baán tehát 2011 óta irányítja a Fidesz egyik nagyszabású tervének megvalósulását, melynek azonban sok ellenzője akad. A kritizálók szerint a Városligetbe tervezett hatalmas épületek miatt nagy mértékben csökkenni fog a főváros egyik legnagyobb parkjának zöldterülete, mert a múzeumokra tervezett zöldtetők nem egyenértékűek a miattuk kivágásra ítélt hatalmas fákkal, és a beépítésre kerülő füves részekkel.
Ezután már bármit meg lehet tenni a Városligettel – civilek tiltakoztak a beépítési tervek ellen from atlatszo.hu on Vimeo.
A tervpályázatok ugyan már lezajlottak, de az építkezések még nem kezdődtek el. A projekt fizikai megvalósulásának első jele az volt, hogy március közepén a Magyar Zene Házánál elkezdték kivágni a fákat.
Barikádokkal, láncokkal, észérvekkel és élő tudósítással készülnek a Ligetvédők a következő rohamra from atlatszo.hu on Vimeo.
Azt nem tudni, hogy mi lesz a Liget-projekt a sorsa, tényleg elkészül-e majd valamikor, vagy a kormányzati negyedhez hasonlóan zátonyra fut, és sosem lesz belőle semmi. Mint emlékezetes, a Gyurcsány-kormány által 2006-ban a Nyugati-pályaudvar mögé álmodott kormányzati negyed ötletét 2008-ban lefújta a szocialista kabinet, ám a meghiúsult beruházás így is közel 10 milliárd forint közpénzbe került.
Tavaly februárban már megírtuk, hogy addig mennyit költött a Városliget átalakítását végző cég, most pedig annak jártunk utána, hogy összesen mennyibe került eddig az egész projekt.
Az adatokat három különböző forrásból gyűjtöttük össze:
– a Városliget Zrt. által kötött szerződések összesítéséből
– a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetményekből
– a Szépművészeti Múzeum szerződéslistájáról
Eredetileg ugyan csak az első két forrásból terveztünk dolgozni, de a Szerb utcai festménykölcsönzés miatt kikért szépművészetis szerződések listáján is több városligetes megállapodást találtunk, így természetesen azokat is hozzátettük a többi adathoz.
A Közbeszerzési Hatóság honlapján összesen 45 darab olyan tendert találtunk, amelyet a Városliget Zrt. írt ki, és amelyek már eredményesen le is zárultak. Az általunk leválogatott eredményes közbeszerzések összértéke nettó 12 milliárd forint.
Lehet, hogy a ténylegesen kifizetett összeg ennél kevesebb lesz majd, mert néhány esetben keretszerződésről van szó, de az is lehet, hogy mind a 12 milliárd forintot elkölti a Városliget Zrt., hiszen joga és lehetősége van erre, az összeg rendelkezésükre áll.
Szembetűnő, hogy a 45 közbeszerzésből a Közbeszerzési Értesítőben szereplő adatok alapján mindössze 3 volt nyílt eljárás, a többit hirdetmény nélküli tárgyalásos, vagy meghívásos formában bonyolította le a Városliget átalakítását végző állami cég, amely 22 esetben a Közbeszerzési törvény 122/A. § -ra való hivatkozással mellőzte a nyílt versenyt.
Az ilyen típusú, a közbeszerzési értékhatárt el nem érő eljárásokról már írtunk korábban: sokszor csupán egészen minimális összeg hiányzik az értékhatárhoz, így felmerül a gyanúja annak, hogy szándékosan kerülték ki a nyílt pályáztatást.
Kapcsolódó cikkek
Barikádokkal, láncokkal, észérvekkel és élő tudósítással készülnek a Ligetvédők a következő rohamra
Ezután már bármit meg lehet tenni a Városligettel – civilek tiltakoztak a beépítési tervek ellen
Már 890 milliót költött a Városliget átalakítását végző cég – pedig még egy kapavágás sem történt
Betonkomplexum némi zölddel: megvan az új városligeti múzeumok tervezője
Futballpályányi zöldfelület egy százéves platánfa – a Levegő Munkacsoport petíciója a Városligetért
Csetényi Csaba cégei reklámozzák majd a Liget-projektet
Jól nézze meg a Városliget fáit, most látja így őket utoljára!
Illés Zoltán: Barbarizmus, vandalizmus és gyalázat a Ligetben zajló favágás
A listán a legnagyobb értékű tender egy tanácsadói megbízás: a Városliget Zrt. 2015 áprilisában szerződött nyolc céggel a Liget Budapest projekthez kapcsolódó, két részre osztott munkákra. A megbízás első felére, a portfólió és projektmenedzsment feladatokra 1,5 milliárd Ft + 60% nagyságú keretösszeg, a megállapodás másik részére, a tervezés és projektmenedzsment feladatokra pedig 1,5 milliárd Ft + 20% nagyságú keretösszeg áll rendelkezésre.
A nyílt tender győztesei az Eurout Kft., Ecotec Kft., Metrober Kft., Óbuda-Újlak Zrt., Főber Zrt., Perfektum Projekt Kft., HunGal Kft., és a 3E International Kft. lett. A megbízás összértéke a lehetséges ráhagyásokkal együtt nettó 4,2 milliárd forint.
A második legnagyobb tétel a közbeszerzések listáján a SANAA Jimusho Ltd./ Bánáti és Hartvig Kft. konzorcium nettó 2,65 milliárd forintos megbízása az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum megtervezésére. A magyar cég egyik névadója, Hartvig Lajos is aláírta a Liget-projektet támogatók nyilatkozatát, amivel Baán László rukkolt elő azután, hogy tízezren tiltakoztak írásban a beruházás ellen.
A harmadik legdrágább közbeszerzést az Óbuda-Újlak Zrt. és Főber Zrt. nyerte közös ajánlattevőként: a nyílt tender értéke nettó 1 milliárd forint, tárgya pedig a Liget Budapest beruházáshoz kapcsolódó lebonyolítói, műszaki ellenőri és egyéb műszaki tanácsadási szolgáltatások ellátása.
Ennél kicsit kevesebbre, nettó 850 millió forintos keretösszegre szerződött egy meghívásos eljárás eredményeképpen a Városliget Zrt. a Museum Complex Kft.-vel és a 4V Trans Fuvarozó és Szolgáltató Kft.-vel a Liget Budapest beruházáshoz kapcsolódó szállítmányozási feladatok ellátására.
A Városliget Zrt. közbeszerzéseinek listáján az ötödik legnagyobb tétel a Magyar Zene Házának tervezésére vonatkozó megbízás, melynek nyertese a Tosei Co. Ltd. (jogutódja a Sou Fujimoto Architects), értéke pedig nettó 740 millió forint.
A Városliget Zrt. által kiírt, és eredményesen zárult közbeszerzések listája itt megtekinthető.
Nemrégiben megírtuk, hogy Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának cégei fogják reklámozni a Liget-projektet 12 hónapon át nettó 390 millió forintért.
Ez a szerződés még nem szerepel azon a listán, amit a Városliget Zrt.-től kértünk ki, hogy megtudjuk, milyen megállapodásokat kötöttek 2015 eleje óta. Akkor ugyanis már megkérdeztük a cégtől ugyanezt, és a válaszukból az derült ki, hogy 2014-2015 között nettó 890 millió forintot költöttek. Kiadásaik között jelentős tétel például, hogy havi 3,6 millió Ft-ért bérelnek irodát a Dózsa György úton a Luxembourgban bejegyzett PFCE Hungary S.á.r.l.-től.
Idei közadatigénylésünkre válaszul egy 11 oldalas táblázatot küldött a cég az általa 2015 januárja és 2016 márciusa között kötött szerződésekről. A lista meglehetősen változatos, raktározás épp úgy van rajta, mint biztosítási, tervezési, informatikai megállapodások, bizottsági tagságok, és hostesslányok napidíjai.
Az összesítésben több érdekes tétel is szerepel:
– a PestiSrácok.hu-t kiadó Gerilla Press Kft. nettó 1,8 millió forintot kaphat médiamegjelenésért
– Hartvig Lajos bruttó 400 ezer Ft-ért volt az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum tervpályázatában a bíráló bizottság tagja, aminek pikáns mellékzöngét ad, hogy az a konzorcium nyerte a nettó 2,65 milliárdos tendert, amelynek az ő nevét is viselő cég is tagja volt
– Klujber Róbert bruttó 480 ezer forintra szerződött a Liget-projekt egyes épületeinek építési költségeire vonatkozó független szakértői jelentés elkészítéséért, és további bruttó 200 ezer forintra a beruházáshoz kapcsolódó műszaki tanácsadásra kiírt közbeszerzés szakértői bizottságának tagjaként
A táblázatban szereplő szerződések összértéke mintegy 7,2 milliárd forint. A Városliget Zrt. nem könnyítette meg a pontos számolást: néhol nettó, máskor bruttó összegeket adott meg, többnyire forintban, de időnként euróban (ezeket 300 forintos árfolyamon váltottuk át forintra), és van, ahol a szerződés teljes összegét, ám van ahol havi- vagy napidíját közölte, de olyan rubrika is előfordul a táblázatban, ahova csak annyit írtak az összeg helyére, hogy “szerződésben meghatározott egységárak”, illetve van jónéhány keretmegállapodás is a listán.
Az általunk kigyűjtött közbeszerzések közül a legtöbb szerepel a táblázatban, néhány azonban nem. Némelyik azért, mert adatigénylésünk után jelent meg a hirdetmény, de van, amit vélhetően egyszerűen csak lefelejtettek. Például az Új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum 2,65 milliárdos tervezése is lemaradt valahogy. A tavaly és idén kikért szerződéslistákról is hiányzó közbeszerzések összértéke nettó 4,5 milliárd forint.
A Városliget Zrt. által 2014-2015 között kötött szerződések listája itt megtekinthető.
A cég 2015-2016 között kötött megállapodásainak listája itt megtekinthető.
Elég nagy meglepetés volt, amikor a Szerb utcai képkölcsönzős botrány miatt kikért szerződéslista feldolgozása közben észrevettük, hogy a Szépművészeti Múzeum is kifizetett nettó 380,5 millió forintot a Liget-projekttel összefüggő költségekre. Persze annyira mégsem meglepő a dolog, hiszen a projektet és a múzeumot is Baán László irányítja.
2013-ban tíz, 2014-ben pedig további három alkalommal kötött szerződéseket a Szépművészeti a Liget-projekttel összefüggésben.
2013-ban
2014-ben
A három helyről összesített számok azt mutatják, hogy a Liget-projektre eddig 13 milliárd forintot költött az állam különböző csatornákon keresztül. Ha az ebbe beleszámolt keretösszegeket esetleg nem is használják majd ki teljesen, és erre az opcióra nagy jóindulattal leveszünk az összegből 3 milliárd forintot, az akkor is 10 milliárd.
Vagyis elmondhatjuk, hogy annyiba már biztosan került eddig a Liget-projekt, mint annak idején a Gyurcsány-kormány nagy ötlete, a kormányzati negyed.
Erdélyi Katalin
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!