Néhány héttel egyházi bírósági elmarasztalása és majdnem pontosan két évvel a Horthy-szobor felavatása után ismét a volt kormányzóra emlékezett Hegedűs Loránt és gyülekezete. A Szabadság téri református lelkész igehirdetésbe burkolva támadta az őt írásbeli megrovásban részesítő bíróságot, azt sugallva, hogy ha az egyház ellene lép fel, akkor nem egyházként viselkedik, de Balog Zoltán elleni évtizedes családi sérelmeit is felhozta. Gyülekezete azonban ennél is tovább ment: nyilatkozatba foglalta, hogy a presbitérium „az egyházi felsőbb hatósággal mindennemű kapcsolatot függesszen fel”, ha nem vizsgálják felül a lelkész elleni határozatot.
Újabb Horthy Miklósra emlékező alkalommal demonstrálta november 15-én Hegedűs Loránt és a Budapest-Szabadság téri református gyülekezet, hogy nem ért egyet azzal, hogy az egyházi bíróság elmarasztalta a lelkészt két évvel ezelőtti szoboravatásért. Ahogy arról beszámoltunk, a Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága október 25-én hozott jogerős határozatában írásbeli megrovásban részesítette a lelkipásztort, mert a szoboravatáskor tartott prédikációjával megsértette az egyház törvényeit.
A Horthy Miklós budapesti bevonulásának 96. évfordulóján tartott mostani ünnepi istentisztelet fő mozzanataként Hegedűs Loránt nagy ívű igehirdetést tartott, amelyet Máté evangéliumának 12. fejezete 31-32. verse alapján tartott meg. (Az igehirdetés teljes szövege alább olvasható.)
Választása nem lehetett véletlen, hiszen élt azzal a lehetőséggel, hogy ne az egyházi ajánlás szerinti napi Ige alapján prédikáljon, hanem maga jelöljön ki egy részt a Bibliából az alkalomra. A Szabadság téri lelkész pedig azt az újszövetségi részt vette alapul, ahol a vakot és némát meggyógyító Jézus a Szentlélek elleni legnagyobb bűnről, a lélekkáromlásról beszél.
Azzal indított, hogy téves felfogásnak állította be, hogy a keresztyénség a szeretet vallása lenne. A Szentlélek elleni bűnöket vette sorra, fejtegetése formailag teológiai volt, az igemagyarázat szabályait próbálta betartani. Valójában azonban folyamatos polémiába bocsátkozott a református egyházvezetéssel, kiszólásai pedig direktben a fegyelmi ügyében született határozatot, a bíróságot, illetve az ügy részleteit érintették.
„Amikor az anyaszentegyház már intézményesítetten nem a Lélek megelevenítőjeként szól és működik, hanem a Lélek megoltójaként, akkor kimondhatjuk, hogy már a Lélekkáromlás előszobájában járunk. Amikor a Lélek eleveníteni kíván, lelkesíteni kíván, biztatni kíván, élő lelkiséget kíván adni, amikor a vigasztalás üzenete éppen az, hogy ne fogadd el mindazt az elfogadhatatlan realitást, amely ezen világ fejedelmének, az ördögnek az eredménye, hanem ezzel szemben merj lázadni, merj küzdeni, az isteni életigazságok betartásával.
Nos, amikor nem ez a bíztatás az, ami a legdöntőbb a szolgálatban, sőt, ha elhangzik, akkor azt verdikt és ítélet sújtja, akkor nyilván a Lélek megoltóival van dolgunk.”
Azt is megemlítette, hogy gyülekezetét, és őt magát is többször vádolták azzal, hogy méltatlan az evangéliumi mércéhez, a hitvallásos értékrendhez, az egyházi jelleghez. Hegedűs Loránt azonban hiányolta a tanítás indulatát ezekből a feddésekből, mert nem mutattak neki utat, hogyan lehetne jobban és eredményesebben megfogalmazni azt, amiről ő szólni szeretne:
„Egészen odáig, hogy legutóbb már azt merészelték állítani, bírósági ítéletben, hogy mindazt, amit én szóltam, e templom falai között, erről a szószékről, kizárólag – hangsúlyozom, nem részben, kizárólag – csak egyéni érdekeimet szem előtt tartva tettem meg.”
Ezt a gondolatmenetet folytatva Hegedűs a szószékről üzent az Átlátszónak és az őt írásbeli megrovásban részesítő egyházi bírói tanács elnökének is.
„Nos, ez az a lélekszomorító hozzáállás, amely végül magában hordja azokat a tisztátalan formákat is, amelyek aztán elvezetnek odáig, hogy egy egyházi bíró végül a szentségtelen lelket képviselő világi hírportál bennünket folyamatosan, notóriusan rágalmazó egyik szerkesztőjével ossza meg gondolatait, úgy, hogy saját gyülekezetünket köztörvényes bűnözőkhöz hasonlítja, azokat is alulmúló módon.”
Szintén név nélkül, de teljesen egyértelműen beazonosíthatóan ennél sokkal súlyosabb vádakkal illette a református egyházvezetőket is. Nem egyértelmű, saját egyházkerületi elöljáróira célzott-e, vagy általános református egyházi jelenségként írta-e le, hogy sugalmazása szerint a belső egyházi választásokon a hatalmon lévők „megveszik” a gyülekezetek szavazatait.
Az már viszont több mint utalás, hogy amikor 2002-ben édesapjával szemben Szabó István lett a dunamelléki püspök, Balog Zoltán, aki maga is református lelkész, Hegedűs állítása szerint, egészen világosan belenyúlt a választások kimenetelébe.
„Vajon mit érdemelnének azok, akik a Mammon istenét szolgálják, noha Jézus Urunk mondja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni. Akik pénzügyi, fiskális, gazdasági eszközöket használnak föl tisztújításról tisztújításra, hogy saját jelöltjeiket olajozzák és támogassák. És kifejezetten ellen szólnak azoknak és szóltak annak idején, édesapám ellen is, püspökként, mert a nemzet szolgálatát a Mammon, a pénzhatalom istenével szemben végezte, nyíltan egyértelmű állásfoglalással.
Szólt a verdikt, ma csúcsminiszter az illető református lelkészként, ha lesz Hegedűs, nincs pénz, ha nincs Hegedűs, lesz pénz. És ez belefért és belefér az anyaszentegyház igei, evangéliumi, hitvallásos, egyházhoz méltó értékrendjébe. Csak az az igehirdetés nem fér bele, amelyik a hithőst hithősként mutatja be.”
Az igehirdetés azonban teológiai szempontból is tartalmazott igen sikamlós részleteket. Nehéz nem észrevenni, hogy Hegedűs Loránt minden eddiginél határozottabban vont párhuzamot a maga sorsa és Jézus Krisztus alakja között, erre több helyen is utalás történik a prédikációban.
A lelkipásztor a Szentlélek elleni bűnöket boncolgatva pedig többször is azt sugallta, hogy ha őt támadják, ha bírósági határozatban marasztalják el, akkor az egyház nem egyházként viselkedik.
Tartózkodott Horthy Miklós direkt méltatásától, de Hegedűs Loránt ezen a téren is feltűnő teológiai bakugrásokat tesz.
„Testvéreim! Egy hithős nem valóságos istenember. De hogy krisztusi emberséggel utalhat és utal is szükségképpen, a legtökéletesebb istenemberi példára, Krisztusra, az nyilvánvaló. Mi, reformátusokként, a szenteket nem imádjuk, de szentéletűként még tisztelhetjük. Viszont hithőseink nekünk is vannak.
És ezeket a hithősöket, különösen fél évszázad kommunizmusa után, és negyedévszázad globalista, ultraliberális, nemzetidegen irányvonala után rágalmazott kormányzónkat feltétlenül hithősként kell demonstrálnunk – befelé is és kifelé is. Ebből nem engedünk. Ha engednénk, onnantól kezdve, kérem szépen, engednénk Isten szentlelkes üzenetéből, és mi magunk végül a lélekkáromlás bűnében lennénk tettestársak. Erről, e tekintetben szó sem lehet.”
A hithős kategóriája nem egy egzakt fogalom, egyáltalán nem olyan pontosan körülírható, mint a szent, a szentek tisztelete. A hithős kategóriájába, ízlése szerint, beszuszakolhatja az egykori kormányzót, de a Szabadság téri lelkész ennél jóval tovább ment. Szavai arra utalnak, hogy lelkesültségében a Szentlelket hite szerint megillető magasságba emelné Horthyt is és homályosan arra utalt, hogy valamiképp „kanonizálni” kellene őt.
A terjedelmes, több mint félórás igehirdetés utolsó lényegi mozzanata az volt, ahogy Hegedűs Loránt teátrálisan kiiktatta beszédéből a Horthyra való explicit megemlékezést.
„Most pedig beszélnék én a hithősről, Horthy Miklósról. De, tekintettel arra, hogy milyen, egyelőre jogerős, de általam majd felülvizsgáltatott, remélem, zsinati bíróságon felülvizsgáltatott ítéletről van szó, erről a helyzetről az ezeréves lengyel-magyar barátság alapján Popiełuszko római katolikus atya jut az eszembe. Aki Wyszyński bíboros megbízásából ment a varsói kohászokhoz, akiknek a kérésére hirdette Isten Igéjét.”
Nem túlzás állítani, Hegedűs Loránt párhuzamba állítja helyzetét az 1984-ben titkosszolgálati rendőrök által meggyilkolt és 2010-ben boldoggá avatott lengyel katolikus pappal. Jerzy Popiełuszko a 80-as évek elején a Szolidaritás lelkes támogatója lett, a sztrájkoló munkások között szolgált, és ezzel a kommunista rendszer ellenségévé vált.
„Nos, amikor már ő is érzékelte, hogy már nem mondhat semmit, noha a hazafias igehirdetései miatt látogatták az egyszerű kétkezi munkások – csakúgy ennyit arról, hogy mekkora lenne a templomlátogatottság református egyházunkban, ha ilyen lelkületű papok szolgálnának –, egy adott helyzetben, kiélezett, feszült szituációban, titkosszolgálati rendőrök gyűrűjében ennyit mondott: >>Testvéreim, tudjátok, hogy én most mit mondanék. Számtalanszor e tekintetben a lényeget elmondtam.<<”
Ennek példájára pedig, a Horthyra való emlékezés helyett, néma csendre szólította fel a hallgatóságot.
„Akkor most, rendhagyó módon, ezen igehirdetés keretében végezetül hallgassunk egy rövid időre – hátha ez megfelel az egyházi felső hatóság szentlelkesnek aligha mondható érzékenységének.”
Amíg Hegedűs Loránt csak a prédikációba csomagolva polemizált az egyházvezetéssel, a gyülekezet által elfogadott nyilatkozat ennél sokkal tovább ment, és nyílt harcot hirdetett a református elöljárókkal szemben. Formailag ez nem a lelkipásztor kezdeményezésre, hanem a gyülekezetet – egyházjogi értelemben – irányító testület, a presbitérium döntéséből született meg.
Az istentiszteleten résztvevők által nyílt szavazással elfogadott nyilatkozat kimondja, hogy a gyülekezet „mélységes erkölcsi felháborodással értesült arról, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület bírósága igehirdetése miatt elmarasztalta lelkipásztorát, Hegedűs Lorántot.”
Úgy vélik, a határozat azzal vádolta meg a lelkészt, hogy ha „az igehirdetés nem Istenre mutat, hanem emberre, egyúttal azt is állítja, hogy az igehirdetőt nem Isten Lelke ihlette. Ebből következően csakis az ördögi lélek megszállottjaként szólhatott a prédikátor, ami a lehető legsúlyosabb vád egy lelkésszel szemben.”
A nyilatkozat szerint Isten iránti hálaadással köszönik meg Hegedűs Loránt munkásságát, ezért felkérik őt, hogy:
„minden lehetséges lépést tegyen meg annak érdekében, hogy a református hitvallásainkkal ellentétes, őt méltatlanul elmarasztaló, koncepciós perben hozott bírósági ítéletet felülvizsgáltassa a zsinati bírósággal. Amennyiben erre nem nyílik lehetőség, a gyülekezet felszólítja a presbitériumot, hogy az egyházi felsőbb hatósággal mindennemű kapcsolatot függesszen fel mindaddig, amíg a Magyar Református Egyházunk hitvallásos rendje helyre nem áll.”
Értelmezési kérdés, hogy ez a határozat nyílt deklarációja-e egy elszakadási kísérletnek, amely végén a Szabadság téri egyházközség egymaga önállósodik? Vagy értékelhető-e egyházszakítási kísérletként, és Hegedűs gyülekezete másokat is vinne magával egy ilyen kiszakadás okán?
De az is lehet, hogy azzal, hogy az egyházközség egyértelműen jelezte, nem ismer el maga felett egyházi felsőbbséget, „csupán” előkészít egy későbbi egyházszakadást a református egyházban: a mostani mozzanat ugyanis könnyen elvezethetne Hegedűs hivatalvesztéséhez és a vele szimpatizálók távozásához.
A nyilatkozatot elküldtük az MRE Kommunikációs Szolgálatának, de onnan nem kaptunk egyelőre választ. A református egyház jelenlegi vezetése az elhallgatás eddig sem túl hatékony stratégiáját alkalmazza Hegedűs Loránttal szemben, vagyis nem hajlandó érdemben megszólalni a lelkész tevékenységéről. Sőt, amennyire csak lehet, próbál tudomást sem venni róla.
A több mint két és félórás istentiszteleten nemcsak Hegedűs Loránt szólalt meg, hanem beszédet mondott Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke, Reiner Péter, aki holokausztáldozatok leszármazottja, Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, valamint Novák Előd országgyűlési képviselő.
Utóbbi esetében Hegedűs Loránt és ő maga is gondosan ügyelt arra, hogy ne említse jobbikos voltát, csak közfeladatát hangsúlyozták. Valamennyien nemcsak Horthyt méltatták, hanem határozottan kiálltak a lelkész mellett és bírálták az egyházi bírósági döntést.
Novák részletesen méltatta az egykori kormányzót, de volt figyelme arra is, hogy megemlítse a Szabadság téri szovjet emlékmű elleni, két héttel ezelőtti akcióját. A Horthy-korszak kulturális eredményeit az elmúlt 25 év eseményeihez mérve megemlítette „Imre Kertész” nevét, a hallgatóság általános nevetését kiváltva. A Horthy-korban uralkodó revizionizmust pedig ma is követendő példának állította be.
„A revizionizmus olyan alaptétel volt, amely alaptétel lehetne ma is. Hitvallásom részeként fel kell hívnom a figyelmet arra, amit Raffay Ernő kitűnő tanulmányaiban is kifejtett, hogy pusztán az elmúlt huszonöt évben békés revízióra fél tucat lehetőség kínálkozott.”
Összevetve a 2013-as szoboravatáson elhangzottakat és a múlt vasárnapi eseményen Hegedűs Loránttól hallottakat, egyértelműnek tűnik, külsőségeiben mindenképp óvatosabbá vált a Szabadság téri lelkész, de mondandójában tovább radikalizálódott.
Az is felmerül, hogy mivel a szerepek, a teológiai mondanivaló és a politikai töltet, szándék láthatóan szervesen összenőtt ebben a prédikációban, és a beszédekkel tarkított istentiszteleti alkalmon, ezért nem állapítható meg egyértelműen: Hegedűs Loránt a református egyház papja volt egy jobbikos rendezvényen, vagy a Jobbik lelkésze egy református templomban?
Mégis, szinte kizárt, hogy egyházi elöljárói újra eljárást indítsanak ellene ugyanúgy, mint 2013-ben; akkor ugyanis olyan nagy volt a széles közvélemény felháborodása és nyomása, amit nem tudtak kikerülni. Ennek hiányában azonban nincs meg az elszánás a szélsőséges nézeteket hangoztató lelkész elleni egyházi fellépésre.
Csepregi Botond
Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát!
Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.
Nemzetközi hátterű, abortusz- és melegellenes szervezetek hálózata építkezne Magyarországon — egy pénzügyi vita óta a terveket egyelőre jegelik. Az alapítvány...
Most szombaton (mint minden évben), tucatnyi kisebb-nagyobb rendezvénnyel emlékeznek országszerte a Budapest második világháborús ostromának legvégén a budai várban többszörös...
Kormányközeli szereplők Magyarországon is megpróbálják meghonosítani a Donald Trumpot segítő alt-right trendet, csakhogy ez a mozgalom Amerikában ma már jószerivel...
Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke 2014 óta összesen 2,8 millió forintért rendelt 11 tanulmányt különböző témákban. A legolcsóbb dolgozat...
