
Veresegyház lovardát vásárol, és elad egy telket, hogy azon is lovarda épüljön
Vagy nagyon szeretik a lovassportot, vagy valami egészen más van a háttérben.
Hosszú évek óta várja több Kistarcsa- és Gödöllő-környéki lakos, hogy végre bíróság elé kerüljenek azok, akik több tízmilliós értékben csaltak ki tőlük pénzt és ingatlant. A károsultak összefogtak, bizonyítékokat gyűjtöttek, de a nyomozás nagyon lassan halad.
Egy évek óta tartó ingatlancsalási sorozat miatt keresték meg az Átlátszót kistarcsai és gödöllői lakosok, mert úgy érzik, hogy a hatóságok nem kellő alapossággal foglalkoznak az ügyükkel. A 16-18 főt ugyanaz a csoport károsította meg, ugyanolyan módszerrel. A károsultak az olajügyek révén elhíresült egykori főnyomozóhoz, a most magánnyomozóként dolgozó Sándor István „Papához” fordultak segítségért.
Sándor István az Átlátszónak elmondta, hogy a feltételezett elkövetők ellen feljelentéseket tettek, de idővel az ügyek elhalványultak, a rendőrség nem foglalkozott velük. A kistarcsai és gödöllői ügyekben a vélt elkövetők igyekeztek közel kerülni a kiszemelt áldozatokhoz, akiknek volt valamennyi vagyona, megtakarítása vagy ingatlana. Összebarátkoztak a családokkal, de volt olyan is, akivel szerelmi kapcsolatot alakítottak ki. A fő elkövetők száma 2-3 ember, de voltak segítőik is. Miután közel kerültek a kiszemeltekhez, kölcsönöket kértek, különféle ingatlanügyletekbe vonták be őket, hiteleket vetettek fel velük és végül az áldozatoktól több millió forintot csaltak ki.
Vitték a pénzt, vitték a házat – ingatlanmaffia Kistarcsán from atlatszo.hu on Vimeo.
A folyamat egyeseknél gyors volt, másoknál több évig tartott, a kár értéke néhány millió forinttól több tízmillió forintig terjed, Sándor István szerint összesen 50-100 millió forintról lehet szó. A magánnyomozó és a megkárosított emberek több bizonyítékot is összegyűjtöttek, ezt leadták a rendőrségnek, ám ezeket szerintük nem kezelték megfelelően, egy írásszakértői véleményt például figyelembe se vettek.
Az egyik kistarcsai károsult, Nagy Attila elmondta, hogy ő a keresztlányán keresztül ismerkedett meg a csalás gyanúsítottjaival, akik azonban már korábban a Nagyék üzletével szemben található cukrászda tulajdonosait is megkárosították. Miután az egyik csaló elvette feleségül a keresztlányt, egyre gyakrabban kért kölcsön pénzt Nagyéktól. Eleinte a kisebb kölcsönöket, késéssel ugyan, de megadta, így sikerült a későbbi károsultak bizalmába férkőznie. Később már nagyobb összegeket kért és egy ingatlanüzletbe is belevonta a családot, a társasház építése azonban nem haladt, hiába adták bele a pénzt. Ekkor Nagyék megtagadták a további kölcsönöket, erre perrel fenyegették meg őket.
Az építkezésen lopás, rongálás is történt, ezért Nagy Attiláék 2011-ben feljelentést tettek, de csak 2013-ban kaptak rá választ, miszerint az állításaikra nincs bizonyíték. Saját bevallásuk szerint több tízmilliós kár érte őket és szerették volna, ha a rendőrség tovább nyomoz. Éppen ezért több bizonyítékot is átadtak a nyomozóknak, majd amikor úgy látták, hogy nem halad a nyomozás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra (PMRFK) is írtak levelet és azzal fenyegetőztek, hogy tüntetést szerveznek a budapesti Teve utcai székház elé. Ekkor egy személyes beszélgetésen azt az ígéretet kapták, hogy újra meg fogják nyitni az aktákat.
Egy másik károsult, I. és azóta elhunyt férje is jó kapcsolatot alakított ki T. János állítólagos építőipari vállalkozóval, a családjaik gyakran összejártak. A módszer ugyanaz volt: ingatlanbefektetés céljából kért pénzt, illetve arra is rávette a családot, hogy az egyik telküket írassák át a felesége nevére, hogy aztán ezen a telken felhúzzanak egy társasházat. I. állítása szerint ez csak formai dolog volt, a megállapodás szerint az esetleges keletkező haszon őket illette volna.
I.-nek szemet szúrt egy ügyvéd, mert mindig ő készítette el a szerződéseket. A károsultak a saját nyomozásuk során arra jutottak, hogy ez az ügyvéd már korábban is részt vett hasonló csalásokban, például I. tudomása szerint korábban Nagykátán vettek fel kölcsönöket szocpol házak felhúzására, amelyek aztán sosem épültek fel. I. fia 2006-ban meghalt, a halála után néhány hónappal azonban érkezett egy levél a földhivataltól, amely szerint a fiú tulajdonában levő egyik telket is átírták T. János nevére, valamint egy olyan életbiztosítást is kötöttek a fiú nevére, amelynek T. János lett a kedvezményezettje.
Sándor István a megoldást jelenleg abban látja, ha a polgári peres eseteknek, mint az ingatlancsalás, megkeresik a büntetőjogi vonatkozását és úgy indítanak pert, mert úgy talán el tudnak valamit érni. Azt is hozzátette, hogy a rendőrség munkatársai nem kapnak megfelelő oktatást és emiatt kevesebb ügyet derítenek fel, mint amennyit lehetne. Szerinte a rendőrtiszti főiskola elvégzése után még nincs elegendő gyakorlatuk ahhoz, hogy rendesen el tudják végezni a munkájukat, például nem tudnak rendesen levezetni egy kihallgatást. Megjegyezte azonban azt is, hogy ez nem a rendőrök, hanem a feletteseik, a minisztérium hibája.
A csalások miatt megkerestük az ügyben illetékes PMRFK-t is, ők arról tájékoztattak, hogy jelenleg is folyik a nyomozás, ezért további információkat nem adhatnak.
D. Kovács Ildikó
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Vagy nagyon szeretik a lovassportot, vagy valami egészen más van a háttérben.
Paár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!