Cikkek

Mong Attila: A Fidesz-fasizmus és gyors hazaárulás Strasbourgban

Navracsics Tiborról, a Lex Átlátszóról, egyáltalán a magyar belpolitikáról beszélni az Európai Parlamentben – mindez hazaárulásnak számít itthon. Paradox módon kevés van, ami ennél jobban bizonyítja, hogy tényleg putyini rendszer épül ki Magyarországon.

“Most olvasom a Liberálisok és Demokraták frakciójának közmeghallgatási meghívójában, hogy a Fidesz-fasizmus elleni világméretű harc Strasbourgba szólít. Egy kávé? Vagy tea?” – ezt a kissé szarkasztikus üzenetet kaptam a Facebookon egy nappal azelőtt, hogy az Európai Parlamentben kedden részt vettem volna a nevezett eseményen, amelynek témája a magyarországi demokrácia, jogállamiság helyzete volt. Az apropót természetesen a Norvég Civil Alap támogatását szétosztó, illetve abban részesülő civil szervezetek elleni egyre aggasztóbb hatósági fellépés szolgáltatta. Az üzenet szerzője egy fideszes EP-képviselő volt,  aki végül nem jelentkezett a telefonszámomon, a kávézás, teázás tehát sajna elmaradt. Pedig milyen gyönyörű lett volna, ahogyan két hazaáruló össszeborul Strasbourgban!

Korábbi hazaáruló cikkek

“A Fidesz kézi vezérlésre állította a nagy kontrollszervezeteket és a független hatalmi ágakat” – Jancsics Dávid korrupciókutató

A Fidesz a bizonyítékhamisítók mellett a tényfeltárókra is lesújt

A médiaerőszak és a szovjet alkotmány

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

„Most itt lehet szabadon újságot írni” – Mong Attila támogatási felhívása

Amit ugyanis manapság a fideszes sajtó hazaárulásnak nevez, tehát a magyar problémák európai fórumokon való kitárgyalását, azt pár évvel ezelőtt, még ellenzéki időkben, éppen a fideszes képviselők művelték, egyébként teljesen jogosan. A Gyurcsány-kormány 2006-os brutális rendőrségi fellépése után a rendőri erőszak témáját vitték nagyon helyesen az Európai Parlament különböző plénumai elé. Ami akkor hazafias cselekedet volt, az ma hazaárulás. Paradox módon persze ennél, tehát a másként gondolkozók lehazaárulózásánál jobban, kevés mindennel lehet érzékeltetni az európai közönség előtt, mi is folyik Magyarországon, mit jelent a gyakorlatban az amit Orbán Viktor a nyáron, a tusnádfürdői beszédében teljesen egyértelművé tett: Oroszországhoz és Kínához hasonló autoriter rendszert készül kiépíteni az Európai Unió kellős közepén. Immár a putyini rendszert idézi az, ahogyan hatósági erőszakkal lépnek fel a kisebbségek és a civil szervezetek ellen.

A Liberálisok és Demokraták frakciójának közmeghallgatásán (egyébként egész tekintélyes közönség, 150-200 ember előtt) tehát arról volt szó, ami a lényeg. Arról, hogy ez mennyire elfogadhatatlan, mennyire szembemegy az EU alapértékeivel és milyen lehetőségei vannak a közösségnek arra, hogy ez ellen fellépjen. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha ugyanez az Orbán-beszéd egy regnáló miniszterelnök szájából az EU-csatlakozásunk előtt hangzik el, ha mindaz, ami ma Magyarországon történik, 2004 előtt kezdődött volna, akkor szó sem lehetett volna a belépésünkről. A Fidesz és az Orbán-rezsim számára a rossz hír az, – és ez szintén elhangzott a meghallgatáson – hogy a jogállamiság, az emberi jogok kérdése az EU-ban nem belügy, mivel az európai közösség éppen ezekre az értékekre épül, ezért ezek betartása, Szófiától Stockholmig minden európai polgár közös ügye.

A “hazaárulós” felszólalásban (a beszéd hangfelvétele itt elérhető, a teljes ülésről szóló videó pedig itt) arra helyeztem a hangsúlyt, hogy miért kerültek most sorra az Átlátszóhoz hasonló parányi civil szervezetek? Szerencsére már nem kell találgatni, a választ maga Orbán Viktor adta meg már idézett tusnádfürdői felszólalásában az illiberális rendszer kiépítéséről: erőfeszítésében utolsóként már csak ezek a kis civil szervezetek akadályozzák őt. Az alkotmány, a jogi rendszer teljes átírásával, a személycserékkel az elmúlt években sikeresen iktatta ki az elvileg demokratikus ellensúlyként működő független intézményeket az Állami Számvevőszéktől, az Alkotmánybíróságig, a parlamenti ellenzéket ellehetetlenítette, a média nagy részét pedig domesztikálta.

A tudatos demokrácia-leépítő munka szakaszai a médiaszektorban is egyértelműen láthatók, a beszédem nagy részét ennek a folyamatnak a leírása tette ki. A médiatörvény a jogi kereteit teremtette meg annak, hogy a közmédiát kormánypropaganda-gépezetté silányítsa, a jogszabályok a magántulajdonban lévő sajtó számára az állandó fenyegetettséget hozták. A médihatóság – ahol tudott – úgy avatkozott és avatkozik be, hogy torzítsa a piaci folyamatokat (lásd a rádiós piacot, ahol a jobboldalhoz üzletileg vagy ideológiában közelálló médiát hozta helyzetbe). A magánmédia egy részét – ahol lehetett – felvásárolták a Fideszhez közelálló oligarchák (TV2, Metro), ami pedig nem eladó azt vagy gazdasági eszközökkel (RTL Klub) lehetetlenítik el, vagy politikai nyomással megváltoztatják a szerkesztőségi irányvonalat (Origo).

Néhány EP-képviselő arra is kíváncsi volt, mit gondolunk Navracsics Tiborról és ha mi kérdeznénk, mit kérdeznénk tőle a biztosi kinevezése előtti közelgő parlamenti meghallgatásán. Erre a kérdésre válaszul mondtam azt, hogy egyrészt nem tisztem ötleteket adni újságíróként nekik, politikusoknak, de maguk is rájöhetnek, mit kérdezzenek tőle. Igazságügyminiszterként ugyan védekezhet azzal, hogy a demokráciát leépítő közjogi átalakítások egy része valóban egyéni képviselői indítvány volt, de nézzenek utána, mert én nem emlékszem arra, hogy a miniszter látványosan tiltakozott volna egyik vagy másik hajmeresztő átalakítás ellen. A Lex Átlátszó például az egyik ilyen módosítás volt, amelynek a célja egyértelműen a közérdekű adatigénylések megnehezítése volt és az igazságügyi tárca semmit nem tett a javaslat ellen, sőt.

“Amikor eljöttem a közrádióból, azt mondtam magamban: rendben a nappaliban nem tudunk szabadon dolgozni, de a konyhában még lehet. Egy évvel később az egyik legnagyobb online portált hagytam el, mert úgy éreztem ott sincsenek meg a szabad újságírás feltételei. Akkor azt mondtam magamban: okés, a konyhában már nem lehet szabadon dolgozni, de a spájz még szabad. Most elérkeztünk ahhoz, hogy kopogtatnak a spájz ajtaján is.” – mondtam a felszólalás végén.

Mong Attila

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás