Gyakran Ismételt Kérdések a KEHI norvégalapozásáról

Kinek mi köze van hozzá, hogy mire költik a norvégok a pénzüket?

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Nem gondoljuk, hogy minden külföldi állam vagy állami szerv által nyújtott támogatás közpénznek számítana a magyar jog alapján: például a japán, esetleg azeri állami ösztöndíjat elnyerő egyetemistának bizonyosan nem kell a nyilvánosság előtt elszámolnia ezzel a pénzzel itthon. A közpénz, illetve az ezzel járó nyilvánosság azonban nem állhat meg azoknál a pénzeknél, amelyek átfolynak a magyar költségvetésen.  Különösen vicces előzmény, hogy amikor pont ugyanezen az alapon érveltünk amellett, hogy a költségvetésbe befolyt adót a támogatás mértékével csökkentő tao-támogatások közpénznek minősülnek például a támogatott fociakadémiáknál, akkor azt a miniszterelnöki álláspontot ismertük meg az ügyben, hogy csak az gondolkodik így, aki kommunista.

Márpedig itt szerintünk nagyon hasonló a helyzet ahhoz, mint amit a tao-támogatásoknál láttunk. A Norvég Civil Támogatási Alapból elköltött pénz nem fut át a magyar költségvetésen, ennek ellenére közpénz. Nem is uniós közpénz, de ahhoz nagyon hasonló a szerepe, hiszen az NCTA egy olyan finanszírozási rendszer része, amelynek keretében Norvégia, Izland és Liechtenstein hozzájárul a gyengébben fejlett és újabb uniós tagországok felzárkóztatásához. A három nem EU-tag donor állam élvezi a szoros gazdasági együttműködés előnyeit az Európai Gazdasági Térség keretében (amit az EU tagállamai, köztük hazánk nyújt nekik, és ami természetesen komoly, bár pontosan ki nem fejezhető gazdasági értékkel bír számukra), ezért az Európai Bizottsággal kötött megállapodásban általuk vállalt pénzügyi hozzájárulásuk lényegében ugyanazt a funkciót tölti be, mint amit a Strukturális Alapokból (azaz „uniós pénzből”) történő kifizetések.

Így – bár a támogatást nem a Strukturális Alapokba fizetik, illetve a donorok mind az EU-val, mind a kedvezményezett tagállamokkal szemben fenntartották a támogatási célok meghatározásának, a program lebonyolításának és ellenőrzésének jogát – az NCTA-támogatásokkal kapcsolatos kérdések nem csak a donor országokban, hanem Magyarországon is mindenkire tartoznak. A mindenkibe természetesen beletartozik a HírTV, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, sőt – politikusi és magánemberi minőségükben egyaránt – Lázár János vagy Csepreghy Nándor is.

Messze nem azzal van a gond tehát, hogy kormánypárti politikusok vagy a kormányhoz ­– de legalábbis a KEHI-s informátorokhoz – közel álló újságírók vitatják egyik vagy másik NCTA-program létjogosultságát, elmondják, hogy szerintük mit lenne érdemes támogatni, kritizálják a támogatási rendszert vagy szemléznek a pénzügyi elszámolásokban talált számlák között. Szebb lenne persze, ha a támogatott szervezetek politikai függetlensége, a döntéshozatal pártatlansága és a közpénzfelhasználás hatékonysága miatti aggódás a hazai vagy a hazai intézmények által elköltött, az NCTA-pénzek sokszorosát kitevő uniós támogatások esetében is megjelenne, de ez nem érinti azt, hogy ezek amúgy megfelelő színvonalon és keretben hasznos viták lehetnének.

Akkor ezek a norvég pénzes doksik nyilvánosak?

Igen, de nem minden.

A pályázatok lebonyolítóira vonatkozó hazai szabályozás, a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott minden támogatási programra kiterjed. E törvény szerint – a szűk értelemben vett üzleti titkok kivételével – közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási döntést előkészítő és a támogatási döntést meghozó szerv vagy személy által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat. A pályázatok kedvezményezettjei pedig az Alaptörvény alapján kötelesek elszámolni a nyilvánosság előtt a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásukkal, hiszen ők is közpénzekkel gazdálkodó szervezetnek számítanak.

Ez azt jelenti, hogy az Ökotárs az NCTA lebonyolítását végző civil szervezeti konzorcium többi tagja a pályázati eljárás általa kezelt dokumentációja tekintetében lényegében ugyanolyan körben köteles a nyilvánosságot, illetve a hozzá forduló adatkérőt tájékoztatni, mint egy állami pályáztató vagy az uniós pályázatok lebonyolításában közreműködő, nem állami szervezet. Adatkérés nyújtható be, és ha vita marad, akkor jön a bíróság. A támogatott szervezetek esetében a kötelezettség szintén fennáll, itt azonban az adatkérés megtagadása általában nem peresíthető (csak közfeladatot ellátó magánszervezetek perelhetőek közérdekű adatért), úgyhogy ha valaki nem teljesíti a tájékoztatási kötelezettségét, azt maximum a törvényességi felügyeletet ellátó szervnél (cégbíróság, ügyészség) lehet szuttyogtatni.

Akkor meg minek vitatkozni a KEHI-vel?  

Egyrészt – és ez a formai szempont, de egy jogi természetű vitában azért az állam és a civil szervezetek egymást közti viszonyában persze ez nagyon nem másodlagos – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak nevével összhangban nincs hatásköre az ügyben. Ahogy arra az ombudsman álláspontja is egyértelműen utal, a KEHI-nek csak a magyar államháztartás alrendszereinek valamelyikén átfolyó pénzek esetében lenne vizsgálati hatásköre: az NCTA – mint láttuk – nem ilyen, emellett a támogatási formát szabályozó megállapodások is egyértelművé teszik, hogy itt a norvégok, illetve a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda felelnek az ellenőrzésért. Nem véletlen, hogy a KEHI érvelésében is előkerült az adatok közérdekből nyilvános minősítése, aminek az ég egy adta világon semmi jelentősége nem lenne akkor, hogyha jogszabály adott volna hatáskört a KEHI-nek ezekre a vizsgálatokra.

Másrészt a KEHI ellenőrzése minden esetben – így itt is – kitejed(ne) a működés törvényességének ellenőrzése mellett (amit amúgy az ügyészség minden civil szervezet esetében, így itt is elvégezhet) a támogatás hatékonyságának vizsgálatára is, ráadásul e két szempont (például akkor, amikor felülminősítik a pályáztató álláspontját mondjuk az elvégzett program pályázati kiírásnak való megfelelősége tekintetében) sokszor össze is kapcsolódhat. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azon megy a vita, hogy ki mit ismerhet meg, hanem azon is, hogy a magyar államnak joga van-e – esetleg erre jogi lépéseket alapozva – megállapítani azt, hogy egy-egy támogatás vagy az egész támogatási struktúra pazarló, részrehajló, nem hatékony, vagy ez csak a véleménye lehet. Az látszik, hogy ebből a szempontból nem szívbajos a Kormány, hiszen a különösebben komoly hiányosságokat nem tartalmazó, végül az Átlátszó által közzétett Ernst & Young jelentés kapcsán is sikerült egyből eljutni a sikkasztás vádjáig.

Ki csinál rendet?

A vitát azonban igazán összetetté az Ökotárs és a többi pályáztató alapítvány helyzete teszi. Az átlátszós NCTA-programot bonyolító Asimov Alapítványnak ugyanis viszonylag könnyű volt a dolga, hiszen a saját pályázati dokumentációja azért belátható terjedelmű, így néhány, a közpénz költéséhez nem kapcsolódó személyes adat anonimizálása mellett könnyű volt a pályázati pakkot közzétenni. (Ettől persze a KEHI-vel természetesen mi is tovább vitatkozunk.) Az Ökotárstól a KEHI által kért adatoknál azonban a terjedelem is sokkal nagyobb és ­– a nagyszámú, köztük sok, a pályáztatókkal kapcsolatban már nem álló külső érintett külső szereplő, köztük magánszemélyek – érintettsége miatt nagy jelentőséget nyer, hogy ha valóban nincs jogalapja egy adat átadásának, akkor azt egyben jogsértő is lehet kiadni.

Az Ökotárs olvasatában így, a KEHI olvasatában meg – ha a HírTV és a Pesti Srácok jól értesültek – akkor így és így álló ügy kapcsán a bíróság tud majd a felekre kötelező döntést hozni – vagy úgy, hogy a civileket perlik közérdekű adatért, vagy úgy, hogy a KEHI a hatósági adatkérései nemteljesítése miatt szankciót alkalmaz, és ezzel szemben fordulnak az alapítványok bírósághoz.

De ugye, amit kérnek, azt a hazai közpénzekről is mind meg lehet ismerni?

Papíron igen, a gyakorlatban meg nem.

Ha már kormányoldalról jött elő végre egyszer az átláthatóság, akkor arra érdemes az ügy kapcsán visszaemlékezni, hogy a mostaninál rendre jóval egyértelműbb jogi helyzetekben a magyar állam szervei hogyan viselkednek hasonló adatok kezelésekor. Ez nem változtat persze az NCTA-ügy megítélésén, de hozzásegíthet az ügy összefüggéseibe helyezéséhez.

1. A KEHI az NCTA működésével kapcsolatos összes iratot általános iratot, a szakértők nevét és az általuk adott értékeléseket, a vesztes pályázatokra vonatkozó információkat, illetve 58 támogatott szervezet esetében  lényegében a lebonyolító alapítványok szinte teljes tárgybeli iratanyagát bekérte, azaz – összhangban a Kormány feladatjelölésével – nem a szerinte gyanús konkrét projekteket, hanem a gazdálkodás egészét vizsgálja. Emlékezetes, hogy a nagy terjedelmű, horribile dictu számlákat, meghatározott személyeknek kifizetett pontos összegeket is érintő adatigénylésekre találták ki a kormánypártok a visszaélésszerű adatigénylésnek az adatkezelők érvelésében annak ellenére is virágzó fogalmát, hogy végül az Infotv.-be más szöveggel került a közigazgatást az aránytalan terhektől megóvó szabály. Méghozzá egészen pontosan úgy, hogy „[a] közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló adatmegismerésekre külön törvények rendelkezései irányadók”, azaz azt csak az olyan állami szervek végezhetik, mint a KEHI.

A kör itt be is zárult: az állam mindent szeretne tudni a tőle függetlenül osztott pénzekről, de ugyanezeket az információkat foggal-körömmel-törvénymódosítással védi a saját maga által elköltött vagy kiosztott közpénznél. Pedig ahogy a Magyar Nemzet – nagyon helyesen – rugózik az önerőnek elszámolt kétezer forintos cigiszámlán, úgy az állami szervek elszámolásaiban is meg lehet találni az árvízi védekezésre elszámolt, hipermarketben vásárolt energiaitaltól a kézzel írt ötvenmilliós televíziós műsorgyártási számlákig. Azonban ahhoz, hogy ez utóbbiaknak is követkeményei legyenek (és itt a lebukás esélye csodákat tud tenni a gazdálkodás ésszerűségében), ahhoz meg kellene teremteni az állami kiadások esetében is az egyes tételek hatékony ellenőrizhetőségét.

2. A vesztes pályázókra vonatkozó adatkérés célját értjük, mint ahogy azt is, hogy az Ökotárs miért tart attól, hogy itt – szemben a megkötött szerződések esetével – nincs a kezében hozzájáruló nyilatkozat a szervezetek adatainak kezeléséhez. Csak az ad nagyon érdekes árnyalatot a vitának, hogy ha a KEHI neadjisten mondjuk a picivel nagyobb gazdaságú súlyú és politikai hatású trafikpályázatokat akarná ugyanígy ellenőrizni, akkor ott semmilyen módon nem tudná a többi pályázó pályázatával összevetni a nyertes pályázatát. Ugyanis trafikügyben a magyar állam nem állt meg ott, hogy vitassa a vesztes pályázatokra vonatkozó adatok nyilvánosságát, hanem a vesztes pályázatokat –a közhatalom ellenőrizhetőségének nagyobb dicsőségére – vissza is küldte a feladónak.

3. Érdekes még a projekt bírálatában részt vevő szakértők neve: a – többek között az  Ökotárs érvelésével, miszerint ez az értékelések lezárultáig ellehetetlenítené a szakértők munkáját, védekező – NGM szintén a trafikügyben végül kiadni kényszerült a névsort, de kivárta vele az elsőfokú pervesztést, így az összes pályázat végét, és nem utolsósorban a választásokat.

Összességében a norvégozás KEHI-s ágában tehát lényegesen nagyobb átláthatóságot követel a kormányzat és a KEHI, mint amit a magyar állam amúgy ­– akár önkéntesen, akár adatigénylések alapján – hozni szeret.

Előzmények

Itt az Átlátszó–KEHI-episztola: adnak, kapunk

Mennyiért vegzálja a KEHI a norvég pénzt felhasználó civileket?

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Az Asimov Alapítvány és az atlatszo.hu nem működik együtt a KEHI-vel

Nem kell Norvégia pénze, ha nem Lázár János oszthatja

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

Válasz a Pesti Srácoknak: nyilvánosságra hozzuk a Norvég Alaphoz benyújtott pályázatot