Cikkek

Százmilliókért bérelt irodát egy offshore cégtől a KEHI

Bár elvileg tilos közpénzből átláthatatlan tulajdonosi hátterű (offshore) cégnek közpénzt fizetni a 2012. január óta hatályban lévő új alaptörvény szerint, 2012. végéig mégis egy ilyen cég kapott több százmillió forintot irodabérletként a közpénzköltést államilag ellenőrző Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól. Az eredetileg Tátrai Miklós korábbi MNV-vezér anyósa, Monostori Lajosné által megkötött, 2012. decemberében lejárt szerződést a KEHI nem hosszabbította meg, azóta a XII. önkormányzattól bérel helyiséget a saját, állami tulajdonban lévő épületén túl.

A Lázár János által a Norvég Alap által támogatott civilszervezetekre – köztük az Átlátszóra is – ráküldeni tervezett hivatalnak a még 2009-ben, elődeik által 36 hónapra kötött szerződésből nem volt módja hamarabb kihátrálni- nyilatkozta az Átlátszónak a KEHI elnöke, Dr. Gaál Szabolcs Barna.

Ez az érvelés a szerződés 49. pontjának fényében persze sántít, mivel az kimondta, hogy „a Bérlő jogosult rendes felmondással a bérleti jogviszonyt megszüntetni, ha a feladatellátását (így például a székhelye áthelyezését) érintő kormányzati döntés születik.” Semmi egyéb nem kellett volna tehát az offshore hátterű céggel való bérleti szerződés felmondásához, mint hogy a Kormány a KEHI feladatellátását, székhelyét érintő döntést hozzon.

„A szerződést 2002-ben a Hivatalnak a Medgyessy-kormány által kinevezett elnöke kötötte meg, majd azt több alkalommal is meghosszabbították. Az utolsó, 2009-ben kötött szerződés 36 hónapra szólt és olyan feltételeket tartalmazott, amelyek kizárták a lehetőségét annak, hogy a Hivatal 2010-ben kinevezett vezetői a határozott idő (2012. december 31.) lejárta előtt felmondják. Mindezek miatt a Hivatal csak a szerződés megszűnését követően, 2013. január 1-jével tudott új telephelyre költözni: azóta a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzattól bérelnek irodákat, a PE. Construct Kft.-vel fennállt korábbi bérleti szerződésben rögzített bérleti díj kevesebb mint feléért. Dr. Gaál Szabolcs Barna elnök megjegyezte, abból a pénzből, amennyit a Hivatal 2002 és 2010 között a Kft.-nek fizetett, az Állam két ilyen irodaházat is építhetett volna” – válaszolta a KEHI az Átlátszó kitartó érdeklődésére.

A KEHI még 2008 őszén kötött szerződést az akkor magyar és osztrák tulajdonban lévő Hunor Mithra Kft.-vel (e cég korábbi hátteréről itt ). A magyar tulajdonosa ennek a cégnek ekkor a GAL Holdings, majd a Walldale Holdings nevű ciprusi cégek kezében lévő  PE Construct Kft. volt.  A PE Construct korábbi tulajdonosai Kapcsos Máytás és Englert György voltak. A Walldale-ről a Magyar Hírlap cikkezett annak idején a 8. kerületi “árleszállított”  önkormányzati telkek vásárlása kapcsán.

A KEHI-től az Átlátszó által kikért és megkapott szerződésekből kiderül, hogy a hivatal már 2002-től bérli az 14038 nm területű irodaépületet, melyért kezdetben üzemeltetési díjjal együtt havonta 25 ezer euró körüli összeget fizettek közpénzből az akkori tulajdonosoknak.  Később a Hunor Mithra beolvadt a PE Constructba, így 2010 júliusától 2012. december végéig ezzel a céggel állt szerződésben az ellenőrző hivatal.

Az irodaépület bérletéről eredetileg a  KEHI akkori vezetője, Monostori Lajosné (Tátrai Miklós egykori MNV-vezér anyósa) döntött. A Közbeszerzési Hatóság oldalán közzétett információ szerint ezen az irodabérleti pályázaton akkor két, ugyanarra a budapesti Sodrás utcai címre bejelentett cég – Hunor-Mithra Kft., és a Buda Kereskedelmi Központ Kft. – indult.

A KEHI Tartsay utcai épületének kiegészítéseként  2013. februárja óta a 12. kerületi önkormányzat tulajdonában álló cégtől bérel irodahelyiségeket a Böszörményi úton, a korábbi ár feléért-harmadáért. A KEHI szerződéseiről, gazdálkodásáról  itt  és itt  található további információ.

Horn Gabriella

Update (2014. június 23.) Tátrai Miklós reagált cikkünkre:

„A június 2-án megjelent „Százmilliókért bérelt irodát egy offshore cégtől a KEHI” című cikkükben többször hangsúlyozzák, hogy az Önök szerint problémás szerződésekkel összefüggésbe hozott Monostori Lajosné „Tátrai Miklós volt MNV-vezér anyósa”. Ez a tény egyrészt személyes adat, másrészt a cikk tartalmához semmi köze sincs. Ugyanis:

– 2002-ben, az eredeti szerződés megkötésekor és utána még 5 évig nem voltam az MNV vezére,
– 2009-ben, a szerződés hosszabbításakor már hónapok óta nem voltam az MNV vezére, a szerződést egyébként a közölt iratok alapján nem Monostoriné kötötte,
– amikor Monostoriné  2009-ben az anyósom lett, már nem voltam az MNV vezérigazgatója.
Mindezek alapján kérem, hogy a rám történő hivatkozásokat a cikkből távolítsák el, vagy a fentiekben írtakat a cikkben jelentessék meg.
Mindezen túl – miután a konkrét ügyet a fentiekből kifolyólag akkor nem ismertem – a cikkben foglaltakat nem kívánom minősíteni. Ugyanakkor most utánanéztem néhány dolognak, így – a cikk esetleges kiegészítése érdekében- figyelmébe ajánlom az alábbi tényeket:
– a KEHI hivatalos székhelye 2002-ben és azóta is a szóban forgó magántulajdonú ingatlannal éppen szemközti állami tulajdonú ingatlan, melyben a hivatal sosem fért el – így a kibérelt ingatlannál fizikai értelemben megfelelőbb bérlemény biztosan nem állt rendelkezésre
– a 2002-es szerződéses ár tökéletesen megfelel az akkori piaci viszonyoknak
– 2002 és 2012 között semmi nem tiltotta, hogy állami szervezet offshore tulajdonű cégtől béreljen ingatlant, így a jogszerűség kérdése nem is felvethető
– a nyilvánosan elérhető információk szerint a KEHI jelenlegi vezetője, aki a cikk szerzőjét „informálta” 2002-ben a KEHI közbeszerzésekért felelős jogi osztályvezetője volt
– az a tény, hogy a KEHI jelenleg feleannyiért bérel irodát, mindössze 2 tényt tükröz: egyrészt a 2009 utáni ingatlanpiaci folyamatokat, másrészt azt, hogy a KEHI létszáma kb. 160-ról kb. 100-ra csökkent. És persze esetleg még azt, hogy a KEHI jelenlegi elnöke kinevezése előtt az önkormányzat jegyzője volt.
Üdvözlettel:
Tátrai Miklós”

Megosztás