Hírek

Napi Mutyimondó: meg is vettük, meg nem is

Minket nem pénzelnek oligarchák, csak akkor leszünk, ha te is fontosnak érzed, hogy dolgozunk. Légy szíves, támogasd az Átlátszót és a Mutyimondót rendszeres, akármilyen kicsi havi adománnyal! Rajtad is múlik!

Még nem késő feliratkozni az Átlátszó napi e-mail hírlevelére sem, a Napi Mutyimondóra, akkor már reggel olvashatod az aznapit. Kattints ide!

A rendszer ellenségei
Nyilvánosság elé állt a NAV volt főosztályvezetője, aki eddig N. úr néven szivárogtatott az adóhatóság ügyeiről. Dr. Vancsura István közös sajtótájékoztatót tartott Horváth Andrással, az ezermilliárdos áfacsalási botrány kirobbantójával. Az Átlátszó a napokban számolt be arról, hogy a NAV kiemelt ügyekért és adózókért felelős felső vezetői 2010 őszétől kezdődően fokozatosan verték szét azt az ellenőrzési rendszert, amely képes lehetett volna eredményesen felvenni a harcot hálózatos áfacsalásra specializálódott bűnözői körökkel. Míg Horváth András be nem hajtott áfabevételekre igyekezett felhívni a figyelmet, most Vancsura István arra mutat rá, hogy ezzel párhuzamosan az adóhatóságot belülről, szisztematikusan fosztották meg attól a képességtől, hogy reagálni tudjon a Horváth András által felvetett problémákra. Eközben a NAV szóvivője bejelentette, hogy március 28-ától 31-ig költözés miatt teljes üzemszünetet vezetnek be az adóhatóság valamennyi informatikai alkalmazásában.

Kincs, ami nincs
hvg.hu Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum igazgatójával készített interjújából kiderül, hogy Magyarország csak birtokolja, nem tulajdonolja  a Seuso-kincs felét. A Cink.hu a félreérthető kormányzati kommunikáció miatt megszavaztatta olvasóit, ők hogyan értették a szerdai bejelentést. A szavazáson több mint ezerkétszázan jelölték meg azt a választ, hogy ők vételárnak értették a 15 millió euró összeget. A hvg.hu-nak Baán László hangsúlyozta, hogy a magyar állam nem vevőként, hanem tulajdonosként lépett fel az ügylet során, ezért kerülhettek ki egyáltalán Angliából a Seuso-kincs darabjai.

Tagsági díj
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta a legnagyobb részesedést tavaly a társasági adókedvezményből befolyt pénzekből, írja az mfor.hu. A 2013-ban begyűjtött másfél milliárd forint másfélszerese a második helyen álló Mezőkövesd Zsóry Futball Clubhoz beérkezett összegnek. A borsodi csapat egyébként huszonnégyszer többet kapott tavaly, mint 2012-ben. Azmfor.hu összesítése szerint az NBI-ben szereplő klubok közül az Újpest kapta a legtöbbet, 464 millió forintot. A sportklubba befolyt közpénzen élősködő offshore cégek miatt az Újpest a felszámolás szélére került, erről azÁtlátszó már írt bővebben.


A nap legfontosabb korrupciós hírei immár rádión is. Hallgasd az Átlátszó Rádiót!

További érdekességek:

Ma elindulhat a négyes metró. Az Indexnek a Gellért téri megállóba betévedt olvasó szivárogtatott fotókat tegnap reggel az új állomásról.

A kisvárdai fideszmutyiról ír a 13. kerületi Hírhatár egyik olvasója. Az olvasói levél szerint a polgármester és az alpolgármester összejátszott Kisvárdán, hogy az alpolgármester érdekeltségében lévő nemzeti dohánybolthálózat tovább terjeszkedhessen.

Ejtették a volt jamaikai energiaügyi miniszter elleni korrupciós vádakat, számol be a Global Voices Online. Kern Spencer azért került bíróság elé, mert 2007-ben a kubai kormány energiatakarékos égőket adományozott Jamaikának, csak az volt a probléma, hogy valamiért az égők szétosztása a lakosságnak 276,5 millió dollárjába került.

A Világbank jelentése szerint Tunéziát még mindig béklyókként tartják vissza a Zine El Abidine Ben Ali idején meghozott törvények, amelyek a gazdaság egyes szektoraiban a Ben Ali-család és ismeretségi köreik vállalkozásaihoz igazították a szabályozásokat. Az al-Dzsazíra riportja szerint a tunéziai gazdaság egyes szektorai továbbra sem versenypiaci körülmények között működnek.

A BitCoin után a PotCoin lehet a pénzmosástól rettegők új rémálma. A Mother Jones azt írja, a PotCoin nevű új kriptopénz úgy fog működni, mint elődje, csak a digitális pénztárcába marihuána fog kerülni. Az alapítók a legális marihuánakereskedelmet szeretnék meglovagolni.

Korrupciós vádak miatt letartóztatták az amerikai Charlotte város polgármesterét. A férfi 48 ezer dollárt fogadott el magukat ingatlanbefektetőknek kiadó FBI ügynököktől, írja a Guardian. A vesztegetés készpénzben, repülőjegyben, hotelszobák kifizetésében és luxuslakások használatában történt.

Megosztás