Cikkek

MagyarLeaks: így államosították a tankönyvpiacot

Az atlatszo.hu birtokába került a vasárnap benyújtott, a tankönyvpiaci teljes államosítására irányuló törvény egy tervezete a hozzá kapcsolódó előterjesztéssel együtt. Úgy tudjuk, hogy ez a kormányhoz benyújtott előterjesztés szövege. Közzétesszük, annál is inkább, mert a javaslatnak társadalmi egyeztetése nem volt, sőt, amelyik érdekképviselettel elsősorban egyeztetni kellett volna, azt a törvény nemes egyszerűséggel megszünteti.

Az előterjesztés magáért beszél, a szöveges rész csak hat oldal, úgyhogy mindenkinek ajánljuk, hogy nézze meg saját szemével. Kiderül belőle, hogy a javaslatot csak a minisztériumokkal egyeztették, a döntés alternatíváit és hatásait nem mutatta be senki a Kormánynak. Viszont a KIM a kártérítési igényekből eredő kockázatokra, az NGM pedig arra figyelmeztetett, hogy nincs meg a pénz a 2014-es költségvetésben a törvény végrehajtására. A Miniszterelnökség javaslatára azonban abban maradtak, hogy ezt a költséget, kockázatot fel kell vállalni. Az EMMI az előterjesztés benyújtásakor maga sem tudta, hogy honnan lesz az állami tankönyvkiadóra tízmilliárd forintja, és erősen küzdött az ellen, hogy költségvetési szervként (és ne állami tulajdonú gazdasági társaságként) kelljen működtetnie az állami könyvkiadót. Azt nem tudjuk, hogy a pénze meglett-e, de úgy tűnik, hogy az utóbbi vitát elbukta.

A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló előterjesztést itt lehet letölteni (PDF)

Kedvcsinálónak néhány érdekes részlet a dokumentumból:

„Az Európai Unióban érvényes versenyjogi előírások szerint minden radikális piacszűkítő intézkedés bevezetése előtt több év türelmi időt kell biztosítani annak érdekében, hogy az érintett piaci szereplőknek módjuk legyen veszteségeiket minimalizálni, és gazdasági stratégiájukat az új helyzethez alakítani. Miután a tankönyvpiacon szereplő kiadók közül több külföldi tulajdonban van, nem zárható ki, hogy ők a tankönyvpiac felszámolására vonatkozó új szabályozás ellen panasszal fognak fordulni az Európai Unió különböző testületeihez, és vélelmezhető, hogy jogorvoslatért perelni fognak nemzetközi bíróságokon is.”

„Az NGM jelezte, hogy nem tisztázott a forrása annak, hogy az új Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. milyen állami forrás terhére jön létre, mi biztosítja ennek a fedezetét, továbbá hogy nem látható, hogy a javasolt új szabályozás – az e törvény hatályba lépésével egy időben megszüntetésre kerülő hatósági eljárásoknak és a létrehozandó Nemzeti Tankönyvtanácsnak a működése – milyen költségvetési forrásból kerül lehatárolásra, figyelemmel arra, hogy a 2014. évi költségvetésről szóló törvény sarokszámait, főbb fejezeti kereteit az Országgyűlés már elfogadta. Az előterjesztő részéről jelezni kívánjuk, hogy jelen pillanatban még nem született egyértelmű döntés arról, hogy az új állami tankönyvkiadói feladatokat ellátó intézmény részére milyen állami költségvetési támogatás kerül átadásra, mely előirányzat terhére és milyen időponttól kezdve. Ezen döntés meghozatalára kérjük a Kormányt, figyelemmel arra, hogy az EMMI 2014. évi fejezeti kezelésű előirányzatai között ez a költségvetési keret nem található meg és ezen mintegy tízmilliárd Ft-os előirányzat nélkül az állam nem tud hozzáfogni a különböző tankönyvkiadóknál fellelhető szerzői jogok, kész tankönyvek felvásárlásához. Ezáltal az új törvény alapján bevezetésre kerülő állami tankönyvellátási rendszer nem tud megvalósulni.”

A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló előterjesztést itt lehet letölteni (PDF)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42