
Többmilliós pluszmegbízást adott a MÁV Lázár bizalmasának a havi fix fizetése mellé
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
A Kormány úgy akarja eltüntetni a trafikok pályáztatása körüli nyomokat, hogy – Németh Lászlóné utasítására – visszaküldi a vesztes pályázatokat azok feladóinak. Így akarják elkerülni azt, hogy a pályázatokat utólag ki lehessen kérni tőlük, mondván, ők nem kezelik az adatokat, így kiadni sem tudják őket. A vesztes pályázatok hiányában a nyertesek sem megítélhetőek: nem lehet megtudni, hogy valódi versenyben bizonyultak jobbnak, vagy netán egyéb szempontok érvényesültek az eredményhirdetéskor.
Az Átlátszó jogi csapata szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium akciója nem jogszerű. Az adatkezelő nem döntheti el, hogy a közérdekű adatot meddig és miképpen kezeli. Ha megszűnik az adatkezelés célja, a személyes adatokat valóban törölni kell, ez a kötelezettség ugyanakkor nem vonatkozik a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokra. Így az NFM-nek legalábbis az anonimizált pályázatokat meg kellene őriznie, kérés esetén pedig – mivel közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek – ki kellene adnia őket. Ráadásul nemcsak az Infotv. megsértése merül fel: a büntető törvénykönyv szerint aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az atlatszo.hu ezért kampányt hirdet: ha Ön is visszakapta pályázatát a Kormánytól, küldje meg nekünk! Mi vállaljuk, hogy áttekintjük, elemezzük, összehasonlítjuk az adott trafikra benyújtott többi pályázattal, és fényt derítünk az esetleges visszásságokra. A pályázatot az alábbi módon küldje meg nekünk: a visszaküldött, eredeti példány valamennyi oldalát szkennelje be, és küldje el a [email protected] emailcímre. Ha több pályázatot is visszakapott, az egyes pályázatokat, kérjük, külön emailben juttassa el hozzánk!
Segítsen, hogy együtt tehessük átlátszóbbá a trafikkoncessziót!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Sonkodi Balázs egy MÁV-cég felügyelőbizottsági tagja havi 800 ezerért, emellé kap még 5,8 millió egészségmegőrzési koncepcióra kialakítására.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntéselőkészítésre hivatkozva nem mondta meg a vételárat, de a bíróság első fokon kötelezte a tárcát a szerződés kiadására.
Pert nyertünk a Rogán Antal által vezetett Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen a 2019-es és 2022-es propagandakampányok ügyében.
Hiába trükköztek: az elsőfokú bírósági ítélet szerint a külügyminisztériumnak ki kell adnia, hogy mennyiért béreltek repülőt Szijjártó japán körútjára.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!