Cikkek

„Magát is most megfojthatnám” – Kálomista Gábor és az állam pénze II.

A Szalai Annamária Médiahatóság-elnök közeli barátjaként számon tartott producer karrierje a 2010-es kormányváltás után a korábbinál is nagyobb lendületet vett, cége milliárdos megbízást kapott a közmédiától, tavaly ilyenkor pedig Balázs Béla-díjjal tüntették ki, majd kinevezték a Thália Színház menedzserigazgatójává és a Nemzeti Kulturális Alap egyik szakkollégiumának vezetőjévé. Az MTVA stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Tháliával, ahol rádióstúdiót rendezett be, majd máig titkolt összegekért rádiójátékokat rendelt a színháztól. A Thália is a Fonyó Károly által tulajdonolt Euro AWK plakáthelyein hirdet – a Simicska Lajos üzlettársaként ismert Fonyó és Kálomista mindketten igazgatósági tagok az MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-ben. A sikerember pályaképe, második rész.

Portrécikkünkben annak járunk utána, honnan indult, és hogyan jutott ilyen magasra Kálomista Gábor. Ennek érdekében az elmúlt hónapok során rengeteg közadatot igényeltünk, és számos háttérbeszélgetést folytattunk le az MMKA-hoz közel álló források, a filmes ügyekben jártas döntéshozók, és a producert évek óta ismerő rendezők, producerek körében, akik szinte mindannyian nevük elhallgatását kérték. Kálomista Gáborral kétszer személyes interjút készítettünk, amelyek során produceri pályájáról, a pénzosztó szervezetekkel és a politikával való kapcsolatairól faggattuk.

„Nagyon jó vagyok” – Kálomista Gábor és az állam pénze

A Kálomista házaspár által tulajdonolt filmes és médiavállalkozások számításaink szerint több mint négymilliárd forint támogatásra és megrendelésre tettek szert különböző állami intézmények révén 1998 óta, főleg a Magyar Mozgókép Közalapítvány – Magyar Nemzeti Filmalap, a Duna TV – MTVA, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület – Médiatanács irányából. Több mint egymilliárd forintról a 2010-es kormányváltás óta született döntés. A magyar filmiparba ölt közpénzekről szóló cikksorozatunk nem lenne teljes a sikerember pályaképe nélkül. Tovább az első részre.

A szőlészből lett kultúroligarcha ma már szinte követhetetlen számú pozíciót tölt be a Fidesz-közeli üzleti élet, kultúra és sport területén, és szövevényes szálakon kötődik a kormánypárti média és médiapolitika nagyágyúihoz is. Többek között kapcsolatban állt Széles Gáborral, a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosával, akinek 2006-os alapítású médiacégében, az Első Média Holding Zrt.-ben egészen 2009 végéig igazgatósági tag volt. Jó kapcsolatban van Liszkay Gáborral, a Hír Televízió, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió résztulajdonosával is, Páholy címmel saját műsort kapott és rendszeresen szerepel a Hír Televízión.

A 2012-ben „a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotói, valamint művészi és tudományos tevékenységéért” Balázs Béla-díjban részesült Kálomista más területeken is erős bástyája a Fidesz-kormány kultúrpolitikájának. Tarlós István budapesti főpolgármester 2011. decemberében kinevezte a Thália Színház menedzserigazgatójává, néhány héttel később pedig Réthelyi Miklós miniszter felkérte a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiumának vezetésére. Az állami kultúrafinanszírozásért felelős Nemzeti Kulturális Alapot L. Simon László nemrégiben lemondott államtitkár vezeti, a szakkollégiumok egy-egy részterület állami támogatásairól döntenek. A Kálomista által vezetett szakkollégium 2012-ben 700 millió adóforint sorsáról dönthetett, ez az egyik legmagasabb keret az NKA büdzséjében.

2012-ben a Thália Színház összesen 27 millió forint közpénzt kapott a Kálomista-féle szakkollégiumtól. Az NKA fesztiválkollégiuma 2012 áprilisában 18 millió forintot ítélt meg a színháznak a határon túli magyar színházak szemléjének 2012-es megvalósítására, 2012 novemberében pedig 9 millió forintot az I. Thália Humorfesztivál megvalósítására. Utóbbi döntés az NKA táblázata alapján minősített többséggel történt, ám hogy az első, 18 milliós pályázatnál is így jártak-e el, azt nem tudni, erre vonatkozó információt nem találtunk, és az NKA-t is hiába kérdeztük, mert nem válaszoltak. Kálomista erről azt nyilatkozta nekünk, hogy az általa vezetett színház nem azért pályázik az NKA-hoz, mert ő ott is van, hiszen már 2011-ben is pályázott. Felvetésünkre, miszerint ez hasonló mint az általa oly sokat bírált MMKA-s stílus, tehát hogy egymás érdekeltségeinek osztanak állami pénzeket a kurátorok, azt válaszolta: a Thália Színház nem az övé.

Az összeférhetetlenség kérdése nemcsak a Thália kapcsán merül fel. Kálomista Gábort a 2010-ben önkormányzati képviselővé választották Révfülöpön, ahol a turisztikai bizottság tagja, így ebben az esetben is releváns a kérdés, hogy mi történik akkor, ha az önkormányzat úgy dönt, megpróbál fesztiválpénzt szerezni az NKA-tól. A producer szerint összeférhetetlenségről itt sem érdemes beszélni, hiszen az önkormányzattal az általa vezetett szakkollégiumhoz nem pályázik. Felvetésünkre, hogy az elméleti lehetőség akkor is fennáll, Kálomista úgy érvelt, hogy “magát is most megfojthatnám, és a bíróság majd elítél, de nincs kedvem magát megfojtani. Van egy csomó bíró ismerősöm” – tette hozzá.

Barátok közt

A Thália Színház nemcsak az NKA-tól kapott pénzt, az MTVA is jócskán kistafírozta megbízásokkal. Az állami finanszírozású közmédiarendszert menedzselő szervezetnél Kálomista Gábornak több jó barátja is van: évtizedes barátság fűzi a közmédiát felügyelő hatóság, a Médiatanács vezetőjéhez, Szalai Annamáriához; még a Széles-féle médiaholding vezetőjeként fűzte szorosra a kapcsolatát Gazsó L. Ferenccel, az MTVA vezérigazgató-helyettesével; régi fontos kapcsolata továbbá Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója, aki szintén Révfülöpön nyaral, jól ismeri továbbá Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját is. Talán nem véletlen, hogy felesége és két fia is a közmédiaóriásnál talált munkát, a köztelevízió pedig tavaly nyáron szabályosan kitelepült Révfülöpre a Balatoni nyár című műsor ürügyén.

Hacktion és Munkaügyek: eddig nettó 1,6 milliárd

A Haction és a Munkaügyek című tévésorozatokat epizódonként 22 millió forint plusz áfa, valamint 9 millió forint plusz áfa áron gyártja a Megafilm az MTVA-nak. Mint Kálomista Gábortól megtudtuk, a cég teljes egészében lehívta a sorozatok után járó 20 százalékos közvetett állami támogatást is. Ez azt jelenti, hogy a Megafilm összesen e két sorozat elkészítésére áfa nélkül 1,6 milliárd forint közpénzt kapott.

Ahogyan arról cikksorozatunk előző részében már beszámoltunk, az MTVA milliárdos értékben rendelt tévésorozatokat Kálomista produkciós cégétől, majd alig pár héttel azután hogy a főpolgármester menedzserigazgatóvá nevezte ki a Tháliába a producert, az MTVA a színházak közül egyedüliként a Tháliával stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Egy hónappal később pedig már épült az MTVA és a Thália közös rádióstúdiója is. A stúdió kialakításának költségeit a színház állta, a felszereléseket az MTVA hozta – a Népszava információi szerint egyenesen a Magyar Rádió felszámolt hangjátékstúdiójából. Forrásaink szerint a Magyar Rádió munkatársainak most a Thália rádióstúdióját kell használniuk, miközben a rádiónak magának is volna elég stúdiója.

Kálomista Gábor szerint annak, hogy az MTVA szinte összes vezetőjével jó kapcsolatot ápol, nincs köze az általa vezetett Thália Színház látványos kedvezményezettségéhez az MTVA részéről. Pedig a rádiójátékok mellett színházi közvetítésekről is szerződtek a Tháliával. A színháznak kifizetett összegeket az MTVA és a Thália is titokban tartja, ám az atlatszo.hu birtokába került MTVA-s költségvetésből az derült ki, hogy a színházi közvetítésekért mintegy 93 millió forintot fizetett ki tavaly az MTVA a Tháliának úgy, hogy közben az összes többi színházi közvetítésre összesen 25 milliót költött. A rádiójátékokról továbbra sincs információnk, a színház 2012-es üzleti terve alapján ezekből 105 millió forint folyhatott be a kasszába.

Itt az MTVA eltitkolt büdzséje: Kálomista, Jáksó, és Simicskáék is nagyot kaszáltak

A titkolózást és a bírósági időhúzást megelégelve az atlatszo.hu megszerezte az állami finanszírozású közmédiarendszer 2012-es költségvetését, amelyből kiderül, mennyibe kerültek az MTVA külső gyártású műsorai. Milliárd forintos nagyságrendben kaszáltak Kálomista Gábor és Jáksó László érdekeltségei, valamint korábbi MTVA-vezetőkhöz, illetve Simicska Lajoshoz köthető cégek is. Ennél is többet költött a köztelevízió a labdarúgó bajnokság és a Forma-1 közvetítésére tavaly. Tovább a teljes cikkre.

A Thália az MTVA-n kívül szerződéses kapcsolatban áll a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy másik pillérével, a Patonai Péter által jegyzett I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel is. Az elmúlt években több milliárd forintos állami megrendelést kasszírozó reklámcég 2012-ben az Euro AWK Kft. plakáthelyeire is kiközvetítette a Thália Színház hirdetéseit. Az Euro AWK Kft. tulajdosa Fonyó Károly, aki a Mahir Cityposter Kft. révén Simicska Lajos volt Fidesz-pénztárnoknak is üzlettársa. Fonyó és Kálomista társelnökei az MKB Veszprém kézilabdacsapatnak, és mindketten igazgatósági tagok a tavaly szeptemberben bejegyzett MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-nek is. Kálomista kézilabdaklub mellett létrejött cégre vonatkozó kérdéseinkre azt mondta, hogy “minden sportklub átalakul gazdasági társasággá, mert a hatályos jogszabályok miatt kénytelen, és ez a megfelelő rendszer ahhoz, hogy tisztán és átláthatóan tudjuk üzemeltetni.  Magyarországon bejött a TAO (látványsportágak támogatására fordítható társasági adókedvezmény – a szerk.), ezeknek az ellenőrizhetősége és felhasználhatósága egy gazdasági társaságon belül sokkal jobban felügyelhető”.

Síszövetség és miniszterelnöki Facebook-videók

Kálomista Gábor önkormányzati képviselősége, színházigazgatói posztja és sok egyéb elfogaltsága mellett a Magyar Sí Szövetség egyik elnöke. A Tháliával itt is van kapcsolat: a színház új vezetése kapcsolattartási feladatokra vette fel Szepesi Arnoldot, akinek az édesanyja, Kaszó Klára a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke. Kálomista erről azt mondta az atlatszo.hu-nak, hogy „mi egy On-R nevű ügynökséggel dolgoztunk, akinek az alkalmazásában állt Szepesi Arndold, de én Szepesi Arnoldot három hónapja nem is láttam a színház környékén”. Az egykori Megafimes-Royal Spedes Csécs Tamás mellett, aki most a gazdasági igazgató posztját tölti be, a Magyar Narancs értesülése szerint a Thália Színházban vezetővé nevezték ki Vasvári Csabát, Széles Gábor exvejét, az Echo Televízió alapítóját is, ezenkívül létrehoztak egy fesztiváligazgatói posztot is, amelyet Lantos Anikó, a nemrégiben kinevezett Halász János kulturális államtitkár közeli ismerőse tölt be.

Kálomista Gábor az elmúlt évtizedben több filmet készített a jobboldali oligarcha Vitézy Tamás testvérével, a BKK-vezér Vitézy Dávid apjával, Vitézy Lászlóval, akit Orbán Viktor rokonaként szoktak emlegetni, mert első felesége, Sipos Katalin Orbán Viktor anyai nagynénje, a miniszterelnök édesanyjának testvére volt. Vitézy László és Kálomista Gábor közös filmjét, az Égi madárt 2011-ben 60 millió forinttal támogatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, de a Megafilm Kft. 2012-ben a Miniszterelnökséggel is leszerződött: Kálomista cége tavaly havi 180 ezer forintért látta el Orbán Viktor Facebook-oldalának “vizuális adminisztrátori” feladatait.

Oroszi Babett

Címlapkép: Kovács Gergely. Előzmények: MMKA-dosszié, MTVA-dosszié.

Megosztás