A csökkenő állami megrendelésekre panaszkodik a WHB tulajdonosa
Paár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki elsőfokú ítéletében kimondta, a kínai befektetők és a magyar állam között, a Malév megmentéséről létrejött szándéknyilatkozatnak nem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és nem is a Nemzetgazdasági Minisztérium az adatkezelője, hanem Matolcsy György mint kormánybiztos. Kár, hogy korábban pont azt írta nekünk (PDF) Matolcsy kormánybiztosként, hogy a dokumentum adatkezelője nem ő, hanem az NFM.
„Tavasszal fordultunk közérdekű adatigényléssel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, hogy megismerjük a kínai befektetők és a magyar állam között, a Malév megmentéséről létrejött szándéknyilatkozatot. Az NFM nem adta, mi perre mentünk. […] Az atlatszo.hu által indított közadatigényléses per korábbi tárgyalásai során kiderült, hogy az NFM az adatigénylés megtagadása után átadta a dokumentumot a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ezért mi perbe hívtuk az NGM-et is. Az alperesek szerint azonban a dokumentum azon kormánybiztosság titkárságán van, melynek vezetésében Fellegi fejlesztési minisztert Matolcsy gazdasági miniszter váltotta.” – Malév-ügyben továbbra is trükköznek a bíróságon a minisztériumok
A legutóbbi tárgyaláson a bíróság az atlatszo.hu-t kötelezte az adatgazda azonosítására. Mi a minisztériumi Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a központi államigazgatási szervekről szóló törvény alapján igyekeztünk biztosítani a bíróságot arról, hogy jó helyen keressük a Malév-papírokat. Az NFM és az NGM jogi képviselője mégis sikeresen meggyőzte a Fővárosi Törvényszéket arról, hogy annak ellenére beszélünk elkülönült szervezeti egységekről, hogy a kormánybiztos titkársága a minisztérium részeként működik és az adott időszakban azonos személy vezette.
Az elsőfokú vereség ellenére mindenképpen meg szeretnénk védeni Matolcsy György becsületét, ezért a Fővárosi Ítélőtáblához fellebbezünk.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásPaár Attila a közpénzmilliárdokkal kitömött cég honlapján tette közzé évindító gondolatait, miszerint kiéleződött a versenyhelyzet az építőiparban.
Az Országos Atomenergia Hivatal minden érdemi információt kitakart a dokumentumból, így abból nagyjából annyit tudhatunk meg, hogy Paks II Pakson van.
Az állami app fejlesztésére kiírt közbeszerzést a Tigra Kft. által vezetett konzorcium nyerte, az appot pedig a nyertes konzorcium tagjai közül a Fornax ICT Kft. fejleszti. A Tigra tulajdonosa Vertán György, aki Magyar Péter volt feleségének munkát, ex-barátnőjének pedig lakást adott.
Az ikladi polgármesteri hivatal szerint magánszemély kérelmére, “vagyonbiztonsági okból” zárták le ideiglenesen a közutat, melyen csupán egy farakás látható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!