Adatigénylések

Belváros-Lipótváros: Százmilliók csókos alvállalkozóknak

Rogán Antal kerülete rengeteg pénzt költött ingatlanfelújításokra az elmúlt években, az önkormányzat által favorizált alvállalkozó cég azonban ma már felszámolás alatt áll. Az alvállalkozók kiválasztásának mikéntjét firtató kérdéseinkre nem kaptunk választ, és létszámhiányra hivatkozva húzódik az adatkéréseink teljesítése. Eközben az önkormányzati vagyonkezelő cég 8-8 igazgatósági és felügyelőbizottsági tagja havi közel 6 millió forintot zsebel be.

*****

Amint arról korábban már többször írtunk, Budapest V. kerület, Belváros-Lipótváros Önkormányzata az elmúlt években különösen aktív vagyongazdálkodást folytatott. A kerület által értékesített ingatlanok sorsáról számos érdekes pletyka kering a városban, konkrétumokat azonban nem lehet tudni, mert az önkormányzat nem publikálja az erről szóló adatokat. Egy kiszivárogtatott, az atlatszo.hu által nyilvánosságra hozott szerződés szerint például a Pomodoro Étterem ingatlanegyüttese mintegy 180 ezer forintos négyzetméteráron került az önkormányzattól az éttermet üzemeltető társaság tulajdonába 2008-ban.

Szerettük volna megtudni, hogy pontosan melyik ingatlanok kerültek ki az elmúlt öt évben az önkormányzat vagy a vagyonkezelő társaságának tulajdonából illetve vagyonkezeléséből, így még tavaly június végén adatigényléssel fordultunk a polgármesteri hivatalhoz és az önkormányzati vagyonkezelőhöz. A törvényes határidőn belül egyik adatkezelőtől sem kaptunk adatokat, csupán egy e-mailt a polgármesteri hivatal egyik munkatársáról, miszerint „tekintettel arra, hogy  hatalmas mennyiségű adatbázist kell átvizsgálni és kiszűrni az információkat, ennek időigényessége miatt szíves türelmét kérjük”. A vagyonkezelő társaságtól még ennyi tájékoztatás sem jött.

Mikor már két hét eltelt a törvény adta válaszadási határidő letelte után, kénytelenek voltunk a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt keresetet indítani azért, hogy a polgármesteri hivatal és a vagyonkezelő társaság kiadja a kért közérdekű adatokat. A perindításunk nyilvánosságra kerülése után az ötödik kerületi jegyző emailben megküldte a kérdéses időszakban értékesített lakásingatlanok listáját (PDF), azzal, hogy a nem lakáscélú (ezért általában jóval értékesebb) ingatlanok adatainak összeállítására további időt kért. Végül ezt a több száz üzlethelyiségeket tartalmazó listát (XLS) is megkaptuk.

Arra a kérdésünkre azonban, hogy a listákat egészítsék ki az ingatlanok alapterületével és az eladási árakkal, azóta sem kaptunk választ.

Fényt derítettünk arra is, hogy nemcsak lakások és üzlethelyiségek szerepelnek a Lipótváros költségvetését többé – vagy kevésbé – duzzasztó ingatlaneladások listáján: a sűrűn beépített, óriási autóforgalmú kerület egyik megmaradt parkját is eladták. A környékbeliek által Bástya utcai játszótérként ismert közel kétezer négyzetméteres terület helyén többemeletes szálloda vagy irodaház és mélygarázs épülhet.

Őfelsége alvállalkozója

Azóta további adatigényléseket is beadtunk, arra voltunk kíváncsiak, hogy bizonyos cégek milyen megbízásokat kaptak az önkormányzattól és a vagyonkezelőtől 2006 óta, tehát a Rogán Antal polgármesterségével fémjelzett időszakban. Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint például a Bau Holding 2000 Zrt. számos megbízást kapott ingatlanfelújításra ezekben az években – ezt a cég azóta megszűnt honlapján felsorolt referenciák is alátámasztották. A cégnyilvántartásból kiderül, hogy bár a Bau Holding 2000 Zrt. az elmúlt években egymilliárd forint körüli éves árbevételt produkált, 2010-ben végelszámolás, majd 2011-ben felszámolás alá került.

Az önkormányzat és a vagyonkezelő cég tavaly megküldte számunkra a Bau Holding 2000 Zrt. szerződéseit – ebből kiderül hogy a megszűnőfélben lévő cég nagyjából harminc megbízást kapott 2006 – 2009 között a Belváros-Lipótvárostól, mintegy 728 millió forint értékben. A Bau Holding 2000 Zrt. és az Önkormányzat szerződéseit innen (ZIP), a Bau Holding 2000 Zrt. és a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. szerződéseit innen (ZIP) töltheti le. Arra a kérdésünkre azonban hogy hogyan, milyen alapon választották ki ezt a céget alvállalkozónak, illetve mi az alvállalkozók kiválasztásának általános menete, pályáztatják-e ezeket a munkákat, sem az önkormányzat, sem a vagyonkezelő nem válaszolt a megkeresésünkre.

 

Bár egy a Belváros-Lipótváros Önkormányzat honlapján közzétett szerződés szerint a Bau Holding 2000 Zrt. egyik jogutódja, a Tér Bau Holding Zrt. tavaly novemberben is elnyert egy 140 millió forintos keretszerződést (PDF) a díszburkolatok karbantartására, úgy hallottuk hogy Belváros-Lipótváros új favoritja a Szirt Építőipari Kft. – ezért ennek a cégnek is kikértük az összes szerződését az önkormányzattól és a vagyonkezelőtől. Itt sajnálatos módon megint akadályokba ütköztünk.

A Polgármesteri Hivatal részéről Rónaszéki László jegyző válaszában arról tájékoztatott minket, hogy az önkormányzat és a Szirt között létrejött szerződések „scanneltetése során felmerülő indokolt költségeink összege bruttó 6,920 Ft.”, ezért csak akkor küldik meg ezeket az iratokat ha ezt az összeget előbb befizetjük. A Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. pedig azt válaszolta (PDF) a Szirt Kft. szerződéseivel kapcsolatban, hogy „társaságunk szűkös dolgozói apparátusa számára nagy leterheltséget jelent a 2011. év üzleti zárása […] Önálló irattáros kollégánk nyugdíjazása miatt egy pénzügyön dolgozó kollégánk látja el az irattári feladatokat – részmunkaidőben”. Ezért az adatszolgáltatásra nyitva álló határidőt kénytelenek meghosszabbítani, megértésünket és türelmünket kérik.

Összehasonlításul: A Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.-ről az önkormányzat honlapján közzétett adatok (PDF) szerint ennek a szűkös dolgozói apparátussal ellátott önkormányzati cégnek 8 igazgatósági és 8 felügyelőbizottsági tagja van, akik fejenként 357 – 426 ezer, összesen 5 millió 850 ezer forint fizetést kapnak havonta. A 41 dolgozót foglalkoztató vállalat árbevétele – önkormányzati megbízásokból – évi 1,2 – 1,8 milliárd forint volt az elmúlt három évben.

Olvasóinkat ismét arra szeretnénk megkérni, hogy töltsék le és tanulmányozzák a Belváros-Lipótváros által eladott ingatlanok listáit és az általunk közzétett alvállalkozói szerződéseket, és kommentálják itt vagy írják meg nekünk ha érdekes összefüggésekre bukkannak.

(Folytatjuk)

A cikk elkészítését a Soma Alapítvány és a Független Médiaközpont támogatta.

(Fotó: innen)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42