Hírek

Fővárosi Bíróság: ki kell listázni a környezetkárosítókat

Az atlatszo.hu szerzője, Horn Gabriella újságíró a Főfelügyelőség által 2010-ben kiszabott bírságok kapcsán nyújtott be közérdekű adatigénylést az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez. Érdemi válasz hiányában per indult az adatok kiadásáért.

A Főfelügyelőség jogi képviselője arra hivatkozott, hogy az adatigénylés „ésszerűtlen” volt, ezért tagadták meg az információk kiadását. A Fővárosi Bíróság szerint azonban az újságíró kérdései kellően pontosak és körülhatároltak voltak, ezért tegnap ítéletet hirdetett az ügyben: közérdekű adatnak minősül a Főfelügyelőség által megbírságolt gazdasági társaságok vagy más jogi személyek kiléte, illetve a bírságok összege.

A bíróság 30 napos határidőt adott a Főfelügyelőségnek, hogy megossza az újságíróval az adatokat. Azért kaptak a szokásos 15 napnál hosszabb időt, mert vélhetően nagy mennyiségű dokumentum lemásolásáról és az azokban szereplő személyes adatok felismerhetetlenné tételéről kell gondoskodnia a szervezetnek.

Az újságírót képviselő TASZ munkatársai remélik, hogy a Főfelügyelőség nem húzza az időt fellebbezéssel. „A környezeti adatok megismeréséhez kiemelkedő közérdek fűződik” – mondta Dr. Desics Péter, a TASZ ügyvédje.

Forrás: TASZ

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42