információszabadság

Már nem elérhető az interneten, hogy ki a valódi tulajdonosa ennek a luxusjachtnak

Az Európai Bíróság döntése nyomán veszélybe került a cégek tényleges tulajdonosairól szóló információk hozzáférhetősége. Ezeket az adatokat sok európai hírmédium fontos cikkek elkészítéséhez használta. Az Átlátszón például ennek köszönhetően tudtuk azonosítani a Szijjártót jachtoztató üzletembert.

2020 augusztusában az Átlátszó munkatársa egy adriai luxusjachton fotózta le a családi körben ejtőző Szijjártó Pétert. A felvétel körül kitört botrány oka az volt, hogy a külügyminiszternek a nyilvános vagyonnyilatkozatai alapján nem volt lehetősége arra, hogy piaci áron bérelje ki a lélekvesztőt.

A máltai zászló alatt hajózó jacht valódi tulajdonosa egy kitűnő kormányzati kapcsolatokkal rendelkező üzletember, Szíjj László volt. Ezt az információt szintén az Átlátszó derítette ki a máltai cégek tényleges tulajdonosait tartalmazó nyilvános adatbázis segítségével 2020-ban.

A szerkesztőség akkor már évek óta nyomozott a magyar kormányzati elit által használt luxusjahctok és -repülők után. „Az újságíróink három olyan jachtot is azonosítottak, amiket kormányzati politikusok, hivatalnokok, vagy kormányközeli üzletemberek használtak. De egyiknek sem tudtuk kideríteni a tulajdonosát. Egészen addig, amíg Málta meg nem nyitotta a tényleges tulajdonosok adatbázisát” — mondta Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője.

A máltai cégadatbázis tényleges tulajdonosokra vonatkozó információi 2020-ban.

„Az itt elérhető információk segítségével tudtunk eljutni Szíjj Lászlóig, aki kormányzati megbízásoknak köszönhetően gazdagodott meg az építőiparból”  — tette hozzá.

Ma ugyanezek az információk már nem érhetők el nyilvánosan.

Több más ország mellett Málta is eltüntette ezeket az adatokat az internetről, miután az Európai Bíróság úgy döntött, hogy az európai uniós tagországok mégsem kötelesek ezeket az információkat nyilvánosan közzétenni.

A máltai cégadatbázis ma: eltűnt a tényleges tulajdonosokra vonatkozó menüpont.

A döntés ellen felszólalt a bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű nemzetközi újságírói hálózat, amelynek az Átlátszó is tagszervezete. 2019-ben az OCCRP a luxemburgi regiszter hasonló adatai alapján egy OpenLux névre hallgató nyomozásban derített ki részleteket addig ismeretlen, kétes pénzmozgásokról.

„Ez az ítélet egy csapás” — mondta Drew Sullivan, az OCCRP kiadója — „Az Európai Bíróság ezzel a lépéssel többet tett a szervezett bűnözés és a fekete pénzek mozgatása érdekében, mint amire a legelvetemültebb bűnöző képes volna”.

Újságírók számára az úgynevezett tényleges tulajdonosokat (angol szakkifejezéssel: ultimate beneficial owner) tartalmazó adatbázisok kulcsfontosságúak a korrupció és a pénzmosás felderítésében. Az OpenLux keretében az OCCRP és partnerei olyan titkos luxemburgi cégeket találtak, amikben olasz maffiózók dugták el a vagyonukat, szerb politikusok bizniszeltek bűnözőkkel, vagy amelyekben orosz oligarchák gyerekei birtokoltak hatalmas ingatlanbirodalmakat.

Az OCCRP most egy külön oldalon gyűjti azokat a fontos cikkeket, amelyeket tagszervezetei a tényleges tulajdonosokra vonatkozó adatbázisok segítségével írtak — köztük a Szíjj László jachtjáról szólót is.

Ahogy az ezekhez hasonló cikkek mutatják, a cégeknek adott titkolózási lehetőségek a világ legkorruptabb országainak legborzasztóbb alakjai számára is lehetővé tehetik, hogy Európában dugdossák a lopott pénzüket. A tényleges tulajdonosokról szóló adatok nyilvános hozzáférhetősége annak a kevés eszköznek az egyike, ami őket meggondolásra késztetheti.

Beneficial Ownership Data is Critical in the Fight Against Corruption – OCCRP

The former president – laying low since the country plunged into protest and violence in early January – hid banks, hotels, and a $100 million jet in a network of foundations that answer only to him. The European Court of Justice has reversed a decade of progress against financial secrecy, to the cheers of sanctioned oligarchs and tax dodgers all around the world.

A tényleges tulajdonosok átláthatósága annak a kevés dolognak az egyike, amiben újságírók, civil szervezetek, adóhatóságok, bűnüldöző szervek, pénzügyi intézmények és nemzetközi szervezetek egyetértenek — írta véleménycikkében Andres Knobel, az igazságos adózásért küzdő Tax Justice Network kutatója. Szerinte azért van ekkora támogatottsága az átláthatóságnak, mert sokféle problémás pénzmozgást érint a korrupciótól kezdve a terrorizmus finanszírozásáig.

Knobel szerint az online nyilvánossá tett adatbázisok használata annyira praktikus volt, hogy még az illetékes hatóságok is inkább ezeket használták a bürokratikus és hosszadalmas hivatalos információigénylések helyett. A kutató úgy véli, hogy az ehelyett újra normává tett átláthatatlanság ismét a gazdagoknak és bűnözőknek fog segíteni abban, hogy megkerüljék a mindenki másra vonatkozó törvényeket.

„November 22-én az Európai Bíróság a pénzügyi titkosság felszámolásának egy évtizednyi előrehaladását semmisítette meg a világ szankciókerülő oligarcháinak és adócsalóinak nagy örömére” — írta Knobel — „Most azonnal szükség van az EU döntéshozóinak közvetlen válaszlépésére.”

Sarkadi Nagy Márton

Címlapfotón a Lady MRD Korcula kikötőjében 2022. augusztus 26-án (fotó: Olvasónk)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42