„Majd a folyó elviszi” – Műanyag-szennyezés a Tiszán a háború árnyékában

Útra keltünk, hogy megtudjuk: hogyan lesz a Tisza annyira szemetes, mire Ukrajnából Magyarországra ér. Helyszíni riport.

Kimustrált katonai terepjáróban zötykölődünk Kárpátalján, körülöttünk hegyek és sötét fenyvesek. Másfél óra rázkódás után boldogan szállunk ki az UAZ-ból, és rövid kaptató után a Fekete-Tisza forrásához érünk. Kísérőnk, Francz Béla keresztet vet, megmossa az arcát a forrásban, és a vízre mutat: „kóstoljátok meg”. Iszunk a kristálytiszta forrásvízből.

Négyszáz kilométerrel lejjebb naponta több mint 400 nagy zsák szemetet szednek ki a folyóból a XIII. Tiszai PET Kupa versenyzői Balsa és Tiszadob között. Öt nap alatt összesen 9 tonnát. Azok után is, hogy a vízügyi igazgatóság a májusi árhullámkor speciális úszó-kotró uszályával befogta az érkező hulladékszigeteket.

„Mióta az oroszok elszabadultak, a zöld problémák értelemszerűen háttérbe szorultak Ukrajnában”, mondja a verseny egyik ötletgazdája, Molnár Attila Dávid. „A háborús gazdaságban a műanyag ára lement, a férfiak meg nem elérhetőek, emiatt több hulladék kerül a folyóba megint”. Magyarországon nagyjából húsz éve jelent problémát a Tisza műanyag-szennyezése.

Már a Tisza forrásvidékén kezdődnek a problémák

„Az embereknek nincs hova rakni. Van itt kommunális szolgáltató, de ilyen kis platós UAZ-zal szedik a szemetet. Hát mennyit lehet abba berakni?” – mondja Francz Béla. „Meg nem is nagyon van, aki csinálja, nyugdíjasok dolgoznak. Most a háború miatt végképp, de előtte is, mert kevés a fizetés. Egy pár utcát elmennek, és kész. Errefelé a szemétnek olyan 25 százalékát tudják csak összegyűjteni.”

Kárpátalja hulladékgazdálkodási stratégiája szerint a megye 605 településéből nagyjából 200 településen nem működik szervezett hulladékgyűjtési rendszer, elsősorban a kisebb falvakban. A Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció ukrán partnerünk, az NGL.media megkeresésére azt közölte, hogy 187 280 hulladékszállítási szerződés van életben a megyében. A háztartások száma 350 ezren felül van.

Ahol nem viszik el a szemetet, ott addig gyűjtik az emberek, amíg a folyó meg nem árad. Akkor beledobják. „Úgy szokták nálunk mondani, hogy elviszi a víz” – mondja Béla. „Most nyár van, alacsony a vízállás, olyan 50 centi, nincs elég sodrás. De áradáskor másfél-két métert is megemelkedik a vízszint. Akkor elviszi.”

Béla tíz évvel ezelőtt érezte, hogy valamit kezdeni kell a problémával, miután nyáron – magyarországi munkájából hazatérve – elvitte a fiát a folyóra, ahol ő is fürdött gyerekkorában. Amikor az arcára tapadt egy nejlonzacskó, akkor nézett jobban körül, és látta, hogy tele van műanyaggal a víz.

„Felénk nincsenek uszodák vagy strandok, a legtöbb gyerek nem is tud úszni, az egyetlen lehetőségük a fürdésre nyáron ez a folyó” – mondja Francz Béla. Fotó: Átlátszó.

Recseg-ropog a rendszer

Kőrösmezőn (Ясіня, Jasyna) már sokan Bélánál adják le az újrahasznosítható hulladékot, de azt mondja, folyamatosan könyörögnie és veszekednie kell az emberekkel, hogy ezt elérje. A telephelyükön szétválogatják a fém-, üveg- és műanyag-hulladékot, és elszállítják a szomszéd megyében lévő átvevőhelyre. Egy kisteherautónyi rakományért most nagyjából 200-300 eurót kapnak. Sokan irigyek is rá, mert hogy pénzt keres „rajtuk”. Pedig csak azt teszi, amit az önkormányzatnak és a kommunális szolgáltatónak kellene.

A kötelezően fizetendő lakossági szemétdíj (köbméterenként 500 hrivnya, azaz 4000 forint) épphogy fedezi a kommunális szolgáltató költségeit, de ezt sem fizeti mindenki. Az önkormányzatok megbüntethetik a szolgáltatási szerződéssel nem rendelkező lakosokat, de nemigen teszik.

Francz Béla, Kőrösmező, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

Hátra mennek, nem előre

Mivel Kárpátalján – a munkácsi bombázásig legalábbis – béke volt, ezért becslések szerint 130-350 ezren (többségében nők és gyerekek) menekültek a keleti országrészekből a háború előtt 1,3 milliós lélekszámú megyébe. A lakosságszám emelkedésével nemcsak a hulladék mennyisége nőtt, hanem az ingatlanok ára is. Béla távolabbi tervei így a háborúval váltak köddé; az árak két-háromszorosára nőttek: míg a háború előtt egy kétszintes családi ház 70 ezer euróba került, most 100-150 ezer euró (40-60 millió forint) körül van.

Fejlődésre most nem is gondol, egyelőre a túlélésre játszik. Három gyereke van, ezért nem vitték el a frontra, a legkisebb még egészen kicsi. Az apósát besorozták, meg persze sokakat a környéken. „A háború előtt öten dolgoztak nálam, de most csak ketten csináljuk” – meséli. „Egy évig még talán kihúzzuk, de szerintem többet már nem.”

Tavaly letépték a magyar zászlót a forrásnál. Béla szerint nacionalisták lehettek, talán Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Fekete-Tisza forrás, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

Hulladéklerakó a Tisza-parton

Elbúcsúzunk Bélától, és tovább indulunk a Tisza mentén. A települések központjában mindenhol a háborúban elesett katonák arcképei fogadnak. A 30 kilométerre fekvő járásközpont, Rahó (Рахів, Rahiv) felé tartunk, a város határában folyik össze a Fekete- és a Fehér-Tisza.

A háborúban elesett katonák portréi. Rahó, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

Rahóban Ivan Moldavcsuk alpolgármesterrel találkozunk, ő felelős a kommunális hulladékok kezeléséért a városban. A rahói polgármesteri hivatal valószínűleg a legnyomasztóbb önkormányzati épület, amiben valaha jártam, viszont életem talán legfinomabb eszpresszóját kapom.

Ivan Moldavcsuk alpolgármester elmondása szerint Kárpátalja egészével ellentétben Rahóból többen költöztek el a háború kitörése óta, mint amennyien idejöttek, ezért náluk csökken a hulladék mennyisége. A városban az összes háztartás rendelkezik hulladékszállítási szerződéssel.

Ivan Moldavcsuk alpolgármester. Rahó, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

„Folyamatosan figyeljük az illegális hulladéklerakatokat és fel is számoljuk azokat, erről jelentést is kell tennünk a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációnak” – mondja az alpolgármester. Állítása szerint a hulladéklerakót védőfallal látták el, ami lehetetlenné teszi, hogy szennyezés kerüljön a folyóba.

Amin állok, az talán a védőfal. Egyik oldalon a szeméthegy, másikon a Tisza. Rahó, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

Bírósági végzés szerint fel kéne számolni a lerakót

A hetvenes évek óta hordják a város 15 ezer emberének szemetét közvetlenül a Tisza partjára, mára közel egy hektárnyi területen halmozódik a hulladék. A négyfokozatú ukrán veszélyességi besorolás szerint a rahói lerakó a „B, azaz veszélyes” kategóriába tartozik. Csakúgy, mint Kárpátalja hulladéklerakóinak döntő többsége. Harmaduk eleve túlterhelt, 40 százalékuk pedig még az ukrán előírásokat sem tudja teljesíteni. Az európai követelményeknek pedig gyakorlatilag egyik sem felel meg.

A rahói lerakót egy jogerős bírósági végzés értelmében be kellene zárni, azonban „a jogszabályok lehetővé teszik a használatát, amíg nem találunk másik területet” – mondja Moldavcsuk. Létrehoztak egy bizottságot, amelynek feladata a hulladéklerakó Tisza folyótól való elszállítása és a megfelelő földterület megtalálása. Ehhez azonban szerinte legalább 3 hektárra lenne szükség. Egyelőre befektetőt sem találtak a beruházás finanszírozásához.

Hulladéklerakó a Tisza partján. Rahó, Kárpátalja. Fotó: Átlátszó.

Nehézség, hogy a megye négyötöde hegyvidék, nagyjából tizede védett természetvédelmi terület, illetve nemzeti park, ahol nem lehet hulladéklerakót elhelyezni. Óvni kell a vízhálózatot, a folyókat, patakokat, ásványvízforrásokat is. A szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt biztonságosabb technológiai megoldásokra van szükség, ami megdrágítja a beruházást.

A polgármesteri hivatalból a hulladéklerakóhoz megyünk. A Tisza gyönyörű, a víz áttetszően tiszta, látszik a kavicsos folyóágy. Szemben, a túlparton, egy elkerítetlen területen hatalmas szeméthegy magasodik. Teherautó hajt be a területre, leönti a rakományát. Szőke nő sétál be a képbe, szájában cigi. Miután elszívta, az égő csikket a szeméthegyre pöccinti.

Fülöp Orsolya

Nyitókép: Átlátszó. Videó: Pápai Gergely. Közreműködött: Mariana Verbovska, NGL.media (Ukrajna). A cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.