Besztof Átlátszó című adásunkban időről időre röviden összefoglaljuk szóban, amin újságíróink az elmúlt időszakban dolgoztak. Ezúttal nem a lombkoronák magasságába emelkedtünk vagy az akkumulátorgyártás mélységeiben merültünk el, hanem a mindennapok ügyeire tekintettünk.
„Fegyverek, prostik, drog és szemét, ezekben van az üzlet” – mondta Fülöp Orsolya egyik forrása abban az cikkben, amely egy fővárosi lakópark szemétszállítási anomáliáit tárta föl.
Az első látásra bagatellnek tűnő történet százmilliós veszteséget jelent a fővárosnak, és rávilágít arra, hogy az előírások, a rutin és a józan ész ellenére (a kukások „nem veszik észre”, hogy egy utcaszakaszon nem kell összeszedni a szeméttárolókat) miként lehet egy triviális tevékenységet évekig illegálisan végezni.
Március 27-én kamerával felszerelkezve érkeztünk a lakóparkba, ahol autónkban ülve végignéztük és videóra vettük a műveletet. A Fido szemeteskocsijába egymás után dőlt be a szelektív és a vegyes kukák tartalma, és a külső tárolóból előkerülő kartonpapírok tömege. A folyamatot kis időre megszakította egy, a szelektív kukák beöntése miatt „akadékoskodó” hölgy – aki végül alulmaradt a vitában.
Nem fővárosi lakópark, hanem egy kis, 300 fős falu Kárász, ahol így a gondok is értelemszerűen mások. Nem százmilliók forognak, hanem összesen is jó, ha százezrek. Katus Eszter azt írta meg, hogy a vádak szerint a polgármester úgy foglalkoztatott közmunkásokat, hogy azok a foglalkoztatás tényével nem is voltak tisztában, csak azzal, hogy pénzt kapnak az önkormányzattól. A bér felét azonban az önkormányzati elöljáró egyszerűen visszatartotta, és „saját céljaira” fordította.
A Baranya megyei, 300 fős Kárász független polgármestere, Lép Péter és társai ellen nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmény miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a polgármester 2O15-ben, 2016-ban és 2017-ben a mezőgazdasági startmunka program keretében (azaz közpénzből) közfoglalkoztatottakat vett fel – legalábbis papíron.
Az Átlátszó ugyanakkor nem csupán visszásságok feltárásával foglalkozik, hanem feladatunk nyomon követni a nagy szervezetek – így az állam – működését, legyen szó környezetvédelemről, oktatásról vagy éppen az egészségügyről. Az utóbbiba tartozik és tízezreket érint a kórházi várólisták kérdése, amelyekkel kapcsolatban portálunk kérdőíves felmérést indított. Erről beszélt Szopkó Zita, aki kitért az eddig tapasztaltakra, arra, hogy milyen regionális különbségek vannak, mely beavatkozásra kell a legtöbbet várni.
Országos felmérésbe kezdünk, hogy feltérképezzük, milyen hosszúak valójában a kórházi várólisták, mennyit kell várni arra, hogy ellátást kapjon valaki egy-egy állami intézményben. Az Átlátszó által létrehozott atlatszovarolistak.hu oldalon egy rövid kérdőívben oszthatják meg tapasztalataikat azok, akik jelenleg valamilyen egészségügyi beavatkozásra, műtétre várakoznak, így első kézből tudnak mesélni a várólisták hosszáról, az ezzel kapcsolatos élményeikről.
A műsorban a konkrét eseteken túl, de azoknak az apropóján szóba került, hogy az újságírók miként élik meg, amikor nem nagy országos botrányt kiváltó eseten dolgoznak, nem a hírportálok vezető témáiba vág az adott ügy, amelyen dolgoznak, hanem ehelyett mindennapi bosszúságok, hétköznapi igazságtalanságok, szemmagasságban található ügyek kerülnek a fókuszba.
A Besztof Átlátszó célja, hogy röviden és lehetőség szerint könnyedén összefoglaljuk, hogy az elmúlt hetekben mivel és miként foglalkoztunk. Legfontosabb sztorijaink lényege legföljebb harminc percben!
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Átlátszó Mutyimondó Podcast utolsó 2024-es adásában Bodnár Zsuzsával, Katus Eszterrel és Segesvári Csabával beszélgetett Tálos Lőrinc az Átlátszó idei legfontosabb cikkeiről és eredményeiről.
Hadházy Ákos országgyűlési képviselő, György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, valamint Katus Eszter és Tálos Lőrinc, az Átlátszó komlói, illetve perbáli újságírói beszélgettek a magyar vidék mindennapjairól.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!