A szegények élelmiszercsomagjairól beszélt Segesvári Csaba a Klubrádióban
Az Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben - mondta el kollégánk a műsorban, ami itt újra meghallgatható.
Hosszas munkával feldolgoztuk a Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatokat a kormánytagok katonai repüléseinek költségeiről. Bár csak részleges számokat kaptunk, azok is megdöbbentőek. Sok esetben például még üzemanyagot sem számoltak fel Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Novák Katalin útjai után, a delegációk fedélzeti ellátása azonban egy vagyonba került. A témáról Erdélyi Katalin a Klubrádióban és az RTL Híradójában is beszélt.
Karácsony előtt a Honvédelmi Minisztériumtól soronként beszkennelt adatokat kaptunk a politikusok repüléseinek költségeiről. Sok munkával sikerült használható táblázattá alakítanunk a számokat, amik több szempontból is megdöbbentőek.
Egyrészt kiderül belőlük az, hogy a Miniszterelnökség, a Külügyminisztérium és a Köztársasági Elnöki Hivatal delegációi összesen legalább 270 alkalommal utaztak a honvédség valamelyik repülőgépén a négy (két Falcon 7X és két Airbus A319) közül. A Honvédelmi Minisztérium (HM) ebből 223 útról közölt valamilyen adatot, és 644,4 millió forint összköltséget tüntettek fel.
A 223 útból azonban csak 51 esetben szerepel üzemanyagköltség, mintha a többi repülés alkalmával ingyen lett volna a kerozin, ami biztosan nem igaz. A HM adatszolgáltatása szerint például Novák Katalin köztársasági elnök brazíliai útja 0 forintba került, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Orbán Viktor amerikai és horvátországi kiruccanásaira szintén a valós költségeknél jóval alacsonyabb kiadásokat tüntettek fel.
Sokszor az üzemanyagot sem számolták el, mégis százmilliókba került a politikusok reptetése a katonai gépeken | atlatszo.hu
A honvédelmi tárca adatszolgáltatása erősen hiányos, hiszen a 270 repülőút 17,4 százalékáról, 47-ről nem adtak információkat. A maradék 223 út esetében is feltűnő, hogy gyakran a 8 költségelemből csak 1-2 szerepel a minisztériumtól kapott adatokban. Sokszor pedig ennél az 1-2 kiadásnál is 0 forint áll, mintha teljesen ingyen utaztak volna a politikusok a katonai gépeken.
Az „ingyen” üzemanyaggal szemben viszont a HM-es adatokban az látszik, hogy a politikusi delegációk fedélzeti ellátása többmillió forintba került. A rekorder Szijjártó Péter külügyminiszter, akinek egy kairói útján 5,5 millió forintért ettek-ittak a honvédségi repülő fedélzetén, egy ázsiai körútja során pedig 12,5 milliót interneztek el a levegőben.
Szijjártóék 33 millióért ettek-ittak, és 102 millióért interneteztek a katonai repülőkön | atlatszo.hu
A Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok szerint 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium delegáltjainak repülése után 644 millió forint költséget számoltak fel. Az összegben sok esetben nem szerepel üzemanyagköltség, viszont a delegációk fedélzeti ellátása és internetezése egy vagyonba került az adatok alapján.
Cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának február 7-i adásában beszélgetett Szénási Sándor műsorvezetővel a témáról. Főszerkesztő-helyettesünk a műsorban felhívta a figyelmet arra, hogy jól jelzi a HM adatszolgáltatásának komolytalanságát, hogy Orbán Viktor amerikai útjánál csupán 25 millió forint kiadást tüntettek fel, pedig valójában 57 millióba kerülhetett a repülőgép üzemeltetési költségei alapján. Ráadásul 0 forint szerepel a fedélzeti ellátásnál, pedig nehezen hihető, hogy egy kávét sem ittak Orbánék a 20 órás Budapest- New York – Dallas – Budapest úton.
Az RTL Híradója is feldolgozta a repülési költségekről szóló cikkünket. A szintén február 7-i adásban Erdélyi Katalin elmondta, hogy tavaly az Átlátszó birtokába került egy szerződés a katonai gépek használatáról, és ez alapján kértük ki a költségeket összesítő dokumentumokat.
A csatorna megkeresésére a Külügyminisztérium azt közölte, hogy a fedélzeti ellátás a kairói úton azért került sokba, mert Szijjártó Péter külügyminisztert elkísérte 49 üzletember, akiknek „a folyamatos internetkapcsolat hiánya megengedhetetlen”. A híradóban megszólalt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is, aki elmondta, hogy szerinte a HM által közölt adatok „nem fedik a valóságot, sokkal kevesebb pénzről beszél a minisztérium, mint amennyibe ezek a repülések valójában kerültek”.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben - mondta el kollégánk a műsorban, ami itt újra meghallgatható.
Kollégánk a rádió Reggeli gyors című műsorában beszélt arról, milyen védelmi intézkedéseket nem hajtottak végre a Samsung-gyár ügyében az illetékesek.
A szuttyogtatás módszertanáról, az orosz ötletből megvalósított, de némileg eszköztelen hivatal lehetséges evolúciójáról, és a bullyingra épülő rendszer kifutásáról is szó volt.
Az adás itt újra meghallgatható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!