
A közmunkaprogramos pénzekkel visszaélő polgármesterről beszélt a Klubrádióban Katus Eszter
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
A 200. jubileumi Flaszterben az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter Dévényi Istvánnal, R. Kiss Kornéliával és György Zsomborral, a Magyar Hang munkatársaival, valamint Tóta W. Árpáddal (HVG) beszélgetett a hét legfontosabb témáiról.
2018. augusztus 16-án, azaz 4 éve debütált a Magyar Hang polgári hetilap műsora, a Flaszter, amelyet akkor így harangoztak be az újság Facebook-oldalán: „FLASZTER! A Magyar Hang új élő műsora a Facebookon! Semmi gumicsont, semmi mellébeszélés, csak valódi, forró témák. Ne hagyjuk, hogy a kormány határozza meg azt is, miről beszélgessünk. Ne engedjük, hogy a hétköznapok valódi problémáit elfedje a propaganda. FLASZTER! A Magyar Hang sajátos lapzártája minden csütörtökön 20 órától ITT!”
Az első műsor témái többek között az ezreket fenyegető kilakoltatás, és az egyre szélesebb körben pusztító „nyomordrogok” voltak. A beszélgetést Dévényi István, a Magyar Hang újságírója vezette, a „vendég” pedig György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, illetve Gergely Márton, a hvg.hu rovatvezetője volt.
A műsor sikeres lett, az elmúlt egy évben átlagosan 25-30 ezer nézője volt adásonként. A Facebook élőt az évek alatt felváltotta a rögzített felvétel, a kezdetben ülőalkalmatosságként szolgáló újsághalmokat pedig a székek. A Flaszterben számos független lap munkatársa megfordult már, köztük az Átlátszó újságírói is, így Horn Gabriella, Sarkadi Nagy Márton és Katus Eszter.
Együttműködés: mostantól a nyomtatott Magyar Hang mellékleteként is megjelenik az Átlátszó | atlatszo.hu
Az Átlátszó hírei eddig csak az interneten voltak elérhetők a saját oldalunkon, valamint más online médiumok felületein – amennyiben átvették a tartalmainkat. Emiatt a cikkeink nehezebben vagy egyáltalán nem jutnak el azokhoz, akik inkább a hagyományosabb módon, a nyomtatott médiából tájékozódnak – sőt, gyakran kizárólag abból.
A 200. adás alkalmából a műsor szerkesztői úgy döntöttek, a szokásos kettő helyett négy vendége lesz Dévényi Istvánnak, akikről ráadásul a közönség dönthetett. Így lettek a jubileumi beszélgetés résztvevői: Tóta W. Árpád (HVG), R. Kiss Kornélia (Magyar Hang), György Zsombor (Magyar Hang) és az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter, akik az összeomló oktatási rendszerről, a határőrök képzéséről, és a mezőgazdaság problémáiról beszélgettek.
A teljes műsor itt visszanézhető:
Flaszter – 200. Termesszünk majmokat!
(null)
Első fokon elítélték a Baranya megyei Kárász polgármesterét és három közmunkást. Kollégánk az Esti Gyors című műsorban számolt be az ügyről.
Kollégánk az elmúlt hét fontos sajtóhíreiről és eseményeiről beszélgetett a Klubrádió adásának vendégeivel.
Az adás itt visszahallgatható.
Kollégánk a hét legérdekesebb közéleti híreiről beszélgetett a Magyar Hang újságíróival. Az adás itt visszanézhető.