Népszavazás a hevesi vegyi üzemről, klímaválsággal sújtott turizmus - Bodnár Zsuzsa a Greenfo podcastjában
Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánkat a Beszóló című műsorban kérdezték az Átlátszón megjelent rezsikalkulátorról, a környező országok energiaárairól, valamint arról, hogyan változott Magyarország energiafelhasználása 2000 óta.
Július 19-én publikálta az Átlátszó a saját rezsikalkulátorát, miután a kormány bejelentette: augusztus elsejétől csak korlátozással lehet hozzáférni a hatósági áras gázhoz és villanyhoz. Azt is bemutattuk, hogy a környező országokban – Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Csehországban – hogyan alakulnak most a lakossági energiaárak.
A hivatalos bejelentés előtt a számításhoz az MVM oldalán közzétett 36,9 forintos lakossági (rezsicsökkentett) és 90,1741 forintos nem lakossági (piaci) áramárat használtunk, de emellett kiválasztható volt a MEKH kalkulátora alapján kiszámított 112,83 forintos ár is. Egy köbméter kedvezményes gázhoz a HírTV híradójában megjelent rezsikalkulációs táblázat alapján 109,9 forintot (144 köbméter 15 833 forintért) használtunk, míg a piaci árat a Smart Gas Consulting díjszabása alapján számítottuk ki (egy kWh gáz 74,1 forint, egy köbméter gázra pedig 10,55 kilowattórát vettünk, vagyis 781,7 forint köbméterenként).
2021. július 21-én Németh Szilárd bejelentette a lakossági villamosenergia és földgáz új árát: augusztus 1-től a rezsicsökkentett áramért havi 210 kWh fogyasztásig 36 forintot kell fizetni kilowattóránként, míg havi 144 köbméter gázfogyasztásig 102 forintot kell fizetni köbméterenként.
A kedvezményes rész feletti fogyasztásért már a kormány által megszabott „lakossági piaci árat” kell megfizetni. A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos bejelentésében ezt az áram esetében 70,1 forint/kWh-ban, a gáz esetében 747 Ft/köbméterben határozta meg. Emellett több gázt használhatnak a többgyermekes családok is: három gyerek után évi 600 köbméterrel (vagyis havi 50 köbméterrel), minden további gyermek után pedig újabb 300 köbméterrel évente (25 köbméterrel havonta) nő a kedvezményes limit. Rezsikalkulátorunkat július 21-én frissítettük a hivatalosan bejelentett számokkal.
Számold ki, mennyivel fogsz több rezsit fizetni: itt az Átlátszó rezsikalkulátora | atlatszo.hu
Az új, augusztustól élő rendszerrel immár a fogyasztók fizetik a számlák nagyobb részét. Az viszont meglepő, hogy a környező országokban sehol sincsenek a kormány által belengetett brutális energiaárak. A piacon elérhető ajánlatok alapján Csehország a legdrágább, de Romániában sem olcsó az élet. Szlovákiában és Szerbiában is van árszabályozás, de még így is többet fizetnek, mint mi most itthon.
A Spirit FM Beszóló című műsorának július 21-i adásában Ónody-Molnár Dóra műsorvezető az Átlátszó újságírójával, Segesvári Csabával az energiaárakról és a lapunk által készített Rezsikalkulátorról beszélgetett.
De arról is szó volt az adásban, hogy egy tavalyi uniós tanulmányból világosan látszik, hogy Európa 2000 óta folyamatosan növelte energiahatékonyságát, Magyarország pazarlása viszont kirívó. Pedig már 2015-ben jelezte az Energiaklub, hogy a lakóépületek energetikai felújítása (szigetelés, fűtéskorszerűsítés) lenne az igazi rezsicsökkentés.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
Az Átlátszó találta meg a milliárdos 9,6 milliárdos légitaxiját. A repülőről készült híradós riport itt újra megtekinthető.
A közbeszerzési korrupciótól a vidéki vonatközlekedésig – változatos témákról beszélgetett kollégánk a Klubrádióban. A műsorok itt meghallgathatók.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!