A szegények élelmiszercsomagjairól beszélt Segesvári Csaba a Klubrádióban
Az Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben - mondta el kollégánk a műsorban, ami itt újra meghallgatható.
Tegnap számoltunk be arról, hogy Andrej Babiš cseh kormányfő fia váratlanul megjelent apja egyik kampányrendezvényén, és kérdőre vonta. A részletekről prágai tudósítónk, Bőtös Botond beszélt a Klubrádió kedd reggeli műsorában.
Másfél hónappal a cseh országgyűlési választások előtt, hivatalosan is elindította kampányát Andrej Babiš mozgalma. A legnépszerűbb cseh párt, az ANO elnöke újabb kormányalakítása még nem biztos. Babiš politikai és gazdasági összeférhetetlensége miatt Csehországot az EU-s támogatások kifizetésének leállítása is fenyegeti, ráadásul fia szeptemberben kétszer is vallomást tesz a cseh államügyész által folyamatosan lassított Gólyafészek-ügyben.
Múlt hét csütörtök reggel az Elba partja mentén található Ústí nad Labem városhoz tartozó Větruše kastély előtt tartott kampánynyitó rendezvényén Babiš azt mondta, hogy „az idei választás az utolsó lehetőség nemzeti érdekeink megvédésére is”, ám az eseményen váratlanul megjelent a kormányfő fia is, aki kérdőre vonta. Apja előtt nagyjából egy méterrel megállt és dühös hangon megkérdezte tőle, hogy korábban miért „bántotta”, és megígérte neki, harcolni fog.
Babiš fia okozott botrányt a cseh kormányfő pártjának kampánynyitó rendezvényén
Másfél hónappal a cseh országgyűlési választások előtt, hivatalosan is elindította kampányát Andrej Babiš mozgalma. De egy váratlan vendég, a kormányfő…
Ifj. Andrej Babiš ugyanis azt állítja, hogy a miniszterelnök évekkel ezelőtt akarata ellenére a Krímbe hurcolta. A svájci állandó lakos ifj. Babiš idén nyáron Csehországba utazott, és közölte a helyi médiával, hogy kész vallomást tenni a rendőrségen apja Gólyafészek-ügyében, illetve krími tartózkodásáról is. Ifj. Babiš ráadásul személyes kampányt is folytat apja ellen. Júliusban beszállt a tornádó által érintett morva falvak helyreállításába, rendszeresen interjút ad a cseh médiának, és találkozik ellenzéki politikusokkal. Bárhova megy, apja ellen beszél.
Arról, hogy mi is az a Gólyafészek-ügy, és mi történt még az ominózus kampányeseményen, az Átlátszó prágai tudósítója, Bőtös Botond a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának keddi adásában beszélgetett a műsorvezetővel. A felvétel itt visszahallgatható:
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásAz Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben - mondta el kollégánk a műsorban, ami itt újra meghallgatható.
Kollégánk a rádió Reggeli gyors című műsorában beszélt arról, milyen védelmi intézkedéseket nem hajtottak végre a Samsung-gyár ügyében az illetékesek.
A szuttyogtatás módszertanáról, az orosz ötletből megvalósított, de némileg eszköztelen hivatal lehetséges evolúciójáról, és a bullyingra épülő rendszer kifutásáról is szó volt.
Az adás itt újra meghallgatható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!