A gödi akkugyár körüli hiányosságokról beszélt Bodnár Zsuzsa a Klubrádióban
Kollégánk a rádió Reggeli gyors című műsorában beszélt arról, milyen védelmi intézkedéseket nem hajtottak végre a Samsung-gyár ügyében az illetékesek.
A modellváltás nyomán alapítványokhoz kerülő egyetemek miatt az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) és az Átlátszó közös kiszivárogtató platformot indított, ahol az állami támogatások útját követnénk nyomon nemcsak az egyetemeken, hanem a kutatási hálózatban is. Erről a TudoLeaks-projektről Lőrincz Viktor Olivér, az ADF alelnöke a rádió Esti Gyors című műsorában beszélt a hallgatóknak.
Már csak öt állami egyetem maradt az országban. A modellváltás során létrejövő „magánegyetemek” továbbra is költségvetési forrásból fognak működni, de sokkal átláthatatlanabb módon. Az adófizetők pénzével a magánalapítvány már azt csinál, amit csak akar. A szemünk előtt valósul meg az a klasszikus történet, amikor a közpénz elveszíti közpénz jellegét. Azt viszont már csak az egyetemi oktatók és a kutatók látják majd, ha beindul a pénzszivattyú, és elkezdenek haveri cégek zsebébe vándorolni az összegek.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) és az Átlátszó ezért közös kiszivárogtató platformot indított, ez a TudoLeaks.
Így használd a TudoLeaks kiszivárogtató platformot – biztonságos, titkosított csatornán a TOR postafiókunkba küldhetsz üzenetet és fájlokat. Itt a nevedet és az elérhetőségedet sem muszáj megadni. Ha csak papíron áll rendelkezésre a dokumentum, amit el szeretnél nekünk küldeni, szkenneld be és konvertáld valamilyen digitális dokumentumformátumba (például: pdf-be). Távolítsd el a fájlokból a metaadatokat! A fájlok továbbításához NE használd a munkahelyi számítógépedet, laptopodat. Töltsd le az anonimitást biztosító Tor böngészőt innen. Nyisd meg a TudoLeaks oldalát a Tor böngészőben:
http://wlntei3gqi3xn25na2l54mmkxxj5dastaphaxkb2ednfim3wflwv3xad.onion. Kattints a Szivárogtatok-gombra, és utána válaszd a TudoLeaks-postafiókot. Írd be az üzenetedet, és csatold hozzá a fájlokat. Fejezd be a küldést (Submit), és jegyezd fel a kapott kódot – ezzel később is kapcsolatba tudsz velünk lépni.
A projektről Lőrincz Viktor Olivérrel, az ADF alelnökével és Gárdos Judit elnökségi taggal beszélgettünk, a hétfőn megjelent hosszú interjú itt olvasható. Lőrinc Viktor Olivér a kiszivárogtató platformról, annak szükségességéről, és általánosságban az egyetemi modellváltásról a Klubrádió Esti Gyors című műsorának keddi adásában is részletesen beszélt. A felvétel itt visszahallgatható:
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásKollégánk a rádió Reggeli gyors című műsorában beszélt arról, milyen védelmi intézkedéseket nem hajtottak végre a Samsung-gyár ügyében az illetékesek.
A szuttyogtatás módszertanáról, az orosz ötletből megvalósított, de némileg eszköztelen hivatal lehetséges evolúciójáról, és a bullyingra épülő rendszer kifutásáról is szó volt.
Az adás itt újra meghallgatható.
Az adás itt újra meghallgatható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!