ismeretterjesztés

Műholdfelvételeken a kínai átnevelőtáborok, ahova az ujgurokat zárja az állam

A VOX egy közel 10 perces videóban magyarázza el, hogy Kína miként és miért lép fel egyre erőszakosabban az országban élő ujgur kisebbség ellen. Műholdfelvételeken láthatjuk az egyre növekvő internálótáborokat, ahova a rezsim az ujgurokat zárja, hivatalosan azért, hogy oktassa azokat, akiket „terrorista eszmék fertőztek meg.” A Reuters riportereinek nemrég megmutatott az állam egy ilyen tábort, ahol a propaganda szerint csak táncolnak és énekelnek a lakók.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A Kína nyugati részén található Hszincsiang tartományban bő 10 millió ujgur él, akik türk eredetű nyelvet beszélnek, és többségükben muszlim vallásúak, tehát kulturálisan és vallásilag is eltérnek a többségi népességtől. Többször szerettek volna már önállósodni, és a kínai kommunista rezsim előtt ez rövid időre sikerült is nekik.

Azóta viszont egyre szigorúbb kontroll alatt élnek, az állam például itt alkalmazza legerősebben a sok vitát kiváltó arcfelismerő kamerákat, emellett az ujgurok telefonjait is figyelik, korlátozzák a mozgásukat, és igyekeznek eltéríteni őket a muszlim vallástól: betiltották a hosszú férfiszakállakat, a női fejkendőket, és a gyerekek vallási nevelését.

Az viszont csak újságírók és kutatók szorgos munkájának köszönhetően derült ki, hogy Kína az elmúlt években több internálótábort épített, és bármiféle bírósági ítélet nélkül viszik oda az ujgur kisebbség tagjait. A rezsim sokáig nem ismerte el a táborok létezését, de miután egyre több beszámoló jelent meg róluk, tagadhatatlanná vált a létezésük.

2018 októberében a BBC egy nagy fényképes anyagot közölt a kínai táborokról, amelyek növekedését műholdfelvételek segítségével mutatták be. Az újságírók által megkérdezett ingatlanszakértők szerint például az egyik óriási létesítményben akár 130 ezer embert is fogva tarthat a kínai állam.

China’s hidden camps

China is accused of locking up hundreds of thousands of Muslims without trial in its western region of Xinjiang. The government denies the claims, saying people willingly attend special „vocational schools” which combat „terrorism and religious extremism”. Now a BBC investigation has found important new evidence of the reality.

Kína persze tagadja, hogy ítélet nélkül zárná be az ujgurokat. Az állami propaganda szerint ezek oktatóközpontok, ahova azok kerülnek, akiknek „baj van a gondolkodásával”, mert „szélsőséges ideológiák fertőzték meg őket”, és ezért „terrorfenyegetést jelentenek az országra nézve”.

A rezsim 2019 elején beengedte az egyik táborba a Reuters riportereit, akiknek azt igyekeztek bemutatni, hogy a létesítményekben csupa vidámság az élet, csak táncolnak és énekelnek a lakók.

Szürreális képsorok, hiszen a nyilvánosságra került beszámolók szerint a táborokban kínozzák az ujgurokat, akik onnan kikerülve teljesen kifordulnak korábbi önmagukból, vagyis a táborokban tényleg átnevelés folyik, méghozzá kegyetlen pszichés és fizikai eszközökkel. Az AFP hírügynökség például épp a napokban számolt be azokról a nőkről, akikre a táborokból kiszabadulva a saját férjeik is alig ismernek rá: már nem imádkoznak, alkoholt és disznóhúst is fogyasztanak, nem hajlandóak beszélni a megváltozott viselkedésükről, és attól félnek, hogy a családtagjaik is a kínai állam kémjei.

A VOX most egy közel 10 perces videóban mutatja be az ujgurok helyzetét és az átnevelőtáborok történetét. Nagyon tanulságos egyben látni a magukért beszélő műholdfelvételeket, a felderítésükön dolgozó szakemberek munkáját, az áldozatok kínzásáról szóló beszámolókat, és a rezsim propagandáját.

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42