riport

Nők a nőkkel együtt a nemi erőszakot elkövető férfiakért

Emberek, akik szerint az ELTE gólyatáborában megerőszakolt lányon poénkodó Class FM-es Sebestyén Balázsék viccesek; és emberek, akik kommentekben fejtik ki, hogy a nemi erőszak áldozatai a hibásak azért, ami velük történt – nem vagytok egyedül. A liberalizmus, a mindent a kezében tartó meleglobbi, és az egyenlőségpárti erőszak súlya alatt hanyatló nyugatra új hajnal virradt.

A VICE portrésorozata ezúttal az USA feminista-ellenes női aktivistáit mutatja be.

Nyilván nem nehéz furcsa politikai mozgalmakat találni a világban, Magyarországon sem kell sok ahhoz, hogy valaki tájékozatlanságból, állítások kiforgatásából, esetleg szélsőséges esetek általánosításából faragjon magának valóságkoncepciókat.

A videó úgy indul, hogy aki kivan a feministáktól, tuti ideges legyen: webkamerába integet egy rövid hajú lány, bloggerként mutatkozik be és azt mondja, hogy férfiasságról és nemi egyenjogúságról ír. De ekkor fordulat következik: hozzáteszi, hogy „és feminizmus-ellenességről”.

A videóban bemutatott nők a „Man Rights Movement” férfiszervezet konferenciájának ünnepelt fellépői. Az érdeklődők Michiganben találkoznak, hogy megvitassák milyen elnyomásban élnek az amerikai férfiak többek közt azért, mert nincs számukra fogamzásgátló-tabletta. Jeles figurájuk, a Voice for Man oldalon nők megveréséről szóló szatirikusnak, „a másik oldalt kifigurázónak” szánt cikkekkel ismertté vált Paul Elam is feltűnik a filmben.

Azt sajnos nem tudjuk meg, milyen nemi szerepekkel kapcsolatos előélettel rendelkeznek a férfiakat rabszolgaságukból felszabadítani kívánó, régi típusú amerikai családmodellt (asszony egész nap otthon ül) promotáló aktivisták. Azt viszont elmondják, hogy ideje lenne már számon kérni a nőket, amiért elszabadították a férfiakon elkövetett nemi erőszakot, miközben bűntudatot próbálnak ébreszteni a férfiakban minden egyes nők ellen elkövetett erőszakos cselekményért. Van még persze sok kis apróság, ami egy igazán különleges cicaharcba enged betekintést.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42