Magyar támogatással, 5,2 milliárd forint értékben épülhet fociakadémia Kassán
A beruházásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ad vissza nem térítendő támogatást, a kivitelező egy szlovák cég, az AVA-stav s.r.o lehet.
A beruházásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ad vissza nem térítendő támogatást, a kivitelező egy szlovák cég, az AVA-stav s.r.o lehet.
Hiába adják egyre lejjebb az igényeket, már a harmadik közbeszerzési eljárásuk zárul úgy, hogy egyetlen cég sem tesz ajánlatot. A háttérben akár az IH ellen folyó eljárás is állhat.
A keretmegállapodást infrastrukturális beruházásokra költötték. A szerződés 2 évvel meghosszabbítható, a keretösszeg pedig a 8 milliárdot is elérheti.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 48 hónapon keresztül összesen 84,5 millió forintot fizet majd a felcsúti milliárdos Mészáros M1 Autókereskedő Kft.-jének.
A közbeszerzési értesítőből derültek ki a részletek. A rendezvényt Balásy Gyula cégei szervezik, a tűzijáték bruttó 3,6 milliárd forintba kerülhet.
A felcsúti milliárdos autós cége nem először nyer hasonló körülmények között. A társaság bevétele tavaly meghaladta a 18 milliárd forintot.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki a versenyből a Balaton Bútor Kft.-t.
Jó gyakorlatok a XII. kerületben: a Kétfarkúak által vezetett Hegyvidéken új alapokra helyezték a közbeszerzési eljárásokat, és hirtelen több száz milliót spóroltak.
Az élelmiszer termékek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás összesen 130 millió forint értékű.
Az Aqua Vivien Kft. szerint a Corvinus Ásványvíz Kft.-t ki kellett volna zárni a versenyből, de úgy tűnik, mégis utóbbi szállíthatja az ásványvizet a MÁV-nak.
Nem volt nagy verseny, a Visual Europe Kft. ugyanis egyedül indult a megbízásért. A NER-cég a műsor vizuáltechnikai eszközeinek biztosításáért felel.