Újabb milliárdok sportcsarnokokra: Gödöllőn és Százhalombattán is épül egy
A kivitelező Strukta Group Kft. úgy nyerte el a 4 és 7 milliárdos tendereket, hogy az összes többi pályázó ajánlatát érvénytelenné nyilvánították.
A kivitelező Strukta Group Kft. úgy nyerte el a 4 és 7 milliárdos tendereket, hogy az összes többi pályázó ajánlatát érvénytelenné nyilvánították.
Egyszer az volt a baj, hogy csak ők tettek ajánlatot, egyszer pedig az, hogy nem nyújtották be a kért hiánypótlást a MÁV tenderén.
A közpénzből működő közmédia az M1, az M2, az M4, az M5, a Duna és a Duna World/M4 Sport nézettségét szeretné mérni, az előző szerződés pedig lejárt.
Tavaly megint több lett az olyan közbeszerzés, ahol csak egy cég tett ajánlatot. A MÁV-nál ez az átlagosnál többször fordul elő.
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az IH nem tudta bizonyítani, hogy jogosult eljárni a DKÜ uniós forrásokkal is érintett tenderével kapcsolatban.
Nettó 58 millió forintból, 2026 közepére kell elkészülniük a terveknek. Utána indulhat a kivitelező keresése, ha lesz pénz a beruházásra.
ISO 37001 tanúsítványa csak 4 építőipari cégnek van Magyarországon, így annak előírása jelentősen korlátozza a versenyt a közbeszerzési eljárásokban.
A BATTAVAGYON Százhalombattai Vagyongazdálkodási Kft. nyílt helyett meghívásos eljárásokat folytatott le a Gondozóház kialakítása során.
A Mészáros és Mészáros Zrt. a Belfry PE Kft.-vel illetve a KE-VÍZ 21 Kft.-vel kiegészülve lett befutó. A Strabagot aránytalanul alacsony árajánlat miatt kizárták.
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tenderét a Magyar Építők, a Pharos '95, a Fertődi Építő és a ZÁÉV nyerte mindössze 11 millió forint különbséggel.
Mire észrevették a hiányt, a Fidesz-közeli kivitelező, a Bástya Millenium Zrt. felszámolás alá került. A Főigazgatóságot 2 millió forintra büntették.