Az elmúlt két hónapban 15 településen szűnt meg az állandó háziorvosi szolgálat

Az ellátatlan háziorvosi praxisok száma évek óta drámaian emelkedik Magyarországon. Mostanra hat járásban minden második, tizenegyben minden harmadik embernek nincs állandó háziorvosa. A háziorvoshiány leginkább Magyarország leszakadó régióit érinti, mostanában azonban Budapesten is egyre gyakoribbá válik a probléma. Olyannyira, hogy idén már  a megszűnt háziorvosi praxisok egyharmada Budapestet vagy Pest megyét érintette. 

A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) felmérése szerint Magyarországon a megkérdezett 16 év feletti lakosság 15%-a volt már olyan helyzetben, hogy nem tudott hozzáférni az orvosi ellátáshoz, noha szüksége lett volna rá. Ez az európai átlag több mint fele. 

Az orvosi ellátáshoz való hozzáférésben a háziorvosoknak megkerülhetetlen szerepe van. Ők azok, akik az egészségügyi ellátás felsőbb szintjeire – vagyis a járó- és fekvőbeteg ellátásra – be tudnak utalni minket, valamint az alapellátást biztosítják a számunkra. Az egészségügyi törvény úgy rendelkezik: az állampolgárok alapvető joga, hogy a lakóhelyükön, illetve annak közelében hosszú távú és személyes kapcsolaton alapuló egészségügyi ellátásban részesüljenek. 

Emberi Erőforrások Minisztériumának Integrált Jogvédelmi Szolgálata (IJSZ) egyenesen úgy fogalmaz: 

a háziorvosi szolgálat a magyar egészségügyi ellátórendszer „első számú védelmi vonala”.

Mindezek tükrében központi jelentősége van az egyre súlyosbodó háziorvoshiánynak.  Nem mellesleg a háziorvoshiány jelentős plusz költségeket is okoz az államnak, hiszen amennyiben az alapellátás gyengül, és így a betegségmegelőzésre nincs akkora hangsúly fektetve, egy idő után többen fognak megjelenni az egészségügyi ellátás felsőbb szintjein, sokkal drágább kezelésekre szorulva. 

Ma Magyarországon 3155 településből 648-ból hiányzik háziorvos. Ez azt jelenti, hogy novemberben több mint 856 ezer lakos van háziorvos nélkül. Ez persze nem jelenti azt feltétlenül, hogy nincs olyan helyettesítő orvos, aki el tudná látni őket, azonban egyrészről a helyettesítés (habár jobb a semminél) nem meríti ki a  hosszú távú és személyes kapcsolaton alapuló egészségügyi ellátásra vonatkozó előírás feltételét, másrészről a helyettesítő orvos valószínűleg sokkal kevesebbet tud foglalkozni betegeivel, mint ha egy ott praktizáló háziorvos foglalkozna velük. 

Egyre drasztikusabban csökken  a háziorvosok száma: 2020-ban 107, 2021-ben már 163 praxis vált betöltetlenné.

A háziorvosok egyre inkább kiöregednek, az utánpótlás viszont kevés. A járvány alatt ráadásul vélhetően számos nyugdíjas, de még praktizáló háziorvos kérte a nyugdíjaztatását.

Magyarország 6 járásában (Barcsi, Cigándi, Devecseri, Putnoki, Szikszói, Vásárosnaményi Járások)  már minden második lakosnak nincs saját háziorvosa. Tizenegy faluban pedig csak minden harmadik lakosra jut egy háziorvos. Amíg jellemzően a leszakadó régiókat (mint Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Baranya megye) érinti leginkább a háziorvos-válság (és itt érdemes egy pillanatra elgondolkodni az ezzel járó óriási társadalmi egyenlőtlenségeken), Budapesten és Pest megyében is egyre több kerület vagy település marad háziorvos nélkül. Amíg 2018-ban még majdnem egy kézen meg lehetett számolni a háziorvos nélkül maradt Pest megyei vagy budapesti települések számát, 2021-ben már a megszűnt háziorvosi praxisok egyharmada Budapestet vagy Pest megyét érintette.

A számok radikálisan emelkednek: ijesztő belegondolni, hogy csak októberben annyi településen (13) szűnt meg a háziorvosi szolgálat, mint 2010-ben összesen (nem beszélve arról, hogy 2009-ben még csak 5 település maradt háziorvos nélkül), a megoldásra viszont egyelőre még nincs nagy kilátás. Tavaly egy olyan rendelet lépett hatályba, amely értelmében olyan orvosok is láthatnak el háziorvosi szolgálatot, akik nem rendelkeznek ilyen irányú szakképzettséggel (azonban visszaidézve a korábban tárgyalt 2021-es számokat, ez az intézkedés egyelőre nem látszik túl hatékonynak). 

Egy másik ötlet a praxisközösség és/vagy csoportpraxis lenne – ebben egyébként a kormány is gondolkodik. Ez azt jelentené, hogy az orvosok nem egyénenként, hanem egy csoportként látnának el egy nagyobb közösséget.

Szémann Tamás—Rédl Boglárka