adatvizualizáció

Tavaly a COVID volt a negyedik leggyakoribb halálok, de a rosszindulatú daganatok több mint háromszor annyi áldozatot szedtek

A KSH adatai szerint tavaly közel 9 ezren haltak meg a fertőzés következtében, amíg rákban több mint 30 ezren. A leghalálosabb betegség tehát továbbra is a rák maradt.  A idei adatok alapján a negyedik hullám kapujában viszont  úgy látszik, a 2021-ben a COVID legalább a harmadik leggyakoribb halálok lesz Magyarországon. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly összesen 8 981-en haltak meg a koronavírus-fertőzés következtében. Az elhunytak 51,4%-a volt férfi és 48,6%-a volt nő.

A halálesetek több mint egynegyedéért azonban változatlanul a rák felel. Az egyéb iszkémiás szívbetegségek, valamint az agyérbetegség okozta elhalálozások száma tavaly szintén felülmúlta a COVID következtében elhalálozottak számát. A COVID tehát tavaly a negyedik leggyakoribb halálok volt Magyarországon.

Idén viszont  úgy látszik, ceteris paribus, a COVID legalább a harmadik leggyakoribb halálok lesz.

Idén (november 4-éig) a kormány adatai alapján összesen több mint 21 ezer olyan elhunyt van, akiben kimutatták a koronavírus-fertőzést (ez az elmúlt 10 éven évenként átlagosan bekövetkezett 130 ezer haláleset több mint egyhatoda). Az elmúlt 10 év átlagát nézve ennél csak rosszindulatú daganatok és az egyéb iszkémiás szívbetegségek okozták egy év alatt több ember halálát (az előbbibe átlagosan több mint 32 ezren, az utóbbiba pedig 26 ezren halnak bele). Azt ugyanakkor a magyar nyilvántartásokból nem fogjuk megtudni, hogy hány ember halálát okozta ténylegesen a COVID-járvány, erre csak a végleges és föltehetően több évet átfogó többlethalálozások ismeretében kaphatunk választ.

A 2021-ben a járvány következtében elhunytak száma már most — a negyedik hullám kapujában — meghaladja az általában a halálokok között harmadik helyen szereplő agyérbetegséget,

ami az elmúlt 10 évben évenként átlagosan 12 ezer áldozatot követelt.

A rák változatlanul népbetegség

Az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) washingtoni szervezet modellje szerint az év végére a legrosszabb esetben akár 39 ezer fölé is emelkedhet a pandémia okozta halálesetek száma, az általuk jósolt legpozitívabb szcenárió (kötelező maszkviselés az utcákon és beltérben egyaránt)  esetében viszont az intézet szerint az összesített halálozások száma csak kevéssel fogja meghaladni a 34 ezret.

Az utóbbi esetben tehát a COVID továbbra is a harmadik leggyakoribb halálok maradhat, az előbbi viszont azt jelentené: a járványnál idén csak a daganatos megbetegedések lennének halálosabbak.

Szémann TamásRédl Boglárka

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42